1p
Az életbiztosítási piac fellendülésének köszönhetően több, mint 10 százalékkal növekedett a biztosítási szektor díjbevétele
Az életbiztosítási piac fellendülésének köszönhetően több, mint 10 százalékkal növekedett a biztosítási szektor díjbevétele 2010 első negyedévében a tavalyi első negyedévhez képest. A pénzügyi válságból való kilábalást jelzi, hogy az elmúlt két évben gyengén szereplő unitlinked termékek iránt nagymértékben nőtt az érdeklődés. A nem-élet terület bevételei stagnáltak az első negyedévben, ezen belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (GFB) és a casco biztosítások piaca zsugorodott.

„A biztosítási szerződések száma összességében 2,5 százalékkal csökkent 2009 azonos időszakához viszonyítva, ezen belül az életbiztosítási szerződések száma 8,4 százalékkal, a nem életbiztosítási szerződések száma 1,1 százalékkal esett vissza” - jelentette be Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. Hozzátette: 2010. első negyedévében a tagbiztosítók 245 milliárd 199 millió forint bruttó díjbevételt értek el, ami az előző évi díjbevételhez képest összességében 11,1 százalékos díjbevétel-növekedést jelent, elsősorban az életbiztosítási ág közel 27 százalékos díjbevétel-növekedésének köszönhetően. Az életbiztosítási bevételeknél a növekedés az egyszeri díjas életbiztosítások esetében volt a legnagyobb, ezeknél a díjbevétel több mint megduplázódott, közel 116 százalékos növekedést ért el.

A folyamatos díjas szerződésállományra vonatkoztatott állománydíj 2010. első negyedév végén 663 milliárd 311 millió forint volt, ez az előző év azonos időszakához képest 4,6 százalékos csökkenést jelent. Biztosítási ágakra lebontva ez az életbiztosításoknál 3,8 százalékos, a nem-életbiztosításoknál pedig 5,2 százalékos állománydíj-visszaesést volt tapasztalható. A társaságok közül a legnagyobb piaci részesedéssel továbbra is az Allianz Hungária Biztosító Zrt. rendelkezik 25,49 százalékkal.

Második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll 14,76 százalékos piaci részesedéssel, míg a harmadik helyen a Groupama Garancia Biztosító Zrt. áll 9,82 százalékos részesedéssel. A 2010. első negyedévében a piaci koncentráció az előző év azonos időszakához és a teljes 2009-es évi adatokhoz képest mintegy fél százalékponttal emelkedett, az első öt helyen álló társaság összes piaci részesedése 66,88 százalék.

Az életbiztosítási ágnál, a pénzügyi válságnak legjobban kitett területen, az első három hónapban már egyértelműen jelentkeztek a fellendülés jelei. 2010. I. negyedévében a bruttó díjbevétel 118 milliárd 57 millió forintot tett ki, ami közel 27 százalékkal magasabb az előző évi díjbevételnél. A pénzügyi krízisnek legjobban kitett unit-linked biztosítások díjbevételének növekedése közel 50 százalékos volt (47,83 százalék), ezen belül az egyszeri díjas unit-linked biztosítások díjbevétele az előző évihez képest közel 140 százalékkal nőtt, ami egyértelműen az e termékek iránti bizalom erősödését jelzi. Az életbiztosítási ág részesedése az összes díjbevételből a kedvező növekedéssel együtt is még mindig az 50 százalékos szint alatt maradt, 48,15 százalékot tett ki.

A tagbiztosítók közül az életbiztosítási piacon továbbra is az ING Biztosító Zrt. a piacvezető 16,13 százalékos piaci részesedéssel; korrigált piaci részesedése 22,6 százalék. A második helyre az Allianz Hungária Biztosító Zrt. került. A biztosító piaci részesedése 15,55 százalék; korrigált piaci részesedése 9,72 százalék. A harmadik helyre a Magyar Posta Biztosító Zrt. került 10,92 százalékos piaci részesedésével; korrigált piaci részesedése 2,49 százalék. „A korrigált piaci részesedésekből látható, hogy a második és harmadik helyre került társaságok alapvetően az egyszeri díjas életbiztosítási termékek értékesítése terén elért sikereiknek köszönheti a piaci részesedésének emelkedését” – mondta Molnos Dániel. Az első öt társaság 66,56 százalékos piaci részesedést tudhat magáénak, ami piaci szinten öt százalékpontos piaci koncentrációnövekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A nem-életbiztosítási ág 2010. első negyedévében 127 milliárd 141 millió forint bruttó díjbevételt ért el, ami azt jelenti, hogy a díjbevétel az előző év azonos időszakához képest gyakorlatilag szinten maradt, egészen pontosan 0,4 százalékkal csökkent. A biztosítók közül az Allianz Hungária Biztosító Zrt. tartja piacvezető pozícióját (34,72
százalék), második helyen a Generali-Providencia Zrt. áll (19,96 százalék). A harmadik helyen sem történt változás egy év alatt: ezen a helyen a Groupama Garancia Biztosító Zrt. áll 9,81 százalékos piaci részesedéssel. Az első öt társaság együttesen 81,74 százalékos piaci részesedést birtokol a nem-élet piacon, ami az előző év azonos időszakához képes közel 3 százalékpontos piaci koncentrációemelkedést jelent.

A nem-életbiztosítási ágazatok között - kissé csökkenve - továbbra is a gépjárműbiztosítások (GFB és Casco) adták a díjbevétel 50,6 százalékát. A GFB-ágazat díjbevétele közel 0,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A csökkenés azonban éves szinten ennél valószínűleg nagyobb mértékű lesz, tekintettel arra, hogy az első negyedévi díjbevétel tartalmazza az éves díjfizetésű szerződések teljes díjbevételét, ami az első negyedéves adatszolgáltatás esetében jelentősen torzító hatású. A csökkenés a gazdasági válság mellett az erősödő árverseny hatásának köszönhető. Az ágazatban az első három társaság sorrendje: Allianz Hungária Biztosító Zrt.(37,90 százalék), Generali-Providencia Zrt. (14,89 százalék), UNIQA Biztosító Zrt.(8,53 százalék).

Privátbankár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG