A kínai jegybank egy elemzője beszélt a bitcoinról és általában a virtuális valutákról, és végre kimondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben ezek nem tekinthetők valutáknak, ugyanis meghatározott fundamentális kritériumai vannak a tényleges valutáknak. Márpedig a virtuális valuták ezeket nem teljesítik, azonban annak ellenére, hogy nincs mögöttük fundamentális érték, még tekinthetők befektetési eszköznek.

Mennyiségi probléma

A virtuális valuták, ahogy a CNBC szerint a jegybanki szakember meghatározza őket, komplex algoritmusok által generált kódok sorozatai, így véges elemből állnak. Amikor előállítják az összeset, mennyiségük sem nem növelhető, nem is csökkenthető, márpedig a valuta egyik legfőbb funkciója, hogy mennyiségét a gazdaság igényeihez igazíthassák. Van, ami erre azt mondja, hogy véges mennyisége miatt nem inflálódhat, de azzal nem vagyunk kisegítve, már csak azért sem, mert egy kis inflációt a jegybankok elengedhetetlenül fontosnak tartanak a gazdaság egészségéhez.

Nem inflálódik - ez a baj!

Az utóbbi pár évben másról sem hallani, mint a túl alacsony inflációról, esetenként deflációról, ami azért baj, mert ha lanyhulni kezd a gazdaság, a defláció veszteségessé teheti egyes termékek gyártását, emiatt munkaerőt kell elbocsátaniuk, a növekvő munkanélküliség további keresletcsökkenéshez, így deflációhoz vezethet, és már kis is alakul az ördögi kör. Ez volt az 1929-32-es válság lényege.

Ma a Fed és az EKB mint a két legnagyobb jegybank 2 százalékos inflációt tart optimálisnak, az MNB a forint esetében 3-at. Ezt nyilván nem lehet egy változatlan mennyiségű eszközzel megoldani, hisz monetáris politikát sem lehet vele folytatni. A modern gazdaságpolitikának pedig ez az egyik legfontosabb eszköze arra, hogy a gazdaság működését finomhangolja, vagyis megpróbálja a válságokat és a túlfűtött állapotokat tompítani, kiegyenlíteni. A 2008-as válság sokkal kevésbé volt drámai, mint az 1929-es, és ez jórészt a monetáris politikának köszönhető.

Az igazi valuta

Egy valuta egy ország, vagy egy országcsoport fizetési eszköze, melyet egy központi bank (jegybank) bocsát ki, és mennyiségét a monetáris politikával szabályozza a gazdaság igényeinek függvényében. Nyilvánvaló, hogy ha egy ország vagy egy térség át akarna állni egy virtuális valutára, a rendszer azonnal működésképtelen lenne. Az adott, lecserélendő valutát el kéne osztani a virtuális valuta mennyiségével, abban az arányban átváltani, és onnantól kezdve állandó a pénzmennyiség. Ha a gazdaság növekedni kezd, vagyis több értéket állít elő, nincs több pénz, defláció keletkezik, és már vége is a növekedésnek.

A kereskedelmi bankok nem tudnának hitelezni, mivel a hitelezés által pénzt teremtenek, de nem lehet, mert adott a pénzmennyiség. A gazdaság azonnal és teljesen működésképtelenné válna, nagyjából olyan lenne, mint a pengő teljes elinflálásakor nálunk 1946 nyarán, amikor csak naturális cserekereskedelem volt. Ebben a rendszerben a kriptovalutát szinte azonnal kiszorítaná valamely meglévő, stabil valuta, az adott ország eurót vagy dollárt kezdene használni. A virtuális pénzek tehát nem valuták, nem tudnak betölteni ilyen funkciót.

Befektetési eszköz

Befektetési eszközöknek azonban a jegybankár szerint tekinthetők, noha nincs mögöttük fundamentális érték, mint egy részvény, kötvény, egy mezőgazdasági termény vagy esetleg egy fém mögött. Bár az említett termékek árfolyama is igen széles sávban mozoghat a kereslet-kínálat szerint, hosszabb távon rendszerint érvényesül valamilyen fundamentális érték. A virtuális valuták esetében közelítő értéket sem lehet meghatározni, kizárólag a kereslet-kínálat határozza meg az értéket, ami így más valutákban, vagy akár árukban és szolgáltatásokban kifejezve is a nulla és a végtelen között mozoghat.