3p

Legfeljebb 5 százalék lehet a büntetőkamat azoknak, akik nem teljesítik a csok felvételekor vállalt feltételeket. Az új rendeletre a jegybanki alapkamat drasztikus emelkedése miatt volt szükség. A büntetőkamat akár 65 százalékra is rúghatott volna.

A csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyben a kormány 5 százalékban maximálta a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) feltételeinek nem teljesítése esetén fizetendő büntetőkamatot.

A csok szabályai szerint ha a kedvezményt igénybe vevő pár nem teljesíti a vállalt gyerekszámot, akkor a büntetőkamat legrosszabb esetben akár a jegybanki alapkamat ötszörösére is rúghatott. A Bank360 elemzése emlékeztet, ez a csok indulásakor nem jelentett gondot, mert a Magyar Nemzeti Bank az alapkamatot 1 százalék alatt volt. Ez az érték azonban kedd óta már 13 százalék.

A Bank360 rámutat,

„a büntetés jobb eseteben is az aktuális személyi kölcsönök kamatán ketyegne az adósoknak. Rosszabb esetben viszont már ennek ötszörösén, azaz 65 százalékon, ami már bőven az uzsorakamatszint felett van”.

A csütörtök esti rendelet azonban kimondja,

a támogatási feltételek nem teljesítése esetén a csokot felvevő házaspárok által fizetendő késedelmi (büntető) kamat semmiképpen sem lehet magasabb 5 százaléknál.

A Bankmonitor számítása egy szélsőséges esetet is bemutat: ha egy fiatal pár új lakást vásárolna, melyhez 3 gyereket vállalnának, vagyis kihasználják a maximális 10 millió forint összegű CSOK támogatást, de a 10 éves gyermekvállalási határidő lejáratáig azonban nem születik egy baba sem, és a jegybanki alapkamat nem változik 10 év alatt, akkor az eddigi szabályok szerint 65 százalék lenne a késedelmi kamat 10 éven át, emiatt a kapott támogatással együtt 75 millió forintot kellene rendeznie. Azonban

az 5 százalékban maximált büntetőkamat miatt a 10. év végén összességében csak 15 millió forintot kell visszafizetni, vagyis 60 millió forintot spórolhat a pár a változtatás miatt.

A portál emlékeztet, a kamatplafon a csok mellé igényelt esetleges támogatott, fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelre is vonatkozik: a jogszabályi feltételek megszegése esetén a 3 százalékos kamat és a kölcsön normál kamatszintje közötti különbséget utólag késedelmi kamattal növelten meg kell fizetnie az érintetteknek, amit eddig a jegybanki alapkamat alapján számoltak. Október 1-jétől azonban az 5 százalékos maximális korlát a késedelmi kamatra a támogatott kölcsönnél is életbe lép.

A Bank360.hu arra is rámutat, további könnyítés a csokosoknak, hogy amennyiben a házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni, akkor nem a gyermekvállalási határidő lejártáig, hanem a lejártát követő 90 napon belül kell az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatot a hitelintézetnek bemutatni. Ebben az esetben ugyanis a határidő két évvel meghosszabbodik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG