Lengyelország középföldjére vetett júniusban a jó sors. Oda, ahol a „Lengyel, magyar – két jó barát” mondást, meglepő módon, ugyanúgy mindenki ismeri, mint nálunk. Bár a két nép évszázadokra visszanyúló barátsága a közelmúltban némileg megrogyott, azonban a magyarországi választások eredményeként ismét régi fényében ragyog.
A Kutnó felé vezető úton ezt a szólást mondja fennhangon a helyi sofőr – ráadásul magyarul.
Utazásunk célja az a Łódźi vajdaságban fekvő, 42 ezer lakosú Kutno, amely szinte mértanilag pontosan Lengyelország földrajzi középe. Első pillantásra egy csendes kisvárosnak tűnik, ám hamar kiderül: falai között múltbéli királyok, fényűző udvari élet és különös legendák rejtőznek, a közepén egy 1700-as években épült palotával.
Fotó: Polish Tourism Organisation
Drezda és Varsó között, félúton
Ha Lengyelország és a szász királyok, akkor sokaknak még ma is egy porosz eredetű, évszázadokon át táplált negatív kép jut az eszébe. Pedig a Wettin-dinasztia uralkodói nem csupán a népen uralkodó királyok voltak, hanem két országot, különböző kultúrát és fővárost kötöttek össze egyetlen korona alatt.
Ennek a különleges közép-európai történelemnek egy különleges emléke a kutnói Szász-palota, amely nemcsak egy uralkodó pihenőhelye volt, hanem korának egész lenyomata.
A palota építését 1750-ben III. Ágost lengyel király és szász választófejedelem rendelte el. A Wettin-ház uralkodója Drezdából kormányozta Szászországot, Varsóban pedig lengyel királyként ült a trónon. A kétévenkénti utazások miatt szükség volt egy olyan útvonalra, amely biztonságos és kényelmes összeköttetés volt a két főváros között, ahol megállhatott kipihenni az út fáradalmait, lovakat válthatott, és álomra hajthatta a fejét – igaz, a mai ember számára kissé különös körülmények között.
A Drezda–Poznań–Varsó útvonal mentén a király parancsára több utazó- vagy postapalota is épült. Ezek egyike Kutnóban található, ahol mindössze néhány hónap alatt emeltek egy olyan impozáns épületet, amely több épületszárnyával képes volt fogadni a királyt, a családját és fenséges kíséretét a hosszú, hatnapos utazások során.
A mai Szász-palota valójában egy korabeli „luxuspihenő” volt: egyszerre palota, fogadó, logisztikai központ és katolikus imahely.
A vadászathoz ki sem kellett lépni az ajtón
A XVIII. században a vadászat az uralkodói élet egyik legfőbb szórakozása volt. Azonban a királynak a fárasztó utazás közben nem volt annyi ideje, hogy méltóképpen szórakozhasson, azaz kilovagoljon, a felvert vadat üldözze és leterítse. A kutnói palotában helyi idegenvezetőnk korabeli ruhába öltözve megmutatja azt a termet, ahonnan a legenda szerint a király az ablakból lőhetett a szolgák által az ablak elé hurcolt szerencsétlen vadra.
A vadászat akkoriban, halljuk közben a magyarázatot, nem egyszerű időtöltés volt, hanem szinte kötelező társadalmi esemény, ahol politikai szövetségek köttettek, fontos döntések születtek.
Fotó: Polish Tourism Organisation
A palotában van egy korhűen rekonstruált trónterem is. III. Ágost uralkodásának tizenhárom esztendeje alatt mindössze hét alkalommal szállt meg Kutnóban, de amikor megérkezett, a királyi reprezentáció nem maradhatott el.
Utazó trónust vittek magukkal a szolgák, és felállították a trónteremnek kinevezett helyiségben, így komplett királyi udvart tarthatott bárhol a király, amerre csak megfordult. A dolgozószobában leveleket diktálhatott, hivatalos ügyeket intézett és kapcsolatot tartott a birodalom különböző részeivel.
Az ülve alvás és a hosszú élet titka
A palota egyik érdekes története a korabeli alvási szokásokhoz kapcsolódik. Kísérőnk azt meséli, hogy a XVIII. században a legtöbb előkelőség kizárólag ülő helyzetben pihent éjszaka. Ennek oka egyrészt egészségügyi hiedelem volt: úgy vélték, hogy a teljesen fekvő testhelyzet nem tesz jót a szervezetnek.
De a fő magyarázat az volt, hogy féltek a haláltól, és abban hittek, hogyha nem fekszenek le – nem halnak meg.
A rövid ágyak, a magas párnák és a félig ülő testtartás ma ugyan furának tűnik, de a Szász-királyok korában ez teljesen megszokott éjszakai pihenési mód volt.
Egyél, igyál, növeszd a hasad!
A Wettin-udvar mindig is híres volt a pompáról és fényűzésről. A XVIII. század gasztronómiája sokszor inkább a bőség demonstrálásáról szólt, mintsem a kifinomultságról. Burgonya, húshegyek, különleges gyümölcsök, messzi vidékről érkező fogások kerültek az asztalra, és olyan ételeket is fogyasztottak, amelyek ma meglepőnek hatnak – például a hód farkát, amely nagy kedvenc volt egy-egy gazdag ember étkezése során.
Fotó: Polish Tourism Organisation
Megtudjuk, hogy III. Ágost rendszerint egymagában étkezett, sok órán át, és kedvenc jelmondata az volt: „Egyél, igyál, növeszd a hasad!” És ehhez tartotta is magát.
A korabeli „hűtőszekrény” szerepét mély pincék, jégvermek és speciális tárolóhelyek töltötték be. Onnan vették ki és szolgálták fel a drága ételeket, italokat, méghozzá igencsak különleges terítéken.
A nem kínai porcelán, amely meghódította Európát
A Wettin-királyok neve nemcsak a politikával, hanem a művészetekkel is összefonódott. A meisseni porcelán, amely Európa első valódi porcelánja volt, Szászországban készült, onnan hozták magukkal az uralkodók lengyelországi utazásaik során.
A szász királyi udvar hatalmas összegeket fordított a német porcelán gyártására, a fényűző készletek hamar az előkelőség szimbólumává váltak.
Gyakran kínai mintákkal díszítették, hogy ne derüljön ki, igazából ez nem kínai porcelán, hanem Európában készült. A készítés titkát a porcelángyárakban dolgozók nem oszthatták meg senkivel.
A protestáns király, aki katolikus lett
A Wettin-uralkodók eredetileg protestánsok voltak. Ahhoz azonban, hogy megszerezzék a lengyel koronát, át kellett térniük a katolikus hitre. Valóban hívő katolikusok lettek, és a kutnói palotában kápolnát is építettek, ahol a király mellett a királyné is imádkozott.
Ez a kápolna ma is lenyűgöző látnivaló. Az eredeti, XVIII. századi oltár mellett Nepomuki Szent János alakja is megjelenik – annak a vértanúé, akit a hagyomány szerint azért vetettek a Moldvába, mert nem volt hajlandó elárulni a királyné gyónásának tartalmát az uralkodónak.
A legendás nőcsábász és népes családja
A Wettin-dinasztia kapcsán gyakran kerül szóba II. Ágost, azaz Erős Ágost, III. Ágost apja is. Ő volt az az uralkodó, akit rendkívüli fizikai erejéről és legendás szerelmi életéről ismertek.
Törvényes házasságából mindössze egyetlen fia született – a későbbi III. Ágost –, hiszen alig hált hites feleségével. A korabeli legendák és beszámolók ugyanakkor mintegy háromszáz törvénytelen gyereket tulajdonítanak neki.
Szellemek mindenütt
Ugyan milyen lenne egy XVIII. századi palota kísértethistóriák nélkül? A kutnói Szász-palotához is kapcsolódnak helyi legendák. A XXI. századi felújítás során többen számoltak be különös hangokról, árnyakról és megmagyarázhatatlan jelenségekről.
Hogy valóban szellemek járják-e az egykori királyi pihenőhelyet, vagy csak a történelem különös visszhangjai „kísértenek”, azt minden látogató eldöntheti maga. Egy biztos: a királyi nagyteremben a látogatók előtt egyszer csak elsötétül a világ, és a falakon megjelennek korabeli ruhákba öltözött alakok, akik táncolnak, beszélgetnek, esznek, isznak. És úgy tűnik, mintha évszázadokon át kísértenének.
Fotó: Polish Tourism Organisation
Egy korszak hiteles lenyomata
A palota eredeti szerepét III. Ágost 1763-ban bekövetkezett haláláig töltötte be. Később a kutnói birtok része lett, majd a XIX. század közepétől magántulajdonba került. Üzletek és szolgáltatóhelyek működtek falai között egészen 2003 januárjáig, amikor tűz pusztította el az épület egy jelentős részét.
A 2015-ben megkezdett revitalizáció célja nem csupán egy műemlék helyreállítása volt.
A kutnói Szász-palota ma az egykori lengyel–szász unió egyetlen fennmaradt világi emléke, amely kézzelfogható módon idézi fel azt az időszakot, amikor Drezda és Varsó között királyi hintók robogtak, a trónus együtt utazott a királlyal, és a vadászat akár egy palotaablakból is elkezdődhetett.
Palotanéző utunk végén egyben mindannyian megegyeztünk: a legjobb sora nem is az uralkodónak volt ebben a díszes épületben, hanem egy szolgának. Ugyanis egyetlen ember vigyázta, felügyelte a házat – ételt, italt, fizetséget kapva – mindaddig, amíg az uralkodó ismét meg nem érkezett. Erre pedig jó, ha kétévente került sor pár napig – a többi időben a házőrző „gondnok” azt tett, amit csak jónak látott.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
