9p
Újabb négy helyszínen folytatódott a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Diákfórum sorozata a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával, ahol a résztvevők több fontos témával is megismerkedhettek. Családi költségvetés, befektetések, a jövő fizetési módszerei - ma már nem kérdés, hogy ezekkel a diákoknak is érdemes foglalkoznia.

Dr. Csanádi Ágnes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegre kihelyezett Gazdálkodási Karának docense a „Mire jó a családi költségvetés? Tervezd meg és kövesd a kiadásaid és bevételeid!” című előadásában gyorstalpalót tartott a konferenciára látogató diákoknak.

A professzor kiemelte a reáljövedelem és a tudatos gondolkodás fontosságát a családi költségvetés megtervezésében. Mint mondta, nagyon fontos azzal kalkulálni, hogy mindennap fizetőképesnek kell tudni maradni, és a hónap végén is jutnia kell elég pénznek az étkezésekre, vagy akár arra, hogy egy váratlan kiadást fedezni tudjon a család. Kiemelte, hogy tudni kell rugalmasan alkalmazkodni minden felmerülő költséghez, de csak a bevételi kereteken belül.

Fotó: Izsó Márton

Arról, hogy miért fontos a családi költségvetés készítése úgy fogalmazott, hogy kiszámíthatóságot és pontosságot ad. A diákok azt is megtanulhatták, hogy mire van szükség egy költségvetés tervezésekor: célszerű felvezetni a biztos/bizonytalan jövedelmeket, kiadásokat, valamint az esetlegesen felmerülő váratlan költségeknek és bevételekkel is kalkulálni kell.

Csanádi Ágnes előadásában ismertette azt is, hogy milyen típusúak lehetnek a családi költségvetésbe potenciálisan bekerülő bevételek:

  • Munkavégzéshez kapcsolódó jövedelmek (fizetés, táppénz stb.)
  • Tulajdonból vagyonból származó jövedelmek
  • Szociális juttatások
  • Rendkívüli bevételek (pl. örökség, ajándék, nyeremény)

A professzor elmondta, hogy a kiadások közt a legnagyobb tételt az élelmezés és a lakhatási költségek jelentik. Kiemelte, hogy nagyobb kiadások tervezésekor a hitelfelvételt nem kell „ördögtől valónak” tekinteni, ám csak átgondoltan, kalkulálva az esetlegesen megugró törlesztőrészletek fedezésével, a pénzintézetek ajánlatait alaposan áttekintve szabad a hitel mellett dönteni. Zárszóként a professzor kiemelte, hogy a vágyott javak megteremtéséhez, az értékek gyarapításához elengedhetetlen a pénzügyi tervezés.

Az "embertelen" bank

Dr. Tófeji Edina, az M7 Takarék elnök ügyvezetője előadásában elmondta, hogy jelenleg is komoly fejlesztések zajlanak a Takarék Csoport kötelékében, amely október 31-től már egy bankként működik tovább. Előadásából kiderült, hogy a jövő már sok szempontból itt van, hiszen már működnek az első SmartPont takarékfiókok, ahol ügyintézők nélkül, több automatizált funkció is elérhető – legyen itt szó például a csomagautomatáról, az okos, ki- és befizetést is biztosító ATM-ről, a postapontról, az olyan pultokról, amelyeken keresztül elérhető az e-bank, vagy éppen az interaktív. információs kijelzőkről.

Az elnök ügyvezetője a takarékfiókok történetéről is beszélt a diákoknak. Elmondta, hogy az első ilyen típusú pénzintézet közel 150 éve jelent meg Németországban, és Magyarországon is több mint 60 éve jelen vannak. Az október 31-én végbemenő egyesüléssel az ország legnagyobb fiókhálózata jön létre, amely 1,1 millió ügyfélt szolgál majd ki. A modernizációs törekvés részeként komplexebb, több szolgáltatást nyújtó fiókokkal dolgoznak majd tovább, és a Takarékbank mobilbusza továbbra is jár körbe a településeken, ATM-et, és teljeskörű banki ügyintézést biztosítva akár személyesen is, mivel tisztában vannak azzal, hogy még a mai fiatalok is szeretnek személyesen ügyeket intézni.

Nincs élmény a tanulásban? De, csak nem találjuk

Lantos Mihály, a Lépéselőny tanulásmódszertan-oktatója szerint a diákok a tananyag mennyisége és típusa miatt gyakran hajlamosak azt hinni, hogy nincsen élmény a tanulásban, holott ez nem igaz. Mint mondta, a hatékony tanuláshoz szükség van a megfelelő szokások kialakítására, mert csak így lehet megtalálni az élményt benne.

Elmondta, hogy mindenkinek van egy ösztönös tanulási stratégiája, amit körülbelül hat éves korunkig automatikusan használunk, támaszkodva a fantáziánkra és a kreativitásunkra, mindkét agyféltekénk használatával. Úgy fogalmazott, hogy az „ismétlés-gyakorlás-ismétlés-gyakorlás” típusú magolás, amely csak a racionális, bal agyféltekét használja nem túl hatékony, hiszen a tanuló nem fogja lényegében megérteni, amit olvas, és sokkal gyorsabban el is felejti azt.

Az előadó szerint a jobb agyféltekénk használatával a fantázia, játék, humor segítségével játékosan, szórakozva tudunk tanulni, ami sokkal jobban megmarad. A bal agyféltekénk segít megérteni a külvilágból érkező információkat, a jobb agyféltekénk ennek szórakoztató elsajátításában jeleskedik. „A hülyeséget tényleg előbb megjegyezzük” – emelte ki.

Az elmetérképezés egy speciális jegyzetelési forma, amely során színek, különböző formák segítségével, például színes ceruzával rajzolva rögzítjük az információinkat. Jobban fenntartható a saját érdeklődésünk, érdekesebb lesz az óra és könnyebb lesz az elmondottakra emlékezni. Mivel nemcsak hideg szavak és információk, hanem színek, formák, képek is segítenek a rögzítésben.

Hogy fizetünk a jövőben?

Sebők Ádám Archibald, az MKB Bank üzletfejlesztési vezetője a jövő fizetési megoldásairól, valamint a PSD2 bevezetéséről beszélt részletesebben a résztvevő diákoknak.

Az új fizetési módszerek terjedéséről úgy fogalmazott, hogy a készpénzt csak akkor lehet érdemben helyettesíteni, hogyha az új megoldás biztonságos, egyszerű, olcsó, és ami a legfontosabb, elterjedt. Azt, hogy mennyivel praktikusabb ezen lehetőségek használata, mint a készpénzé, azzal a példával illusztrálta, miszerint ha a vonaton felejtünk tízezer forintot, attól lényegében örökké elbúcsúzhatunk, míg ha a bankkártyánkat hagyjuk el, lehetőségünk van arra, hogy bárhonnan letiltsuk azt, valamint jelentsük a pénzintézet felé, hogy mi történt.

Ismertette a diákokkal a szeptember 14-től érvénybe lépett változásokat is, azaz, hogy jelentősen nehezebbé vált a bankkártyákkal történő visszaélés az online vásárlások során, hiszen az EU-n belüli tranzakciók esetében kötelező vált az ügyfél azonosítása. Ezt leegyszerűsítve úgy fogalmazott, hogy a bankkártyás online vásárlásokhoz így arra van szükség, hogy a három alapfeltételből kettő teljesüljön: a kártya birtoklása, a biometrikus azonosítás megtétele, és valami, amit csak az ügyfél tud. Ez lehet egy SMS-ben küldött azonosító, vagy akár egy beolvasandó QR-kód is.

A szakember emellett beszélt a tervek szerint 2020. március 2-án élesedő azonnali fizetési rendszerről is. Mint mondta, ennek keretében miután minden magyar bank csatlakozik a rendszerhez, 10 másodpercen belül megérkezik majd a bankok közti átutalás éjjel-nappal. A tervezett rendszernek nem ez lesz az egyetlen előnye, hiszen például várhatóan telefonszámmal is lehet helyettesíteni majd a számlaszámot utaláskor, magánszemélyek közt történő automatikus pénzküldési is lehetségessé válik, valamint a szolgáltatók is ezen keresztül küldhetik majd a számlákat a fogyasztóknak. A fejlesztési vezető kiemelte, hogy ezeken kívül is akadnak még kihasználatlan lehetőségek.

A befektetés jó buli, de csak ésszel

Gyetvai Károly, a Raiffeisen alapkezelő menedzsere arról beszélt, hogy a befektetés már nem csak egy elszigetelt réteg kiváltsága, hanem egyre inkább megjelenik a háztartásokban is. Mint mondta, a havi bevétel egy részét félretéve befektetéseket képezhetünk, amik tovább gyarapodnak, „dolgoznak” helyettünk is. Kiemelte, hogy a befektetés Magyarországon sok szempontból olyan, mint a foci, azaz mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá, de a valóban megbízható befektetési tanácsokért mindenképpen érdemes szakemberekhez fordulni.

Fotó: Izsó Márton

Elmondta, hogy a befektetés előtt érdemes meghatározni a céljainkat, ha ez megtörtént, akkor nagyjából már megvan, hogy milyen időtávra kell befektetni. Az utóbbi alapján pedig meg lehet mondani, milyen eszközökbe érdemes befektetnünk. A szakember ismertette a diákokkal a leggyakoribb befektetési formákat (bankbetét, lakossági állampapír, részvény, befektetési alap, nyugdíjmegtakarítás) is, időtávja, kockázata és megtérülési lehetőségei szerint.

Végezetül kiemelte, hogyha megtalálnak egy túl szép, hogy igaz legyen ajánlattal, az általában tényleg túl szép, hogy igaz legyen – ezeket ajánlott jelenteni a rendőrségnek és a pénzügyi felügyeletnek. Mint mondta, a befektetés jó buli, de csak akkor, ha észnél van az ember: fontos a tudatosság, a rendszeresség, és a türelem, valamint az, hogy csak megbízható, hiteles cégeknek adjuk a pénzünk.

Támadnak a pénzügyi csalók

Dr. Gyury Gergely, a Magyar Nemzeti Bank Piaci Tőkefelügyeletének pénzügyi felügyelőjének előadásából a diákok megtanulhatták, hogyan lehet elkerülni a pénzügyi csalásokat és a veszélyes befektetéseket. Ő is kiemelte, hogy a „túl szép, hogy igaz legyen” jellegű ajánlatok mögött jellemzően csalások húzódnak meg, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a jegybank honlapján minden Magyarországon pénzügyi tevékenységet folytató vállalat engedélyét lehet ellenőrizni, így a csodabefektetést ajánló cégekét is.

A felügyelő emellett kiemelte a pénzügyi csalások leggyakrabban előforduló jeleit is, mint például:

  1. rövid futamidő, kiemelkedő hozam ígérete, tőkegaranciával
  2. nagyszámú üzletkötő, kimagasló jutalék
  3. ismert intézményekhez hasonló elnevezés és logó, biztonság látszatát keltik
  4. offshore cégek, nemzetközi cég
  5. agresszív reklámok, szponzoráció

A múltból hirtelen feltűnő, óriási hozamot ígérő befektetéseket ajánlgató ismerősök kapcsán pedig a szakember hangsúlyozta azt, hogy ilyenkor mindig érdemes végiggondolni, hogyha valami ennyire „tuti tipp”, akkor miért nem csinálja meg az, aki ajánlja?

A rendezvény a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával valósul meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
Személyes pénzügyek Tamara, zöld Bugattival – ma dollármilliókért kelnek el a festményei
Elek Lenke | 2026. április 11. 16:38
Nemcsak korának volt körül rajongott, a legújabb divatot és technikát követő Cosmo girl-je – renoméja ma sem kopott meg, sőt, műgyűjtői körökben felkapottabb, mint valaha. Madonna ma az egyik leghíresebb rajongója. Festményei forintmilliárdokat érnek. Mi volt a titka ennek a korában meglehetősen furcsának tartott, kalandos életű, a társasági szabályokra fittyet hányó, szabad lelkű alkotóművésznek – aki történetesen nő volt?
Személyes pénzügyek A forint is a kormányváltásra apellál?
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:05
Az ellenzéki párt várható győzelmére, kisebb részben pedig az iráni tűzszünet hírére a hazai fizetőeszköz nagyot erősödött a héten.
Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG