2p

A Boeing azt tervezi, hogy gyorsan bemutatja tőkebevonási tervét, törzsrészvények és kötelezően átváltható kötvények kibocsátásával.

A Reuters október 16-án számolt be először arról, hogy a repülőgépgyártó közel 15 milliárd dollár begyűjtését tervezi, mivel a folyamatban lévő sztrájk miatt leromlott pénzügyeket igyekszik megerősíteni. Most a hírügynökség hozzá teszi, hogy az új tőke részvények és kötelezően átváltható kötvények eladásából származik majd – mondta el a forrás, aki szerint:

a teljes befolyt összeg a kereslet függvényében emelkedhet.

A Boeingnek sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy csillaga ismét emelkedésnek indulhasson
A Boeingnek sok mindenre van szüksége ahhoz, hogy csillaga ismét emelkedésnek indulhasson
Fotó: Wikipédia

A múlt héten a repülőgép-szerelők csaknem kettő az egy arányban utasították el a Boeing legújabb ajánlatát, amely a 737 MAX gyártását leállító sztrájkot akarta megszüntetni.

A cég a hónap elején azt közölte, hogy akár 25 milliárd dollárnyi pénzt is felvehet részvénykibocsátásból vagy hitelként, ha befektetési besorolású hitelminősítése veszélyben van.

Boeing végveszélyben?

A repülőgépgyártó óriáscég fokozott szabályozási ellenőrzésekkel, gyártáskorlátozásokkal és az ügyfelek bizalmának elvesztésével küzd, amióta január elején egy ajtópanel lerobbant a levegőben egy 737 MAX típusú repülőgépéről.

A Boeing egész évben égeti készpénzét, és a múlt héten újabb 6 milliárd dolláros negyedéves veszteségről számolt be. A hónap elején a Boeing közölte, hogy 10 milliárd dolláros hitelszerződést kötött nagy hitelezőkkel: a Bank of Americával, a Citibankkal, a Goldman Sachs-szal és a JPMorgannel.

A Boeing a hónap elején azt is bejelentette, hogy 17 ezer munkahelyet – globális munkaerő 10 százalékát – megszünteti, és egy évvel elhalasztja 777X repülőgépének első szállítását.

A három legnagyobb hitelminősítő – az S&P, a Moody's és a Fitch – azt mondta, hogy a Boeing besorolásait nem befektetési minősítésűre csökkenti, ha új hitelt vesz fel anélkül, hogy visszafizetné a 2026. február 1-én lejáró mintegy 11 milliárd dolláros adósságát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszűnik az MTVA bonyolult és átláthatatlan struktúrája és finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 19:34
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.
Vállalat Szép kis osztalék kifizetéséről döntött az INA
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:21
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent – közölte a társaság az MTI-vel.
Vállalat Elon Musk a világ első billiomosává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:05
A SpaceX technológiára fókuszáló Nasdaq indexbe való bejegyzése jó teszt a tőzsdére lépő mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalatok értékelésében, ezért a riválisok szorosan figyelemmel fogják kísérni.
Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG