6p

A lakáshitelek kamata továbbra is 9-10 százalék körül mozog, és még nem látszik a csökkenés. Ráadásul a lakáshitel egy hosszú távú elköteleződés, akár 20-25 éven át is fizethetjük. Ha viszont egy részét egészségpénztáron keresztül törlesztjük, akár több mint 1,5 millió forinttal is csökkenthetjük a hitelt.

Az egészségpénztárról nem feltétlenül a lakáshitel törlesztése jut az eszünkbe, pedig a pénztár nem csak az egészségügyi kiadásaink fedezésére szolgál. Persze arra is nagyon jól használható, de emellett az önsegélyező szolgáltatások révén az anyagi biztonságunkat is támogatja. Ilyen szolgáltatás a lakáscélú hitel törlesztése.

De mi az az önsegélyező szolgáltatás?

„Az önsegélyező pénztárak régen különálló pénztárak voltak, de egy 2016-os jogszabályváltozás lehetővé tette, hogy az egészségpénztárak önsegélyező szolgáltatásokat is nyújtsanak” – avat be Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. 

Ezután szinte mindegyik pénztár kibővítette a szolgáltatási palettáját az önsegélyező szolgáltatásokkal, így a különálló önsegélyező pénztárak megszűntek. Ma már tehát az egészségpénztáraknál vehetjük ezeket igénybe.

Az önsegélyező szolgáltatások lényege, hogy a pénztárban tartott megtakarításunk egy részét felvehetjük, ha olyan életesemények következnek be, amelyek nagyobb anyagi megterhelést jelentenek számunkra. Lényegében segélyt adhatunk saját magunknak.

Ilyen szolgáltatás például a születési támogatás, a beiskolázási támogatás, a gyermekgondozási támogatás vagy a lakáshitel törlesztése is.

Miért éri ez meg?

Azon túl, hogy lényegében előtakarékoskodunk egy-egy várható nagyobb kiadásra, az egészségpénztár előnye, hogy hozzá adóvisszatérítés kapcsolódik. A pénztári befizetésünk 20 százalékát, legfeljebb 150 ezer forintot visszaigényelhetünk a személyi jövedelemadónkból.

Az adóvisszatérítést minden évben kérhetjük, feltéve persze, hogy abban az évben helyeztünk el pénzt az egészségszámlánkon. Így az egészségpénztárral az egészségügyi kiadásainkat lényegében inflációállóvá tehetjük.

Mennyit spórolhatunk a lakáshitelünkön?

Az egészségpénztárból a lakáscélú jelzáloghitelünk egy részét törleszthetjük. Az összeghatár a minimálbér 15 százaléka havonta, jelenleg 34 800 forint. Ez persze nem tűnik soknak, de érdemes egy kicsit közelebbről is megnézni.

Jó tudni, hogy hol használhatjuk még a pénztár szolgáltatásait. Fotó: Depositphotos
Jó tudni, hogy hol használhatjuk még a pénztár szolgáltatásait. Fotó: Depositphotos

Egy 15 millió forintos lakáshitel havi törlesztőrészlete 20 éves futamidő mellett az UniCredit Banknál kicsivel több mint 129 ezer forint, a MagNet Banknál 136 ezer, míg az OTP Banknál 145 ezer forint körül van. Ezekhez a törlesztőkhöz képest a havi 34 800 forint valóban nem sok.

Ugyanakkor, ha havonta ekkora összeget befizetünk az egészségpénztárba, akkor az után évente 83 520 forint adóvisszatérítést kaphatunk. A 20 éves futamidő alatt ez összesen 1 670 400 forintot jelent, ez pedig már jelentős megtakarítás. Olyan, mintha egy évig az állam törlesztené a hitelünket. (A pénztár költségével az egyszerűség kedvéért most nem számoltunk. A pénztárak általában a befizetések 5-8 százalékát vonják le működési költség címén.)

Akár duplázhatunk is!

Ha a lakáshitelt házastársak közösen vették fel úgy, hogy a hitelben mindketten adóstársak, akkor a lakáshitel törlesztéséhez kötőtő adókedvezményt akár duplázhatják is – mondja a szakértő. 

Ha a házaspár mindkét tagjának van egészségpénztári számlája, akkor ugyanarra a hitelre vonatkozóan mindketten törleszthetik a lakáshitel egy részét egészségpénztárból. Így összesen havonta 69 600 forintot törleszthetnek az egészségpénztáron keresztül ugyanabba a hitelbe. Ketten együtt a hitelt így több mint 3 millió forinttal csökkenthetik.

Arra érdemes figyelni, hogy nem minden egészségpénztár engedi, hogy ugyanazon hitel vonatkozásában mindkét adóstárs igényelje a szolgáltatást. Ha tehát ezt a szolgáltatást igénybe szeretnénk venni, akkor olyan egészségpénztárat válasszunk, ahol erre van lehetőség.

Az önsegélyező szolgáltatások kicsit mások

Az önsegélyező szolgáltatásoknak – az egészségpénztári szolgáltatásokkal szemben – fontos eleme a hosszabb távú megtakarítás. Az adóvisszatérítést mindenképpen a befizetéseink után kapjuk, tehát az nem különösebben lényeges, hogy mennyi pénzt tartunk az egészségszámlánkon. Ha akarjuk, akkor már másnap elkölthetjük az előzőleg befizetett összeget – mondja Simondán Eszter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Ugyanakkor önsegélyező szolgáltatásokra csak a már legalább 180 napja a pénztárban tartott pénzünket használhatjuk. Tehát fél évig rendszeresen be kell fizetnünk, vagy fél évvel korábban el kell helyeznünk a számlánkon egy nagyobb összeget, mielőtt önsegélyezés címén kifizetést kérnénk.

Attól így sem kell tartanunk, hogy a pénzünk elértéktelenedik, hiszen a pénztár az általa kezelt vagyont befekteti, és az után negyedévente hozamot fizet. A lakáshitel törlesztése viszont kíván egy kis előkészületet. Megtehetjük, hogy már korábban elkezdünk befizetni, mint ahogy felvennénk a hitelt, amikor pedig letelik a 180 nap, már történhet párhuzamosan a befizetés és a törlesztés is. A pénztárak általában figyelnek arra, hogy a régebben befizetett összegeket fizessék ki utoljára, így biztosítva, hogy lehessen 180 napos egyenlegünk akkor is, ha közben költünk is az egészségszámlánkról.

A törlesztés így sem bonyolult

Ha egészségpénztáron keresztül törlesztjük a hitelünket, akkor azt tehetjük úgy, hogy a hitelt mi fizetjük a bankszámlánkról, majd a pénztár felé igazoljuk a törlesztést, aki visszautalja a pénztárból törlesztendő részt a bankszámlánkra. Ehhez elég elküldenünk a bankszámlakivonatunk vonatkozó sorát, és a legtöbb pénztárnál ezt 3-4 havonta is elég megtennünk.

Néhány pénztárnál arra is van lehetőség, hogy a pénztár közvetlenül a bankhoz küldje a törlesztő adott részét. Ilyenkor a legtöbb esetben igazolásokkal sem kell bajlódnunk. Erre lehetőséget biztosít például az OTP Egészségpénztár, a Patika, az Új Pillér, az Allianz, az MBH Gondoskodás és az IZYS is.

Nézzük meg, mit nyújthat még nekünk az egészségpénztár

Az egészségpénztárak szolgáltatásai lényegében a teljes felnőtt életünket végig tudják kísérni, attól kezdve, hogy orvoshoz járunk, gyermeket vállalunk, neveljük a gyermekeinket vagy épp megbetegszünk és ápolásra szorulunk.

Ha van is olyan terület, amely nekünk fontosabb a többinél, akkor is jó tudni, hogy hol használhatjuk még a pénztár szolgáltatásait. Minél szélesebb körben tesszük ezt, annál inkább ki tudjuk használni az adóvisszatérítést és az egyéb, a pénztár partnerei által biztosított kedvezményeket. Nehéz időkben ez különösen fontos lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:33
A magyar fióktelep elindulása után is egyre többen fizetnek elő magasabb Revolut előfizetési csomagra.
Személyes pénzügyek Bizalmi vagyonkezelés: ezekre a dolgokra kapja fel a fejét a NAV
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:14
Aki így tartja a pénzét, az biztosan számíthat ellenőrzésre – ezek a gyakorlatok szúrhatják az adóhatóság szemét.
Személyes pénzügyek Megismétlődhetnek a 2008 utáni szörnyű évek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 14:13
Egyre több európai fizeti be számláit hitelből, miközben a késedelmes fizetések száma újra emelkedik.
Személyes pénzügyek Hiánypótló kalkulátor lépett a piacra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 19. 13:44
Új bankszámla-kalkulátort indított a belga tulajdonú hitelintézet, amelyet más bankok ügyfelei használhatnak arra, hogy saját számlahasználatuk alapján összevessék jelenlegi költségeiket a K&H számlacsomagjainak kalkulált költségeivel. A megoldás a felhasználó hozzájárulásával két teljes, lezárt hónap tényleges számlahasználatából indul ki, így nem kell emlékezetből megbecsülni a bankolási szokásokat és költségeket.
Személyes pénzügyek Mi lesz a magyar állampapírokkal? Mit hoznak az adóváltozások a befektetőknek?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 10:40
Már csak pár napig lehet jelentkezni a következő Klasszis Befektetői Klub rendezvényre – exkluzív, csak a helyszíni résztvevők számára elérhető nyitóelőadással. 
Személyes pénzügyek Milliárdos csapdát állítottak a csalók a magyar cégvezetőknek
Herman Bernadett | 2026. szeptember 15. 15:13
Az utalások harmada már mobilról indul, és hivatalosan is megérkezett a magyar bankpiacra a Revolut. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb számai alapján azonban a digitális forradalomnak komoly ára van: a bűnözők egyre gyakrabban fosztják ki a gyanútlan vállalkozásokat.
Személyes pénzügyek Felmérte a Provident, a magyar lakosság mekkora része él hónapról hónapra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 17:54
Tavaly október óta csökkent az arány, de a nők és a férfiak közötti különbség még mindit széles. 
Személyes pénzügyek Azonnal ellenőrizze a nyugdíjasok telefonszámláját!
Balázs Mátyás | 2026. szeptember 9. 14:23
Sok nyugdíjas feledékenységből, hozzá nem értésből, információhiány vagy betegség miatt már nem képes a kiadásait kézben tartani. Különösen ilyen terület a telekommunikáció, ahol mi döntünk arról, milyen csomagot választunk, de a lemondás vagy csökkentés elmaradása sok százezer forintos kárt okozhat. Véleménycikk.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 7. 10:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG