5p
A tőzsdéken úgy tűnik kicsit nyugodtabb a helyzet, ám ezt az amerikai jegybank, a Fed vezetőjének mai beszéde könnyen felboríthatja. A hazai piacon a forint árfolyama miatt aggódhatunk, az ugyanis ismét idei évi mélypontjára került.

Vegyesen teljesítettek csütörtökön az európai és az amerikai tőzsdeindexek is. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 51,21 ponttal, 0,2 százalékkal, 26 253,94 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 1,37 pontot, 0,05 százalékot gyengült, és 2923,06 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 28,82 ponttal, 0,36 százalékkal csökkent, és 7991,39 ponton zárt.

Pénteken viszont kicsit jobban indult a nap a főbb európai értékpapírpiacokon. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,39 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,49 százalékkal kezdett magasabban. Londonban az FTSE-100 index 0,45 százalékos emelkedésével indult a kereskedés pénteken, a frankfurti DAX index 0,47 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 0,49 százalékkal nyitott magasabban. Madridban 0,55 százalék, Milánóban 0,60 százalék volt az indexemelkedés a tőzsdéken a pénteki kereskedés kezdetén. A helyzet azonban törékenynek tűnik, azt azonban nagyon nehéz megjósolni, hogy merre fordul a piac. A befektetők könnyen lehet, hogy a Fed elnök beszédére pesszimisták lesznek, de az is előfordulhat, hogy olyat hallanak ki a beszédből, ami miatt felfele indulhatnak az árfolyamok. Lássuk hát a legfontosabb információkat.

1; Powel beszéde

Jerome Powell szavaira várnak a piacok, a Fed első embere Jackson Hole-ban fog egy konferencián beszédet tartani. Arra persze dőreség számítani, hogy konkrétumokat árulna el a Fed várható politikájáról, illetve a szeptember közepén esedékes kamatdöntő ülésről. Az elemzők azonban biztosan kihallanak majd utalásokat arra vonatkozólag, hogy a legutóbbi kamatvágás után mikor folytatja a Fed a csökkentést, illetve terveznek-e ezen túl más lazítást.

Kissé faramuci ugyanakkor a helyzet, mert az utóbbi időben az táplálta az optimizmust, hogy komolyabb kamatvágás előtt állunk és a piacra pumpálandó plusz likviditás lendíti majd fel a tőzsdéket. A várakozások alapján nullához közelítő kamatok is hozzájárultak ugyanakkor az inverzzé váló kötvényhozamokhoz (a 10 éves értékpapírok hozama megközelítette, vagy alul is múlta a rövid értékpapírokét), így szerdán este Powell  azzal nyugtatta meg a befektetőket, hogy szerinte nem egy tartós kamatcsökkentési ciklus elején jár a Fed, csak korrigálta a korábbi kamatemelést.

2; Mégis megállapodnának a britek

A tegnapi, Emmanuel Macronnal tartott találkozón a brit miniszterelnök leszögezte, hogy megállapodást szeretne elérni, és bízik benne, hogy ez sikerül is. Megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint október 31-én mindenképpen el fogják hagyni az Európai Uniót, megállapodással, vagy anélkül, írta reggeli elemzésében az Equilor. Az ír-északír határon a brit kormány semmilyen körülmények között nem állíthat fel fizikai határzárat. Johnson úgy gondolja, hogy van módja az egységes piac integritásának megvédésének, mely egyben lehetővé tenné a Brexitet is. Elektronikus áruforgalmi rendszereket, és előzetes elszámolásokat említett, mint megoldási lehetőségek. Angela Merkel is megszólalt az ügyben, a kancellár szerint van rá esély, hogy október 31-ig megoldást lehet találni, melynek segítségével fenntartható a Nagypénteki megállapodás, és egyben biztosítható az uniós belső piac integritása is. Azonban Emmanuel Macron szerint ugyanakkor már nincs idő arra, hogy újratárgyalják a kilépés módját az október 31-i határidő előtt.

3; Veszélyes szinten áll a forint

Csütörtök délután éves mélypontjára esett a forint árfolyama az euróval szemben, jegyzése 328,38 forintra emelkedett este negyed nyolckor. Péntek reggel ugyan visszatért az árfolyam a 328-as szint erősebb oldalára, de a délelőtt folyamán ismét gyengült a forint. A kurzus átlépte a 328,40-es szintet így újabb éves mélypontot láthattunk. Amennyiben a nap folyamán nem tud stabilizálódni a keresztárfolyam, úgy könnyen lehet, hogy a forint a történelmi mélypontját megnézi, vagyis a 330-as szintet is átlépi.


4; Fontos szinten a Mol, tovább stagnálhat az OTP?

A Mol árfolyama csütörtökön tovább csökkent, így pénteken fontos támaszhoz érhet a 2820 forintos szinten. Tóth Bálint, az Equilor elemzője  szerint amennyiben a következő napokban sikerülne megkapaszkodnia felette, megindulhatna az emelkedés.

Az OTP tovább folytathatja az oldalazást 12 200-12 400 forint között. A Telekom csütörtökön ismét a 425 forintos ellenállással küzdött, pénteken esély kínálkozhat ennek áttörésére. Az elemző szerint a Richter technikai képe negatív, így a részvények árfolyama tovább folytathatja a lecsorgást.

5; Nem változik a 4iG tulajdonosi szerkezete

Az Opus Global azt közölte, hogy Jászai Gellért, a KZF Vagyonkezelő és az iKON Alapkezelő közös ajánlattevők által a 4iG Nyrt részvényesei számára tett kötelező nyilvános vételi ajánlatát nem fogadta el. Az Opus döntése egyébként nem meglepő, sőt várhatóan egyetlen részvénytulajdonos sem fog élni az ajánlattal az ár miatt.

Az ajánlattevők ugyanis 680,47 forintot kínáltak, míg a tőzsdei árfolyam ennek megtételekor 1000 forint felett volt, de még csütörtökön is 913 forintos záró árat láthattunk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG