5p

Felesleges és indokolatlan szigorítást hoz a katások jelentős részének a jövő év eleji változás. A BKIK reméli, még megmenthető a kata. 

A cikk eredetileg laptársunk, a Piac & Profit oldalán jelent meg. 

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter még a nyár folyamán jelentette be, hogy jövő évtől megváltoznak a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) szabályai. Eszerint 40 százalék adót kell fizetni az ugyanazon felek között, évi 3 millió forintot meghaladó számlák után.

"Nagyságrendileg százezer bújtatott munkavállaló lehet, akiket katás vállalkozásként szerződtetnek a nagyobb cégek. De a szigorítás során arra nagyon kell figyelni, hogy 4-ből 3-an még így is szabályosan élnek a kata adta lehetőségekkel, ezért a visszaélést az adóharmonizációval úgy kellene megszüntetni, hogy az alacsonyabb bevételűeket kevésbé érintse" - közölte megkeresésünkre a Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara (BKIK).

A kamara mint mondja, a becslések szerint a Lex Parragh-ként elhíresült szigorítás nagyjából 70 ezer katás vállalkozót büntetne, illetve érintene hátrányosan, különösen a jelenlegi járványhelyzetben, ami szintén komolyan sújtja ezt a csoportot. Többek között az is nagy probléma, hogy ez az intézkedés bizonytalanságot okoz és azok, akiket most nem érint, azt mondják, hogy egy holnapi változás már őket is érintheti.

A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azonban elmondta, a kormány véglegesnek tekinti a kata 2021. január elsején hatályba lépő szabályozását.

Mekkora esély van rá, hogy meghallgatják az érdekképviseletek javaslatait?

A szigorítás ellen többször is felszólalt, illetve több javaslattal is élt a BKIK és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ).

 „Reális esélye lehetne, ha az MKIK elnöksége oly módon tárgyalná a javaslatunkat, hogy határozatot is hoz, ami egyébként kötelezettsége is ilyen fajsúlyos a vállalkozások széles rétegét érintő kérdésekben. Őszintén sajnáljuk, hogy az MKIK elnöke többszöri kérésünk ellenére erre nem volt nyitott” – közölték lapunkkal.

A kamara szerint egy konstruktív egyeztetés volt, ahol a felek meghallgatták egymás érveit, de következő forduló elmaradt. Ugyanakkor úgy látják, az MKIK elnökségének támogatása nélkül sokkal nehezebb a helyzet.

BKIK: még megmenthető a kata

A konfliktust erősíti az is, hogy a BKIK pénteken kiadott egy közleményt, amelyben Nagy Elek, a BKIK elnöke levélben kérte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara  elnökét, hogy vonják vissza a kata szigorítását. Parragh László járjon el az MKIK alapszabálya szerint és hívja össze a szervezet elnökségét, hogy határozatot hozzanak a kata szabályozásának ügyében. Az országos kamara alapszabálya ugyanis előírja, hogy elnökségi állásfoglalás szükséges, ha a kamara a gazdaság egészét, vagy a vállalkozók széles körét érintő jelentős ügyben alakít ki véleményt. Parragh László MKIK elnök ezzel szemben nem kérte az elnökség állásfoglalását javaslata benyújtásakor, ezzel pedig megsértette az alapszabályt, amivel súlyosan csorbítja a kamarai rendszer hitelességét. A BKIK ugyanakkor az MKIK elnökségi döntésének hiányában is javasolja a kata szabályok újragondolását és több más vállalkozói érdekképviselet támogatásával arra kéri a törvényalkotót, hogy az MKIK elnökének nem szabályszerű eljárása ellenére fontolja meg a BKIK 7+1 pontos javaslatát, amelyik mind a vállalkozók, mind a kormány igényeit kielégíthetik. A BKIK és az MKIK között folyó virától laptársunk, az Mfor.hu oldalán részletesen is olvashat >>>>

Miként látják a helyzetet a vállalkozások?

„A kormányzattal jó a kapcsolatunk, rendszeresen egyeztetünk a vállalkozókat, a gazdaságot érintő közös témákban. Nincsenek úgymond tabu témák, tehát ha valamit javasolunk és első körben elutasító választ kapunk, azt akár később újra elővehetjük. Az egyeztetés valóban egy jó munkakapcsolattá alakult az utóbbi időben” – mondta a Piac & Profitnak Perlusz László, a VOSZ elnöke.

A VOSZ képviseletében az érintett államtitkársággal részletesen átbeszélték a témát, és mindkét fél megértette a tárgyalópartnere érveit és egyébként tisztességes szándékait. Mindemellett az álláspontok eddig nem közeledtek, mert a várható hatásokat másként ítélik meg. A VOSZ-nál úgy látják, hogy a „vadhajtásoktól” más eszközökkel (például ellenőrzés, feltételek szigorítása) is meg lehet szabadulni, az adóemelés fölösleges és indokolatlan szigorítást hoz a katások jelentős részének, a piacra nézve inkább romboló hatású lesz, az adó elkerülését célzó technikák nagyban csökkentik a remélt pozitív hatást és a pluszbevételek a költségvetésben csak kis részben fognak teljesülni.

Perlusz László egyúttal hozzátette: a VOSZ nem támogat semmilyen adóemelést, különösen a mostani, koronavírus által terhelt időszakban, amikor mindennél fontosabb az újraindulás, a kibontakozás, a piac újraépítése.

„A különböző javaslatokat jól meg kell vizsgálni, hiszen némelyik azt tartalmazta, hogy a teljes katás adózói körre legyen szétterjesztve egy jelentősebb adóemelés, amelynek még negatívabb lehet a hatása” – mondja a főtitkár.

Arra a kérdésre, hogy milyen lehetőségük lesz jövőre a szabályosan tevékenykedő, de érintett katásoknak, a főtitkár úgy látja, nekik tárgyalniuk kell a megrendelőikkel, és abban reménykedni, hogy a teljes szigorítást ne a kisebb, katás cég viselje egyedül. (Azzal, hogy a vállalási árat kell csökkentenie a megrendelőt terhelő büntetőadó mértékéig.) Továbbá a piaci alkut nehéz megítélni, de ha meg is osztják a terhet egymással az üzleti partnerek, akkor is jelentkezik egy adóemelési „sokk”, amely a legritkább esetben hat az üzleti tevékenység bővülése és az adómorál javulása irányába.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG