3p
Az amerikai elnök eheti kijelentéseivel valóságos lavinát indított el a tőzsdéken. A befektetők menekülnek a kockázatos eszközök felől a menedékekbe, mint az arany, a kötvény, az ezüst, a platina. A BUX esése viszont mérsékelt maradt az OTP-nek köszönhetően, és a forint is megtartotta hétfői pozícióját.

Izgalmasan indult a december már hétfőn is a tőkepiacokon, de kedden csak fokozódott a részvényindexek esése és az áringadozás. Donald Trump ma kijelentette, hogy nem törekszik mielőbbi megegyezésre Kínával. Sőt még az is lehet, hogy az egész jobb lenne, ha a 2020 végi elnökválasztások utánra maradna.

Majd Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is rátett egy lapáttal, amikor arról beszélt, hogy december 15-én életbe lépnek a korábban kilátásba helyezett vámok a kínai árukra. Hacsak addig valami jelentős előrelépés nem történik. De az hogyan is történhetne?

Franciaországgal is romlottak a kereskedelmi kapcsolatok az internetes óriásokra kivetett francia adók miatt. Az USA visszaütött, a franciák EU-szintű válaszlépésekkel fenyegetőznek. A hétfői rossz hír egyébként az volt, hogy Brazíliának és Argentínának újra acél– és alumínium-vámokkal kell szembenéznie. Keménykedés látszik tehát minden fronton.

Az OTP jól van

Nem csoda, hogy a vezető amerikai indexek egy-másfél százalékos mínuszban vannak. Elsősorban az ipari részvényeket adják, a Dow Jones ipari átlag mind a 30 tagja esik. Csodával határos módon a német DAX szerény pluszban tudott végezni, de a francia mutató egy, a brit 1,7 százalékkal zuhant.

A Dow Jones ipari átlag egy éve (Tradingview.com)

Itthon a BUX index megúszta 0,7 százalékos süllyedéssel, mert bár a Mol 1,8, a Richter 1,0 százalékkal esett, az OTP kis emelkedéssel, 14 290-en búcsúzott. A forint is folytatta erősödését délután, 331,50 is volt az euró, este pedig 331,75 az ára.

További árfolyamok itt láthatók

A rém és a lavina

Az egyik német magazin Donald Trumpot a tőzsdék rémének nevezte ma, másutt arról írnak, hogy az elnök a “kockázatkerülés lavináját” indította el. Megint más megfogalmazás szerint a Wall Street kapitulált az USA kereskedelmi politikájának teljes kiszámíthatatlansága miatt.

Talán ez az igazán ijesztő a tőzsdéken, a nagyfokú bizonytalanság. Olyan folyamatok indultak meg, mint a tavaly decemberi, meglehetősen fájdalmas esések, vagy a 2018 elején bekövetkezett korrekció során. A befektetők elkezdtek a biztonságos eszközök felé menekülni a részvényekből.

Még egy szándéknyilatkozat sem sikerül?

Az S&P 500 indexre szóló opciók volatilitását jelző VIX index, amelyet sokszor félelem-indexnek is neveznek, ma egy időben húsz százalékos pluszban is volt, ami nem túl gyakori. Határozottan vették a német és amerikai államkötvényeket, a nemesfémeket (arany, ezüst, platina), csak a hétfőn elért történelmi csúcsa közelében mozgó palládium süllyedt kissé.

Neil Shearing, a londoni Capital Economics vezető közgazdásza szerint a kereskedelmi háború frontjáról érkező hírek nagyon kedvezőtlenek. Mi lesz az igazán fontos kérdésekkel, ha a felek még egy előzetes megállapodást sem tudnak tető alá hozni? – idézi a Marketwatch.

Félig teli vagy félig üres

Az elemző szerint a befektetők eddig túlságosan optimisták voltak, a félig teli pohár esetének fogták fel a híreket. Pedig meztelen a király, a világkereskedelem az idén stagnált. A gazdasági növekedés a téli hónapokban könnyen új mélypontokra hullhat. Az utóbbi időben tapasztalt  részvénypiaci növekedés pedig törékeny.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG