5p

Újra erősödik a forint, egy brókercég szerint a brüsszeli hírek mozgatják. Az olaj tegnap, a földgáz ma esett nagyot, ez jó hír, a Mol és az OTP viszont süllyed. Nagyobb teljesítményű, új készülékeket mutatott be az Apple. Ma 15 éve született meg a Bitcoin ötlete, és eddig nagy bukás az X Elon Musk számára. 

Az amerikai piac hétfő esti pozitív zárása után kedden a világ többi tőzsdéjén is jó a hangulat. A német DAX index 0,6, a francia mutató 0,9, a brit pedig 0,5 százalékkal megy fel. Az amerikai határidős indexek is újra szerény pluszban vannak.

A piacok a Fed szerda esti kamatdöntő ülését várják feszült figyelemmel, bár a várakozások szerint nem lesz változás a kamatokban. A kommentárok viszont nagyon fontosak lehetnek a folytatás szempontjából. Eközben Európából vegyes, de inkább jó makroadatok érkeztek, a kínai gyáripari termelés pedig elmaradt a várttól. Segítheti az európai részvényeket, hogy esnek a kontinensünkön az állampapír-hozamok.

Esik a földgáz ára

A BUX index lemaradó, 0,1 százalékkal még csökken is. A Mol fél, az OTP 0,2 százalékkal esik, a Richter pedig 0,4 százalékkal emelkedik. A forint erősödik, 382,20 az euró, 80 fillérrel van a hétfő esti szint alatt.

A hét első napján méreteset esett az olaj, kedden azonban újra egy százalékkal drágul. Az európai földgáz 4,5 százalékos mínuszban áll, 50,7 euró egy egység értéke.

Merre tovább, forint?

A mai nyitásban folytatódik a lassú forinterősödés, a figyelem fókuszába ismét az EU-pénzekkel kapcsolatos hírek kerültek – írja az Erste Befektetési Zrt.

Úgy tűnik, hogy a horizontális feljogosító feltételek ügyében felgyorsultak a tárgyalások. a valószínűsége annak, hogy a kohéziós alapok befagyasztott forrásairól november végén tényleg pozitív döntés születik.

A hazai hírek mellett a gyengébb dollár ad még támaszt a forintnak a brókerek szerint.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

Hatalmasat zuhant egy hazai inflációs mutató

A hazai termelői árindex az egy évvel ezelőtti +43 százalékos csúcsáról zuhant –2,5 százalékra – írta Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója. Ehhez foghatót szerinte nem láttunk még a hazai statisztika történetében, bár a tavalyi felfutás is rekordot jelentett.

A termelői árindex idei csökkenése mögötti két legfontosabb tényező az energiaárak esése és a forint euróval szembeni erősödése. Kérdés, hogy ezek meddig tartanak ki.

A termelői és a lakossági infláció közötti legfontosabb hasonlóság most a bázishatásokban rejlik. Ahogy a fogyasztói árindexben, úgy a termelői árindexben is ezek érvényesülnek most, egyre lejjebb szorítva mindkettőt.

Szépen csillapodik a német infláció

Hétfőn a német infláció elmaradt a várakozásoktól, 4,0 helyett 3,8 százalék lett. (Harmonizált számok: 3,0 a 3,3 helyett.) A harmadik negyedéves GDP is kissé jobb lett a becsültnél. A kiskereskedelmi forgalom viszont kedden rosszabb lett a prognózisoknál. Ma teszik közzé az eurózónás inflációs adatot is.

Verbális intervenció Japánban

A japán jegybank nem változtatott a kamatokon, de változtatott eddigi retorikáján, ami egyfajta verbális kamatemelésnek felel meg. Kijelentették ugyanis, hogy a kamatsáv eddigi felső szélét ezentúl csak irányadónak tekintik.

A hírre a japán jen egy százalék körüli mértékben ugrott meg a dollárral és az euróval szemben, míg a japán részvények Nikkei 225 indexe szolid, 0,6 százalékos pluszban zárt.

Új szuperkütyük az Apple-nél

Az Apple új eszközöket mutatott be hétfő esti rendezvényén, többek közt új chipeket és a MacBook Pro, valamint az iMac széria legújabb darabjait. Az M3-as sorozatból háromféle chip érkezett, a leggyengébb az M3-as, azután a 40 százalékkal gyorsabb M3 Pro és a 250 százalékkal gyorsabb M3 Max – írta a KBC Equitas.

Az Apple szerint az új chipekkel akár 22 órás üzemidőre is képesek lesznek a MacBook Pro készülékek. A leggyengébb M3-as chippel ellátott MacBook Pro 1599 dollártól lesz kapható, ami 400 dollárral olcsóbb a tavalyi kezdőmodellnél, bár annál csak gyengébb teljesítményre képes.

Az M3 Max kifejezetten a mesterséges intelligencia fejlesztői számára készült, akiknek nagy mennyiségű memóriára van szükségük a chatbotok és más modellek fejlesztéséhez – derült ki.

15 éves a bitcoin

A bitcoin árfolyama ma kissé süllyed, 34 400 dollár körül áll. Egy hónap alatt azonban 27, egy év alatt pedig 68 százalékos pluszban van. Egykor csak pár cent volt.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Ahhoz képest, hányszor megénekelték a halát, a kritikusai szerint semmit sem érő bitcoin jól van, és már mindjárt másfél évtizedes. Ugyanis 2008-ban, a Lehman Brothers-krach sötét heteiben, október 31-én tették közzé azt az alapdokumentumot (“white paper”), amely alapján azután bő két hónappal később megkezdte működését a Bitcoin-blokklánc.

Egy katasztrófa az X Musk számára

Elon Musk egy éve vásárolta meg a Twittert, amit azután átnevezett X-re. Az X részvényei jelenleg kevesebb, mint a felét érik annak, amit Musk fizetett egy évvel ezelőtt – írja az Equilor Befektetési Zrt. Sok alkalmazottat elbocsátottak és a hirdetési bevételeik is jelentősen csökkentek. A Bloomberg becslése szerint az X-nek évente 1,2 milliárd dollárt kell fizetnie a kamatokra.

Musk terve, hogy az X a reklámok helyett a fizetős felhasználókra összpontosítson, eddig kevés sikerrel járt, mivel kevesebb, mint a felhasználók egy százaléka fizetett elő.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40480 40250 40560 +0,82% 40470 40480 683 208 320 HUF 2026-06-11 10:06:10
MOL 3946 3920 3990 +3,84% 3946 3948 861 499 472 HUF 2026-06-11 10:07:57
MTELEKOM 2678 2678 2700 -1,11% 2680 2688 188 280 870 HUF 2026-06-11 10:07:10
RICHTER 11810 11650 11830 -0,08% 11750 11830 137 813 630 HUF 2026-06-11 10:06:47
OPUS 382 382 400 -4,02% 382 389 3 940 798 HUF 2026-06-11 09:54:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru BUX-rekord júniusban? Az OTP lehet a főszereplő
Bukta Gábor | 2026. június 10. 10:44
A Concorde Értékpapír Zrt. várakozásai szerint a BUX index júniusban új történelmi csúcsot érhet el. Ez önmagában nem meglepő, hiszen az index már közel jár a csúcshoz – inkább az irányt és a mozgatórugókat szeretnék előrejelezni. A raliban a vezető szerepet az OTP-bankrészvény játszhatja. A Concorde elemzési üzletágvezetőjének cikke.
Részvény / Deviza / Áru Óvatosan lépett át a bombák földjén Európa, de Pest nem követte
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 09:44
Hiába az újabb légicsapás, rezignáltak a piacok.
Részvény / Deviza / Áru Nem szédül a forint – ennyiért adnak eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 07:24
Felemás a hangulat reggel a devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG