2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1333,65 pontos, 1,44 százalékos emelkedéssel 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: kifejezetten jó volt a hangulat a magyar tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.

A részvényindexet főként a Mol és az OTP húzta, mindkét papír jól teljesített. A két vállalat pénteken tette közzé első negyedéves gyorsjelentését, a befektetők kedvezően reagáltak az eredményekre.

A Magyar Telekom árfolyama szintén emelkedett, bár a társasággal kapcsolatban nem érkezett hír, a Richter pedig stagnált, valószínűleg az amerikai gyógyszerpiaci szabályozási hírekkel és a gyógyszeripari termékekre kivetendő vámokkal kapcsolatos találgatások miatt – tette hozzá.

Geopolitikai sakkjátszmák és ingadozó tőkepiacok – Hogyan pozícionáljuk befektetéseinket?
A témában a Klasszis Média május 27-én 17 órától geopolitikai szakértők, gazdasági elemzők, befektetési szakemberek részvételével tart rendezvényt.

Vegyen részt Ön is! Klasszis Befektetői Klub - részletek és jelentkezés >>

A Mol 68 forinttal, 2,27 százalékkal 3068 forintra erősödött 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 2,08 százalékkal 26 950 forintra nőtt, forgalmuk 12,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,98 százalékkal 1650 forintra emelkedett, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 10 850 forint maradt, a részvények forgalma 923,2 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8471,02 ponton zárt pénteken, ez 0,36 pontos, minimális csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

 

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27270 26970 27420 +1,19% 27230 27250 8 698 264 940 HUF 2025-05-12 16:07:30
MOL 3002 2994 3068 -2,15% 3000 3008 2 136 795 832 HUF 2025-05-12 16:06:30
MTELEKOM 1642 1634 1674 -0,48% 1640 1644 674 991 780 HUF 2025-05-12 16:02:03
RICHTER 10520 10280 10870 -3,04% 10500 10520 3 018 757 610 HUF 2025-05-12 16:09:07
OPUS 556 548 560 0,00% 552 556 42 906 165 HUF 2025-05-12 15:54:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Aligha a földgázért kapunk vámcsökkentést, Trump kriptókkal korrumpáltatja magát?
Eidenpenz József | 2025. május 12. 12:43
A tőzsdéket jó kedvre derítette az amerikai-kínai vámmegállapodás, a dollár nagyot erősödött, az arany viszont jókorát esett a hír nyomán. Vajon milyen megállapodás születik majd az EU-val? Kedden jelent a Richter. Korrupcióra használhatja Trump a saját gyártású kriptóit.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt a dollár az amerikai-kínai megállapodás hírére
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 12:04
Az Egyesült Államok és Kína ideiglenes vámcsökkentésről egyezett meg.
Részvény / Deviza / Áru Itt a CATL nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 08:32
Rekordméretű IPO-ra készülnek.
Részvény / Deviza / Áru Ettől kipattan a szeme: ennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 07:23
Vegyesen alakult a foprint árfolyama. 
Részvény / Deviza / Áru Megint dőltek a rekordok Budapesten, de a Magyar Telekomnál nem örülhettek
Privátbankár.hu | 2025. május 11. 08:29
Így alakult a heti tőzsdei körkép.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak Magyar Pétert, Mészáros Lőrinc cégének egyik vezetőjét is bennfentes kereskedéssel gyanúsítja az MNB
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 09:47
Lapértesülés szerint egy pécsi ügyvéd a jegybanki vizsgálat szerint kapcsolatban állt az Opus egyik vezetőjével, utóbbi szintén a vizsgálatban érintettek egyike. 
Részvény / Deviza / Áru Sziporkázik a forint az euróval szemben, érdemes megnézni, hol tart most
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 09:12
A dollárvétellel azonban most érdemes várni.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hírek érkeztek Nyugat-Európából
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 08:45
Emelkedéssel zártak a vezető tőzsdék. Az arany és az olaj is drágult, a gáz viszont olcsóbbá vált.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 18:16
Végre érdemi erősödést láttunk.
Részvény / Deviza / Áru A Mol nagyobb, az OTP kisebb, az infláció szomorú meglepetést okozott
Eidenpenz József | 2025. május 9. 12:26
A Budapesti Értéktőzsde két zászlóshajója is jelentett, mindkettő pozitív fogadtatásra lelt. Az inflációt azonban inkább kellemetlen meglepetésként értékelték az elemzők. A forint átmeneti gyengülés után erősödni kezdett, a bitcoin százezer dollár felett forog, a hányatott sorsú ether pedig valósággal felrobbant.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG