1p
Az OMV szerint a Shah Deniz konzorcium egy másik hálózatnak adta el a gázt.

Nem a Nabucco West csővezetéket választotta az azerbajdzsáni Shah Deniz II. gázmező kitermelői konzorciuma a földgáz Európába szállítására - jelentette be a Nabucco egyik részvényese, az OMV osztrák energiaipari konszern.

Az OMV rövid közleményben számolt be arról, hogy megkapták az erről szóló értesítést a kitermelőktől. "Miközben az OMV elfogadja a konzorcium döntését, azon a véleményen van, hogy a Nabucco által benyújtott ajánlat minden követelménynek megfelelt és rendkívül versenyképes volt" - írták.

Új forrást kell keresni

A Nabucco West a Transz-adriai Csővezetékkel (TAP) volt versenyben az első körben rendelkezésre álló, évi 10 milliárd köbméter azerbajdzsáni földgázért. A Shah Deniz II. földgázkincse lett volna az eddigi tervek szerint az elsődleges forrása - a TAP-hoz hasonlóan még tervezési fázisban lévő - Nabucco vezetéknek.

Az OMV a közlemény szerint "továbbra is törekedni fog az európai gázellátás biztosítására és a források diverzifikálására, és megvizsgál más, a meglévő szállítási útvonalakat kiegészítő lehetőségeket".

 

A Nabucco-gázvezeték tervezett útvonala. Forrás: wikipedia

A Nabucco jelenlegi résztvevői az osztrák OMV, a bolgár BEH, a magyar Mol, a török Botas és a román Transgaz.

Még meg sem épült, de a kapacitásai le lehet kötni a vezetéknek - ahogy arról a Privátbankár is beszámolt. Ráadásul Magyarország volt az első, amely az összes engedélyt megadta a gázvezeték építéséhez.

A gázvezetéket 1300 kilométer hosszúra tervezték, és az Anatólián áthaladó TANAP földgázvezetékhez csatlakozva a török-bolgár határtól indulva szállítana gázt Bulgárián, Románián és Magyarországon keresztül az ausztriai Baumgartenben található gázelosztó központba. A projektből idén kilépett a német RWE, azonban az OMV májusban bejelentette, hogy az RWE részvényeire új érdeklődő, a GDF Suez francia energiatársaság jelentkezett.

A vállalkozás célja az európai földgázellátás függőségének csökkentése az orosz gázforrásoktól. A Shah Deniz II. azeri gázmező konzorciumát a brit BP, az azeri Socar, a francia TOTAL, valamint a norvég Statoil energetikai nagyvállalat alkotja.

A TAP gázvezeték a svájci EGL, a norvég Statoil és a német E.on Ruhrgas közös vállalkozása, a török-bolgár határtól Görögországon át Olaszországig haladna, s mintegy ötszáz kilométerrel lenne rövidebb a Nabucco Westnél.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG