3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Három hónapja történt a tragédia, egyelőre azonban még nem sikerült megállapodnia a biztosítónak és a károsultaknak, hozzátartozóknak a kártérítésről.

Három hónappal a veronai buszbaleset után eddig nem fizettek kártérítést a sérülteknek és az elhunytak hozzátartozóinak. Előleget ugyan utalt a biztosító, de az érintettek úgy érzik, számukra kedvezőtlen megállapodásra akarják őket kényszeríteni - írja a napi.hu.

Mekkora lehet a kártérítés?

A Groupama Biztosító azt írta a lapnak: a balesetben sérülteknek és az elhunytak családtagjainak méltányos sérelemdíjat ajánlottak fel, és jelentő előleget folyósítottak már mindenkinek. A biztosítási titok miatt  azonban egyikről sem adhatnak ki részleteket.

A kárbejelentések elbírálása egyszerűbb esetekben néhány héten belül megtörténhet, súlyos sérülteknél viszont évekig is eltarthat, mivel a kártérítési összeg függ a károsultak később kialakuló végleges egészségi állapotától. A kárösszeg mértéke összességében több száz millió forintig terjedhet, főleg, ha lesz olyan érintett, akinek esetleg élete végéig járadékot kell folyósítani - mondta korábban a biztosító képviselője. A kárigényeket a kgfb mellett a károsultak utasbiztosítása fedezi, amely adott sérülés esetén fix összeget fizet és szintén megtérítheti a felmerült költségeket. A sérelemdíjra viszont nem terjed ki az utasbiztosítás, azt a kgfb terhére kérhetik a károsultak.

1,6 milliárdig a biztosító, ezen felül a KLIK fizet

A lap szerint a biztosító felelősségi-kártérítési maximuma 1,6 milliárd forint - egész pontosan káreseményenként és károsultak számától függetlenül hatmillió-hetven ezer euró - a Klebelsberg Központnak viszont korlátlan anyagi felelősséget kell állnia, amennyiben a biztosító kerete nem lenne elegendő a kártérítések, sérelemdíjak maradéktalan kifizetésére. Az, hogy az 1,6 milliárd forintos keretet túllépi-e a végén a kifizetendő összeg, az jórészt az egyéni megállapodásoktól függ.

A KLIK alá tartozó Belső-Pesti Tankerületi Központ egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy a károsultak segítségére legyen vagy befolyásolja a megegyezésre irányuló tárgyalásokat. A lap szerint ez összeférhetetlenségi kérdéseket vet fel, hiszen a  közvetett megbízó, vagyis a KLIK anyagilag is felelős a tragédiáért. Ezt a KLIK cáfolja - szerintük ugyanis az ügyvédi iroda nem peres képviseletre, hanem kapcsolattartásra és jogi segítségnyújtásra kapott megbízást.

Átírják a szabályokat: nem lesz korlátlan felelőssége az államnak

A kormány  néhány héttel a január 20-i baleset után jelentette meg, hogy változtatások lesznek az iskolai buszkirándulások szabályozásban - emlékeztet a lap. Ennek csak egyik eleme az éjszakai buszutak  korlátozása és  a buszokkal szemben támasztott műszaki követelmények valamint és a sofőrök egészségügyi alkalmasságának szigorítása. A másik cél viszont éppen az, hogy csökkentse az iskolák, illetve a KLIK kártérítési felelősségét - írja a lap. A jövőben az oktatási intézményeket kevésbé lehetne perelni, mint eddig, és a KLIK korlátlan kártérítési felelőssége is megszűnne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG