Mindezt tehette azután a cég, hogy a kormánypártok által hozott szabályok értelmében a közszolgáltatók kénytelenek voltak a Hunguardot megbízni számlázási rendszerük auditálásával - írja a Magyar Nemzet.
A számok azután derültek ki, hogy az érintett több mint ötven közműszolgáltatónak Tóth Bertalannak, az MSZP frakcióvezetőjének közérdekűadat-igénylésére válaszolva ki kellett adnia szerződését.
A napilap cikke emlékeztet: a Hunguard tulajdonosa 2016 előtt még négy magánszemély volt, tavaly azonban ciprusi és máltai szereplők is beléptek a körbe. A társaság végső tulajdonosai azonban nem ismerhetők, de nem kizárt, hogy a cég valódi haszonélvezői kormányközeli körökben keresendők. A Hunguardot ugyanis a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter köréhez köthető ügyvédi iroda képviseli, ráadásul Rogán Antal közös informatikai szabadalmat jegyez a vállalat két kisebbségi tulajdonosával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával - írja a napilap.
Tóth Bertalan idén januárban kérte ki a szektor vállalatainak szerződéseit: 40 víziközmű- és csatornaszolgáltató cégtől, az MVM-csoport 10 tagjától és más energetikai, illetve hírközlési társaságoktól. Az értékelési és tanúsítási díjak szerződés szerinti összege meghaladta az 538 millió forintot.
Akkora zűrzavarra nem számítanak, mint áprilisban, de komolyabb kilengés jöhet a tőke- és devizapiacokon hétfőn.

