2p

Szürreális helyzet miatt volt kénytelen magyarázkodni az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal.

Különös pillanatoknak lehettek tanúi azok, akik a Nemzetközi Űrállomás élő streamjét figyelték: magyar idő szerint éjfél körül a feed hirtelen megzavarodott, majd a helyére egy olyan üzenet került, amely szerint hamarosan visszaállítják az élő kapcsolatot – írja a Guardian.

Nem volt veszélyhelyzet, téves információ
Nem volt veszélyhelyzet, téves információ
Fotó: Depositphotos

Nem sokkal később valaki, aki látszólag az ISS fedélzetén tartózkodó legénységgel kommunikált, tanácsokat kezdett kiadni egy súlyos vészhelyzettel kapcsolatban, amely egy dekompressziós betegségben szenvedő „parancsnokot” érintett – a tanácsadó a SpaceX kaliforniai Hawthorne-ban lévő küldetésirányító központjában dolgozó repülőorvosként azonosította magát.

Az érthető módon sokakat sokkoló felvétel után a NASA szinte azonnal magyarázkodni kezdett, mint írták, valójában nem volt vészhelyzet a Nemzetközi Űrállomáson, indoklásuk szerint véletlenül került a feed élő adásba, valójában a Földön zajlott egy gyakorlat, az űrhajósok eközben aludtak.  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Tudomány-technika Gigabírságot róhat ki az EU a Twitter utódjára
Privátbankár.hu | 2024. július 12. 15:21
Az X közösségimédia-platform megsértette az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályát. A szolgáltató teljes világméretű éves forgalmának 6 százalékáig terjedő bírságot is kiszabhatnak rá.
Tudomány-technika Itt a rózsaszínű rizs! Jó étvágyat!
Buksza blog | 2024. július 2. 15:08
A néhány évvel ezelőtti óriás felhajtás után lecsendesedett a növényi alapú húspótló élelmiszerek körüli felhajtás, ám ez csak azt jelenti, hogy nyugodtabb körülmények között folyik ezek fejlesztése.
Tudomány-technika "Nem lehet nyom nélkül felszívódni" - egy magyar cég az egész világon üldözi a kiberbűnözőket
Privátbankár.hu | 2024. június 25. 10:07
Megvannak a módszerek a kiberbűnözők kézre kerítésére, de a magyar piac nem képes kitermelni ezek költségeit.
Tudomány-technika Komoly versenyelőnyt jelent egy kiberbiztonsági audit
Dobos Zoltán | 2024. június 24. 18:51
A kiberbiztonsági törvény hatályba lépése körüli teendőkről, kétségekről, hasznos tanácsokról rendezett szakmai konferenciát a lapunkat is megjelentető Klasszis Média. A panelbeszélgetésen Király Anna, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága kiberbiztonsági szakértője, Pataki Tünde, az Invitech stratégiai és kiemelt ügyfelek csoport üzletágvezetője és Alföldi Judit, a Tigra információbiztonsági üzletágvezetője osztotta meg tapasztalatait.
Tudomány-technika Véget érhet a tengeralattjárók kora? Ez nagyon rossz hír lenne mindannyiunk számára
Litván Dániel | 2024. június 24. 05:41
Az új technológiák belátható időn belül semissé tehetik a tengeralattjárók legfontosabb előnyét. De miért lenne veszélyesebb hely a világ, ha eltűnnének ezek a teljes emberi civilizáció megsemmisítésére képes fegyverek?
Tudomány-technika Egy kibertámadás a vadászgépekre nagyobb veszélyt jelent, mint egy ellenséges rakéta
Kormos Olga | 2024. június 22. 14:27
Már csak pár napja maradt belépni a nyilvántartásba azoknak a hazai vállalatoknak, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv. Ennek apropóján tartott a Klasszis Média Lapcsoport konferenciát a NIS2-ről, ahol Bor Olivér kiberbiztonsági és kommunikációs szakértő a kiberbiztonsági trendekről beszélt.
Tudomány-technika Félelmetes adat: óriási pusztítást végez a gyerekek közt ez a jelenség
Privátbankár.hu | 2024. június 19. 13:53
Sokkoló tanulmányt tett közzé egy bostoni nonprofit.
Tudomány-technika Ha letelik a június végi határidő, a hatóság mindenkit megtalál
Litván Dániel | 2024. június 16. 13:02
Már csak két hét maradt az önkéntes regisztrációra, és megvannak a módszerei a hatóságnak, hogy megtalálják a kiberbiztonsági törvény által érintett, de nem jelentkező cégeket. De ezek már bajban lesznek.
Tudomány-technika Már csak június 30-ig maradt idő, bajba kerül, aki elmulasztja ezt a határidőt
Privátbankár.hu | 2024. június 11. 18:22
Sok érintett cég és szervezet viszont nem is tudja, hogy jelentkeznie kéne a hatóságnál. Közeleg az uniós kiberbiztonsági irányelv alkalmazásának első fontos mérföldköve.
Tudomány-technika Küszöbön az Atlanti-óceán áramlásának összeomlása?
Kormos Olga | 2024. június 2. 18:05
Vészes ütemben olvad Grönland jege, ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy emiatt a közeljövőben vajon összeomlik-e az Atlanti-óceán áramlási rendszere vagy sem? Az ugyanis éghajlati katasztrófát jelentene. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG