4p
Bár nap közben nulla közelébe is lecsúsztak az európai indexek, alapvetően többnyire pozitív volt a tőzsdei hangulat, és a német DAX 0,4, a francia és a brit mutatók 0,6 százalékos pluszban zártak. A kijött német gazdasági növekedési adat szerényebb volt a várnál, de ez nem látszott túlságosan nyugtalanítani a piacot. A ZEW német konjunktúraindex viszont kedvezőbb lett a vártnál.

A magyar piacot sem lepte meg a szerény, de az elemzők által várnak megfelelő GDP-adat, a forint viszonylagos gyengélkedése pedig akár jó is lehet egyes exportőröknek. (Például a Richternek.) A BUX index a nap közepén mínuszban, elején és végén pluszban mozgott, végül minimális, tíz pontos emelkedést ért el.

A Mol 1,2 százalékkal 18 430 forintra ment fel, vélhetően ebben volt kis szerepe a dráguló olajnak is. Az OTP tovább korrigált lefelé, 0,8 százalékkal 7990 forintra süllyedt. A Richter öt forinttal 6025-re ment fel, a Telekom egy forinttal 479-re esett.

Emlegetik az egy dolláros eurót

A forint kissé erősebb lett, bár ma is volt 310,70 forinton az euró, végül 309,95-ön látjuk este. Ez nyolcvan fillérrel alacsonyabb a hétfő estinél. A nemzetközi piacokon ismét erőre kapott a dollár, az euróval szemben 1,0725-re ment le az árfolyama, a dollár-index ismét száz felett van. Az Investing.com kommentátora szerint az elemzők egy része ismét elkezdte az 1:1-es euró/dollárt (a paritást) emlegetni. Ez az idén nem volt a látókörükben.

A kőolaj, miután pár napig nagyon csúnyán festett, most felfelé mozdult el és több mint négy százalékos emelkedéssel 45,30 (WTI), illetve 46,30 (Brent) dollárra jutott. Úgy tűnik, a piaci szereplők ismét bízni kezdtek abban, hogy az olajexportálók szervezete, az OPEC egyezségre jut valamilyen kitermelés-korlátozásról.

Kedvező amerikai adatok és dráguló olaj

Vannak, akik szerint az olaj beállhat egy sávba: ha túl alacsony lesz az ár, akkor az OPEC megpróbálja majd felbeszélni, ha pedig túl magas, akkor beléphetnek új termelők, például az USA-ban. Kérdés, hol húzódnak pontosan ennek a sávnak a határai.

Az Erste Befektetési Zrt. hírlevele szerint az USA kiskereskedelmi forgalma 0,8 százalékkal nőtt októberben a várt 0,6 helyett az előző hónaphoz képest, valamint a szeptemberi adatot is 0,6%-ról 1%-ra módosították. Mivel a kiskereskedelem az amerikai gazdaság motorja, ezek a pozitív hírek felfelé módosíthatják a negyedik negyedéves GDP előrejelzést, továbbá a harmadik negyedéves adatot. Pozitív meglepetést okozott a New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index is.

Nagyot emelkedtek egyes légitársaságok

Az amerikai indexek közül az S&P 500 0,3, a Nasdaq indexe 0,8 százalékos pluszban volt este hat után nem sokkal, a Dow Jones kissé süllyedt. Nagyot emelkedett az Amazon, több mint három százalékkal, és közel kettővel ment a Facebook, drágultak az olajtársaságok. Warren Buffett cége légitársaságokat vásárolt, ennek nyomán a célpontok közül az American Airlines és az United Continental 3-4 százalékkal ment fel, a Delta alig változott.

Korábbi számításainkhoz képest picivel optimistábbak vagyunk, 510 helyett már 520 forintos fair értékkel kalkulálunk a Magyar Telekom részvényére – írta ma a KBC Equitas.

Hála a Diginek, később jön a verseny

Egyrészt mert a Digi elindulása alapvetően csúszik, az árverseny így időben csúszhat. A bérköltségeket jól kordában tartja a vállalat, ezen sokat tudnak fogni. A cégre nehezedő telefonadó valamivel kisebbnek tűnik a vártnál. A brókercég a menedzsment 2017-es előrejelzésénél valamivel optimistább. Az utóbbi napokban látott hozamemelkedés ugyanakkor negatívan befolyásolja a részvényt, a magyar 10 éves hozamok 3 százalék közeléből 3,6 százalékra emelkedtek.

Az autóiparral foglalkozott ma különböző aspektusokból az Equilor blogja az és a KBC Equitas elemzése is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG