A Codex Tőzsdeügynökség tegnap délutáni közleményében tájékoztatta ügyfeleit, hogy az FXCM kereskedőcégen keresztül kötendő ügyletekre nem vesz fel megbízást a továbbiakban, mert a cég szünetelteti az üzemelést. Az FXCM is közleményt adott ki, miszerint a tegnapi svájci frank ügyleteken az ügyfeleknek 225 millió dolláros vesztesége keletkezett, pontosabban nem a veszteség ekkora, hanem a pénzek elfogytával ekkora mínusz maradt számláikon, amit nyilván sosem fognak befizetni.
Így a cég tőkehelyzete annyira leromlott, hogy nem felel meg az amerikai felügyeleti szabályozásnak, ezért fel kell, hogy függessze működését. A cég hozzáteszi, vizsgálják, hogyan tudnának pénzt szerezni, hogy elérjék ismét az előírt tőkekövetelményeket.
Hány jöhet még?
És ez még csak az első fecske. Vajon hány másik van, ahol ott a méretes lyuk, ami az ügyfelek után marad? Nyilván sok helyen még csak számolgatnak, mások reménykednek, hogy be tudnak szedni valamit az ügyfelektől. És kérdés, hogy ezeken a cégeken kívül hány bank lehet érintett a dologban? Hány banknak lehettek forexező ügyfelei, és hány állt kapcsolatban ilyen kereskedési platformot üzemeltető, fizetni nem tudó céggel? Nem indul-e el az egészből egy olyan folyamat, mint 2008 őszén, amikor sorra estek ki a csontvázak a bankok szekrényeiből, végül a Lehman Brothers összeomlott, a többit pedig adófizetői pénzből kellett menteni, aminek azóta is isszuk a levét?
Vajon ezek a dolgok eszébe jutottak-e Thomas Jordan svájci jegybankelnöknek, amikor meghozta át nem gondolt döntését? Más jegybankok sokszor nagy gonddal készítik fel a piacot egy-egy eseményre, hogy ne okozzanak piaci turbulenciát. Legjobb példa erre a Fed, amelyik az eszközvásárlási program fokozatos kivezetését is jó előre kommentálta, és most a lehetséges jövőbeni kamatemelésről is úgy nyilatkozik, hogy annak bekövetkezte a legkevésbé okozzon zavarokat. Ők megtanulták 2008-ban, mit jelent az óvatosság, a bizalom.
Rend volt
A devizapiacnak volt egy kialakult rendszere. A bankok, brókercégek elemezték, hogy az egyes devizák egymáshoz képest átlagosan, ill. maximálisan mekkora mértékben mozdulnak el 1 nap alatt. Ezek alapján meghatározták a letéti követelményeket úgy, hogy azok mondjuk egy adott napi elmozdulást bőségesen fedezzenek, és ha a letét lecsökken, legyen ideje az ügyfélnek eldönteni, hogy lezárja a pozíciót, vagy pótbefizetést teljesít, és nyitva tartja azokat. Így a rendszer kezelhetően működött.
Persze voltak olyan időszakok, amikor egy deviza sokat mozgott és gyorsan, és akkor akár hetekig minden áldott nap értesíteni kellett az ügyfeleket, esetleg időközben megemelni a letétet. Minderre azonban tudtak reagálni mind a cégek, mind az ügyfelek. És ennek a rendszernek a működését a svájci jegybank is pontosan ismerte. És azt is tudta, hogy ha azt lépi, amit tegnap, akkor a teljes rendszer összeomlik, óriási veszteséget hagyva a pénzügyi rendszerre. Sőt azzal is tisztában voltak, hogy ilyenkor árjegyzőnek nevezett hiénák lépnek a piacra, akik a sokk utáni néhány percben extrém árfolyamokon likvidálják a pozíciókat, maximalizálva milliárdos nyerőjüket, és ugyancsak maximalizálva az ügyfelek bukóját.
Ideje senkinek nem volt semmire: arra sem, hogy szóljanak az ügyfeleknek, kívánnak-e finanszírozni, vagy zárják a pozíciót. Képletesen: ami az orosz válságban hónapok alatt zajlott le, az itt most 3 percben. És mindezt egy olyan ország jegybankja okozta, amelynek pénzügyi kultúrája évszázadok óta fogalom volt...
Értékelte Magyarországot az S&P. 
