1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A múlt héten az arany több, mint 4 százalékos emelkedést produkált, a nemesfém a Fed múlt heti kamatdöntő ülését követően került kirobbanó formába, miután Bernanke bejelentette, hogy várhatóan 2014 végéig nem változtatnak a nulla közeli alapkamat mértékén. Az elkövetkező hetekben a technikai akadályok leküzdésével az aranyár hosszútávon is megemelkedhet.

Ben Bernanke, a Fed elnökének múlt heti bejelentése értelmében az eddig tervezetthez képest várhatóan még egy további évvel kitolódik az USA alapkamatának „rendkívül alacsony” szintje 2014 második félévéig. Ezen túl jelét adta a jegybankelnök, hogy amennyiben a gazdaság gyengélkedése azt szükségessé teszi, úgy minden készen áll a mennyiségi lazításra; továbbá történetében most először határozott meg az idén 99 éves Fed egy inflációs célkitűzést is, egyelőre 2 százalékos mértékben.

Az aranypiac.hu tájékoztatása szerint  a piacok azonnal eufórikusan reagáltak ezekre a friss hírekre, de a leglátványosabban a Fed pénzügyi lazító intézkedéseire különösen érzékeny nemesfémek rugaszkodtak el. A kedvező hangulatnak köszönhetően 4,42 százalékos heti pluszban zárta az arany dollárban számított árfolyama a londoni kereskedésben a hetet. Az ezüsté ugyanezen időszak alatt 10,28 százalékot drágult. A dollár egyidejűleg 5 százalék feletti értékvesztése ugyanakkor a forintban számoló hazai befektetők számára az aranynál enyhe mínuszt eredményezett, az ezüst teljesítményét pedig jobbára megfelezte.

Az alacsony kamat és az infláció is az aranynak kedvez

Jól ismert tény, hogy minél alacsonyabbak a kamatok, annál inkább növekszik a befektetők hajlandósága az aranyvásárlásra, mint sem hogy alig hozó bankbetétekbe fektessék a pénzüket. Különösen igaz ez a dollárban tartott megtakarításokra most, amikor az inflációs célkitűzés 2 százalék, a kamat pedig mindössze 0,00-0,25 százalék, vagyis a befektetők negatív reálhozammal, tőkéjük csökkenésével kell, hogy számoljanak. A helyzet azonban még ennél is rosszabb, hiszen az élelmiszerek és az energiahordozók árának drágulását is számítva ez a 2 százalék is inkább 3 százalék.

A nemesfémek aktuális szárnyalására azonban nem a negatív reálkamatok ténye adott okot, hanem az, hogy a Fed elismerte a válságból való kilábalás még több évig is tartó elhúzódását. Az arany árfolyama múlt hét csütörtökön végérvényesen kilépett a négy hónapja tartó csökkenő tendenciájából, és az 50-napos mozgóátlag szürke görbéjét is maga mögé utasította.

Hosszútávú emelkedés mellett rövid távon nem zárható ki a konszolidáció

A december 29-én regisztrált 1 531 dolláros lokális mélypontról egyhuzamban menetel a kurzus felfelé, ugyanakkor a jelenlegi árfolyamszinten most erős ellenállással találja szembe magát. Ezért rövidtávon nem zárható ki egy konszolidáció sem a már elért magasabb szinteken, amely során alulról biztosítanának védőhálót az 1 700, 1 680 és 1 660 dollár környéki támaszok.

A technikai akadályok leküzdésével adottak az alapjai az aranyár hosszútávú emelkedésének az elkövetkezendő hetekben. A tavalyi év júliusa és szeptembere között átélt rally párhuzamos megismétlődésére azonban csak akkor lehet számítani, ha az árfolyam most még tovább szárnyalna, és 1 770 dollár fölé emelkedve áttörné a belső trendvonalat is.

Miután a tavalyi év az ezüst piacán egy nagy ígéret után igazi csalódással végződött, annál kiválóbban startolt el a nemesfém az új esztendőben. Az év eleje óta 16,33 százalékot dráguló ezüst meggyőző dinamikával ütötte ki az 50-napos mozgóátlagot az elmúlt héten, és hamarosan akár a 200-napos piros színű trendvonallal is szemezhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG