7p

Stygár László, a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetője szerint most tényleg eljött az idejük a digitális megoldásoknak a céges számlaforgalomban.

Normál esetben az online számlázás nyár közepére időzített kiterjesztéséről kellene beszélnünk, de a mostani helyzet sok mindent felülír. Mi szól amellett, hogy mégis hatályban maradjon a július elsejei időpont?

– A vírus például szólhatna, hiszen a digitalizáció az egyetlen ma ismert megoldás arra, hogy működjön a gazdaság a személyes találkozások csökkentése ellenére. De a digitalizáció egyébként is sürgető, nem csak a vírus miatt. Képzeljék el, mennyi időbe és energiába kerül újra és újra rögzíteni az adatok sokaságát! Mennyivel egyszerűbb lenne, ha az elkészült számla azonnal digitális lenne, automatikusan eleget tenne a jogszabályoknak, és azon nyomban megérkezne a NAV-hoz, a vevőhöz, a könyvelőhöz, bárkihez, akinek ezzel dolga van. A számla ugyanebben a pillanatban összevezetődik a bankszámlákkal, vagyis akár automatikusan, akár jóváhagyás után el lehet indítani egy utalást, mindenféle egyéb adatrögzítés nélkül. Amikor pedig az utalás megérkezik – szintén abban a pillanatban, hiszen már ez is működik a bankoknál –, akkor az eladó számlája rögtön fizetettre állítódik. Ha pedig határidőig nem érkezik meg az utalás, automatikusan megy egy e-mail a vevőnek, hogy egyenlítse ki. Sci-fi-nek tűnik? Pedig nem az, ez működik. A Számlázz.hu a K&H-val és a MagNet Bankkal már működteti ezt. A többi bankot jogszabály kötelezi arra, hogy részt vegyenek ebben. Jelenleg a működő interfészeket várjuk tőlük.

Stygár László, Szolgáltatásfejlesztési vezető  Kép: Számlázz.hu
Stygár László, Szolgáltatásfejlesztési vezető Kép: Számlázz.hu

Ehhez kellett a Magyar Nemzeti Bank által kiadott AISP-engedély. A Számlázz.hu az első és eddig az egyetlen online számlázó Magyarországon, amely megszerezte ezt. Miért jó ez az ügyfeleknek?

– Az Európai Unió célja a nyílt bankolás bevezetésével nemcsak az, hogy kinyissa a lehetőségeket a fintech szolgáltatók számára, hanem az is, hogy bezárja a biztonsági kockázatokat jelentő kiskapukat, mint amilyen például a screen scraping. Ennek a lényege, hogy az ügyfél a banki belépési adatait – a banki felhasználónevét és jelszavát, illetve ha egy adott tranzakcióhoz jóváhagyás szükséges, akkor az ehhez kapcsolódó sms-kódot is – kiadja egy harmadik félnek. Ezek veszélyt jelentenek az ügyfelekre nézve. Fontos, hogy Magyarországon a nyílt bankolás bevezetése óta – amennyiben az adott banknak létezik open API-ja – a screen scraping többé nem megtűrt. Márpedig itthon – papíron – ez minden banknál rendelkezésre áll. A mi esetünkben, az autokassza működése során – amikor összekötjük a bankszámlát a Számlázz.hu fiókjával – az adatokat a bank oldalán lehet megadni, a Számlázz.hu-hoz ez soha nem jut el, és ez így van rendjén. Az MNB által jóváhagyott AISP-engedélyünk a garancia arra, hogy adatok a lehető legnagyobb biztonságban vannak. Magyarországon jelenleg a legnagyobb biztonságban.

Ha már a NAV online számlázásról esett szó: mutatkozik a mobilról történő számlázásra vagy a mobilról történő számlanyomtatásra nagyobb igény?

– Ezekre is van megoldásunk: a MostSzámlázz mobilról használható számlázóprogram, gyakorlatilag a Számlázz.hu kistesója, de gyorsan cseperedik, és folyamatosan bővülnek a funkciói, illetve tudunk ajánlani mobilnyomtatót is azoknak az ügyfeleknek, akiknek erre lenne igényük.

Milyen szolgáltatások érhetőek el a Számlázz.hu rendszerében?

– A számlázáshoz kapcsolódó szolgáltatásokon túl – például a papíralapú és e-számla-kiállítás, bejövő számlák fogadása, kimenő és bejövő számlák archiválása, nyugtakiállítás, megbízott számlakibocsátás, tömeges számlázás – kényelmi szolgáltatásokat is nyújtunk. A számlák postai küldése és a bejövő számlák kezelése mellett ezek közé tartoznak az adminisztrációt segítő automatizmusok is: a számlaértesítőtől kezdve a fizetési felszólításon át az autokasszáig. Jelenleg 29 könyvelőprogrammal van adatkapcsolatunk, a legnagyobb szoftverekkel, összesen 9 darab, online az adatkapcsolat, vagyis az adatok szinkronizációja automatikusan megtörténik. De már a #free ingyenes szolgáltatáscsomagunkban is hozzáférhet a könyvelő az ügyfelének a fiókjához, így a közös munka sokkal gördülékenyebb lesz köztük. Emellett a Számlázz.hu felhőalapú könyvelőprogramot is tud ajánlani a könyvelőknek: ez a SMARTBooks, amely 21. századi megoldásokat kínál a szakmabelieknek. A katás vállalkozók pedig egy olyan komplex, digitális kata-asszisztenst kapnak, amellyel a katás adminisztráció gyakorlatilag teljesen automatizálható. Ez az autokata szolgáltatás, amely a Számlázz.hu-val együttműködtetve alkalmas bizonyos katás könyvelési feladatok ellátására. Számos webshophoz létezik továbbá integrációs modul, illetve a Számla Agent segítségével az ügyfelek saját rendszereiket is könnyen összekapcsolhatják a Számlázz.hu-val. Az online fizetés vagy az autokassza segítségével a webshopos adminisztráció is minimálisra csökkenhet. 

Mennyi ügyfelük van?

– Az ügyfeleink száma publikus, folyamatosan nyomon követhető a weboldalon: közel 200 ezer vállalkozás választott minket, ami közel 250 ezer regisztrált felhasználót jelent.

Ha már a járványhelyzettel kezdtük, zárjuk is azzal: hogyan alkalmazkodott cégként a Számlázz.hu a veszélyhelyzethez, milyen intézkedésekkel minimalizálják kollégáik körében a kockázatokat?

– Az első pillanattól kezdve otthonról dolgozunk, az otthoni munkavégzés eddig is megoldott volt. Ami nehézség, az a személyes kapcsolat hiánya, az emberek, a csapat, hogy nem látjuk, halljuk egymást, nincs ötletelés a kávéfőző mellett. De digitálisan igyekszünk ezeket pótolni: online sörözés, digitális darts, távreggelik és videokonferenciával közös tortázás. Emellett gondolnunk kellett az ügyfeleinkre is, ők is kollégák így-úgy. Ezért ingyenessé tettünk több olyan funkciót, amely a legmagasabb, #profi csomagban elérhető, viszont szerintünk most minden vállalkozónak nagy segítség lehet. Ilyen például a bejövő számlák fogadása: ez azt jelenti, hogy ha egy vállalkozó számára a Számlázz.hu rendszerén keresztül valaki számlát állított ki, akkor az megjelenik az ő fiókjában is a bejövő számlák között. Ezzel is az volt a célunk, hogy a személyes találkozásokat, a postára rohangálást csökkentsük ügyfeleink körében. A másik funkció, amit szintén a vírushelyzetre való tekintettel tettünk ingyenessé, az a könyvelői adatkapcsolat. Ez a könyvelő–vállalkozó közötti kommunikációt, munkafolyamatot segíti, mert a vállalkozónak nem kell a számlákkal szaladgálnia a könyvelőjéhez, azok – akár automatikusan – megjelennek a könyvelő rendszerében.

Sok órányi munka spórolható meg

Arról, hogy mi a jelentősége a PSD2 irányelv bevezetésének az online számlázás piacán, Kökény Rolandot, a K&H kkv-szegmens marketingvezetőjét kérdeztük. – Az online számlát szolgáltatók, mint arra a piacon látunk már példát is, az AISP licence megszerzése után jogosulttá válhatnak az ügyfél tranzakciós történetének lekérésére. Ennek segítségével nyomon tudják követni a ki nem egyenlített számlákat, és ezekre automatizmust tudnak építeni. Abban az esetben, ha PISP licencet is szerez egy szolgáltató, úgy a számlák kiegyenlítésében is szerepet tud vállalni, így az ügyfelek akár egy gombnyomásra kiegyenlíthetik számláikat – közölte megkeresésünkre.
Kökény Roland szerint mindez azért fontos, mert a nyílt bankolás komoly hatással lesz az életünkre, és a K&H minél előbb meg kívánja ragadni az új irányelvben rejlő lehetőségeket. A Számlázz.hu segítségével most kisvállalkozói és vállalati ügyfeleik számára tudnak olyan megoldást nyújtani, mellyel könnyebbé és gördülékenyebbé tehetik a mindennapjaikat.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
Személyes pénzügyek Most éreznek rá a magyarok: brutális győzelmet arat ez a megtakarítás az infláció felett
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 11:54
Két számjegyű volt a növekmény a tagok körében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG