1p
Az új szabályokat az ellenzéki pártok mellett a szakszervezetek is bírálják, s már Brüsszel is aggódik miattuk
A parlament december 13-án tartja a végszavazást az új nyugdíjszabályokról, amelyet az ellenzéki pártok mellett a szakszervezetek is bírálnak, már Brüsszel is aggódik miattuk, és amelyeket banki elemzők nagyon kockázatosnak tartanak.

Selmeczi Gabriella, a miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány által szerdán határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat pénteken két törvényjavaslatban terjeszti a kormány a parlament elé. A befolyó pénz fogadására egy külön alap létesül, amelyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) működtet. A mintegy 3 ezer milliárd forint pénztári vagyon fele magyar állampapírban van, ezeket kivonja az ÁKK a forgalomból, és ezzel csökken az államadósság. A vagyon másik fele magyar, illetve külföldi részvényekből áll, ezeket nem egyszerre, hanem folyamatosan értékesíti az ÁKK.

Olli Rehn uniós pénzügyi biztos szóvivője csütörtök este az MTI-nek azt mondta: több fenntartása van az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszerre vonatkozóan a közelmúltban bejelentett magyar intézkedésekkel kapcsolatban. Leszögezte, hogy a nyugdíjrendszerek a tagállamok nemzeti illetékességébe tartoznak, megismételte azt a korábban már említett bizottsági aggályt, hogy az eddig rendelkezésre álló információk szerint a változtatások nem szolgálják egyértelműen a hosszú távú fenntarthatóságot. Mint mondta, nyugtalanítja Brüsszelt az is, hogy a rendszer két pillére közötti választás "nem annyira szabad, ahogy az eredetileg látszott".

A Fidesz nyugdíjas tagozata üdvözölte, hogy a kormány "megmenti a nyugdíjakat és megteremti a lehetőséget, hogy a magyar emberek biztonságba helyezzék nyugdíjcélú megtakarításaikat". A tagozat elnöke, Iván László szerint a magyar nyugdíjasok régóta várták, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak, amely nem a "nyugdíjtőzsdéző spekuláns üzletemberek", hanem az idős emberek érdekeit képviseli.

Az ellenzéki pártok azonban bírálták a javaslatot. Az MSZP szerint "az a fajta erőszakos államosítás, amit a kormány most végrehajt, a diktatúrába vezető út újabb mérföldköve. Az MSZP a nyugdíj-megtakarítások védelme érdekében Alkotmánybírósághoz fordul és népszavazást kezdeményez, a tisztségére méltatlanná vált Matolcsy Györgynek, illetve Selmeczi Gabriellának pedig azt üzeni: ideje távozni"!

Az LMP "útszéli zsarolásnak" nevezte Matolcsy György bejelentését, és a párt frakcióvezetője, Schiffer András azt mondta: "ezt követően az ember már azon sem lepődne meg, ha jövő héten bejelentenék a perszonáluniót Fehéroroszországgal, tehát ez egyszerűen minősíthetetlen".

A Jobbik a magánnyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözölte, az egyéni számla megszüntetésével azonban nem ért egyet, az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra fordítását pedig veszélyesnek ítéli.

A szakszervezetek is hangot adtak tiltakozásuknak, jövő szombatra demonstrációt is terveznek egyebek között a nyugdíj változások miatt. A LIGA jelezte: ebben a formában nem támogatja a kormány meghirdetett "nyugdíjmentő csomagját" és arra kérte a minisztert, hogy javaslatait érdemben tárgyalja meg az érdekképviseletekkel. Az MSZOSZ elnöke ámokfutásnak nevezte a kormány nyugdíj tervét, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) pedig rendkívüli egyeztetésre hívta a szakszervezeteket, hogy közös akciótervet dolgozzanak ki a kormány magánnyugdíjpénztárak elleni intézkedéseinek lefékezésére.

Az MTI által megkérdezett elemzők "brutálisnak" és kockázatosnak nevezték a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos döntést, amely véleményük szerint fenntarthatósági, alkotmányossági aggályokat vet fel, forintgyengüléssel és hozamemelkedéssel is járhat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan erre használják már fel a hiteleiket
Privátbankár.hu | 2025. november 29. 10:18
Az új személyi hitelek fele korábbi kölcsön kiváltására mehet. Mit nyerhetnek ezzel az adósok?
Személyes pénzügyek Idén legyűrhetik a személyi kölcsönök az áruhiteleket
Hargitai-Szabó Kata | 2025. november 26. 19:32
A Black Friday akciók és a közelgő karácsonyi ajándékozás időszakában jelentősen nő a személyi kölcsönök és az áruhitelek iránti kereslet, ám az utóbbi időben az előbbi egyértelműen népszerűbb. A BiztosDöntés.hu összefoglalta a tudnivalókat a személyi kölcsönök és az áruhitelek közötti különbségekről.
Személyes pénzügyek A zártkertek is felkerülnek az Otthon Start térképére
Privátbankár.hu | 2025. november 26. 09:21
Jövő év elejétől zártkerti ingatlanokra is fel lehet venni a kedvezményes állami hitelt.
Személyes pénzügyek Kiszámolták: ennyit spórolhatnak a nyugdíjasok a díjmentes készpénzfelvétel bővítésével
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 14:27
Amikor bevezették a 150 ezer forintos díjmentes készpénzfelvételt, az átlagnyugdíj még 118 ezer forint volt. Most több mint a kétszerese, ezért is időszerű a díjmentesen felvehető készpénz összeghatárát a kétszeresére emelni. Ezt azonban a parlamentnek is el kell fogadnia.
Személyes pénzügyek Célegyenesbe érkezett a milliós összdíjazású pénzügyi vetélkedő
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 12:34
Megvan a 20 technikumi és szakképző iskolai csapat, akik bejutottak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny döntőjébe.
Személyes pénzügyek A babaváró hitel Idén eddig nem volt népszerű, de fordulat jöhet
Privátbankár.hu | 2025. november 21. 07:23
Eddigi mélypontjára jutott a frissen megkötött babaváró hitel szerződések száma és összege.
Személyes pénzügyek Menekítik az adó elől a pénzüket a magyarok
Herman Bernadett | 2025. november 19. 19:01
Megugrott a tartós befektetési számlák (tbsz) és a nyugdíj-előtakarékossági számlák száma az elmúlt két évben. Az év vége további felfutást hozhat. Vannak, akik minden évben nyitnak egy új tbsz-t. 
Személyes pénzügyek Már csak négy hely kiadó az izgalmas pénzügyi verseny döntőjében
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 12:46
Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék legjobb technikumi és szakképző iskolai csapatai csatlakoztak az országos döntő mezőnyéhez a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőben.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 5. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 19. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés vármegyei és budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Szép reálhozam lett a nyugdíjpénztáraknál
Privátbankár.hu | 2025. november 18. 12:26
Nagyot nőttek az egészségkasszák lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetései.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG