Csak minden harmadik megkérdezett osztályfőnök szerint foglalkoznak az általános iskolában valamilyen módon pénzügyi oktatással. A diákok többsége emiatt nyolcadikos korára sincs tisztában a pénz értékével. Az iskolásokat is be lehet ugyanakkor vonni egyes pénzügyi döntésekbe, például az osztálypénz elköltésének megtervezésébe. Így első kézből megtapasztalhatják – főleg ha az osztálypénz előteremtéséért is megdolgoznak -, hogy mire elég a pénzük.
Sokféleképpen lehetne fejleszteni a gyerekeket a iskolában is
A balotaszállási Táltos Tehetséggondozó Általános Iskolában például a gyerekek – a szülők által beadott összeg mellett - maguk is tesznek azért, hogy minél több pénze legyen az osztálynak, ezért az évfolyamok összefogva rendszeresen gyűjtenek például papírt, fémet, illetve az iskolai ünnepségeken büfét üzemeltetnek, vagy tombolát tartanak. Ezekből alkalmanként akár 45-50 ezer forintos bevételre is szert tudnak tenni. Az osztálypénz elköltését szintén a diákok tervezik meg. Nekik kell a költségvetési tervet elkészíteni például az osztálykirándulás tervezésekor házi feladat keretében, ehhez az interneten gyűjthetnek adatokat.
Ötödikes koruk óta bevonom őket a tervezésbe. Eleinte még nagyon kell őket irányítani, terveik vannak, de az árakkal egyáltalán nincsenek tisztában. Az évek során azonban megtanulják, hogy az osztálykirándulás vagy a tablókép tervezésekor többféle árajánlatot be kell kérni, és az olcsóbb megoldásokat kell keresni. Egyre ügyesebben számolnak, egyre több szempontra figyelnek maguktól is, hogy a bevételi és a kiadás oldal egyensúlyban legyen. Van olyan diákom, akire nyolcadikban már rá merném bízni, hogy egyedül szervezze meg az osztálykirándulást az egész évfolyamnak – mondta Nagyné Bajnai Adrienn, az iskola egyik tanára.
Otthon is kevés pénzügyi tudást szednek fel
Egy 28-30 fős osztályban körülbelül két-három tájékozott diák van, a többiek viszont igen kevés, vagy akár semmilyen információval nem rendelkeznek a családi költségvetésről. Az pedig nagyon ritka, hogy a családi pénzügyek intézésébe, tervezésébe a gyerekeket is bevonják - derült ki abból a felmérésből, amelyet a K&H Bank a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő apropóján, a jelentkező csapatok felkészítő tanárai körében végzett.
A mintegy 80 megkérdezett tanár tapasztalatai szerint inkább a kevésbé vagyonos családokból érkező gyerekek tudják, mire megy el a szüleik fizetése, náluk ugyanis otthon gyakrabban beszélnek a pénzről, mivel azt jobban be kell osztani, mint a vagyonosabb családokban. Az oktatók közül csak minden harmadik mondta azt, hogy a vetélkedőre való felkészülésen kívül az általános iskolában zajlik valamiféle pénzügyi oktatás, akár osztályfőnöki óra keretén belül, akár külön foglalkozás vagy program formájában.
Az osztálypénz kezelése jó gyakorlat lehet
Minden osztály gyűjt osztálypénzt, a megkérdezett tanítók szerint ez havi 300 forinttól 1000 forintig terjedő összeg, vagyis egy 30 fős osztály egy átlagos, havi 700 forintos osztálypénzzel számolva éves szinten 200 ezer forintból gazdálkodik. Lehetőségük van emellett arra is, hogy egyéb gyűjtésből plusz bevételre tegyenek szert, ami alkalmanként 10-60 ezer forintot is jelenthet. Ebből mennek osztálykirándulásra, múzeumba, vagy fizetik a ballagással kapcsolatos költségeket.
A legtöbb esetben azonban a pénz összeszedésével egy szülőt bíznak meg, az elköltést pedig a tanító, általában az osztályfőnök intézi, vagyis a gyerekek feje fölött intézik a pénzügyeket - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Az osztálypénz elköltésének megtervezése kiváló lehetőség arra, hogy a diákok alapvető pénzügyi ismereteket szerezzenek, azonban a diákokat a pénzügyi tervezésbe csak minden harmadik megkérdezett tanító vonja be valamilyen módon.
Iskoláik gyakorlata alapján elmondható, hogy elsősorban a kis vidéki városokban jellemző, hogy - mivel a szülők nem tudnak sok pénzt beadni - a gyerekekkel közösen kitalálják, milyen forrásból tudnának mégis pénzhez jutni az osztályok - tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Kevés pénzügyi tudást szednek fel a gyerekek otthon, főleg a tehetős családokban, ahol nem mindennapos gond a pénz. Az iskolában is alig tanítanak erről, így kevés diák van képben a pénz értékéről, pedig ezen több módon is lehetne változtatni, akár órán kívüli oktatással, de gyakorlatban is, például az osztálypénz kezelésével lehet fejleszteni a diákokat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
9 perce
-
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
29 perce
-
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
körülbelül 1 órája
-
Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
körülbelül 1 órája
-
Az oroszoknak kémkedtek, de lebuktak – őrizetben öt lengyel
2 órája
-
Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
2 órája
-
Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszélnek a Klasszis Média ESG konferenciáján
3 órája
Mfor.hu Top24
- Ügynökakták: jönnek elő a nagy nevek
- Mi lesz a Wekerle Plusz-hitellel szakítás után?
- A 4000 milliárd forint nyomában: mit is jelentett be igazából Kapitány István?
- Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
- Durva kommentcunami zúdult Orvos-Tóth Noémire az ügynökakták miatt
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
- Beesett az európai gázár, de a vámok maradnak – az amerikai választás hatásai
Személyes pénzügyek
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek
Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek
Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
Személyes pénzügyek
Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek
Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek
Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek
Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek
Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Makro / Külgazdaság
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Igazából a hatékonyság számít.
9 perce
Nemzetközi
Milliárdos támogatást kapott Brüsszelből Ukrajna
658 millió eurót pedig védelmi célokra biztosítanak.
29 perce
Részvény / Deviza / Áru
Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Hatalmas közpénz ment el, érdemi eredmény nélkül – megszüntetik az Élelmiszermentő Központot
12:31
-
Romlik a jogállamiság helyzete Európában
11:56
-
Azt hisszük, rengeteg vizünk van, de óriási bajban lehet Magyarország
11:39
-
Történelmi csúcson a Magyar Telekom
11:18
-
Vásárlók ezreit érinthette: súlyos bírságot kapott az Auchan
11:02
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
2026. november 4. 18:28
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
2026. november 4. 15:21
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
2026. november 4. 16:27

