2p
Hamarosan indulnak Kínába a magyar teherszerelvények.

A Magyarországról Kínába irányuló szárazföldi áruforgalom növekedésére és a Magyarországra érkező kínai import bővülésére számítanak a Rail Cargo Group magyarországi leányvállalatai és a CECZ csoport szakértői.

Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat jövő hétfőn először indít Magyarországról Kínába áruszállító vonatokat: a XiangOuExpress - Budapest-Changsha szerelvény Ukrajnán, Oroszországon és Mongólián át jut el a távol-keleti országba, a Budapest-Pireusz konténeres exportvonat pedig a görög tengeri kikötőhöz indul.

A szerelvények indítását a Budapesten vasárnap összeülő kínai-közép-európai csúcstalálkozóhoz igazították, amelyen a pekingi kormányfő is részt vesz - tette hozzá.

Átlépheti a forgalom az álomhatárt

Pető Ernő, a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági kamara elnöke szerint a magyar-kínai kereskedelmi forgalom értéke idén először meghaladhatja a 10 milliárd dollárt.

Magyarország konténerforgalma évente 280-300 ezer szabványos (Teu) konténer, de a kínai áruforgalom felfutásával ez megduplázódhat. A kétszeres mennyiséget a magyarországi terminálok, vasútvonalak és a logisztika elbírja, de nagyobb növekedés esetén fejlesztő beruházásokra lehet szükség - mondta a kamara elnöke.

Kiemelte a légi szállítás jelentőségét is, hiszen - mint fogalmazott - Kínából Budapestre a repülési idő több órával rövidebb, mint a nyugati repterekre, Magyarországról pedig az EU majdnem mindegyik tagállamába 3 napon belül eljuthatnak az áruk.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Elon Musk 1000 milliárd dolláros fizetést kért, és meg is kaphatja
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 08:59
A történelem legnagyobb juttatáscsomagja lehet a milliárdosé.
Vállalat A Space X vezetőivel is tárgyalt Jászai Gellért és Nagy Márton Washingtonban
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 15:46
A 4iG elnöke szerint a washingtoni vizit mérföldkő.
Vállalat 2028-tól szállíthat nukleáris üzemanyagot Paksra az amerikai Westinghouse
Privátbankár.hu | 2025. november 8. 15:14
A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company. Ennek értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal – közölte az MVM Csoport.
Vállalat Gigantikus mennyiségű magzatkárosító hatású hulladékot szállíthatnak Komáromba Debrecenből
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 15:12
Évente 25 ezer tonna, azaz 25 ezer kisebb autó tömegének megfelelő NMP-hulladék átvételéről szóló szerződést kötött egy komáromi cég. A hulladékot a debreceni CATL-gyárból szállítják a városba.
Vállalat Óriásit zakózott a japán cég az amerikai vámok miatt
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 13:00
A Honda fél éves profitja csaknem 20 százalékkal zuhant.
Vállalat Gigantikus adókkal sújtja a kormány az OTP-t, de így is jól megy a banknak
Herman Bernadett | 2025. november 7. 11:30
Kiváló kilenc hónap van az OTP mögött, bár a kormányzati terhek tovább emelkedtek. Az Otthon Start miatt ötször annyi lakáshitelt igényeltek szeptemberben, mint augusztusban. 
Vállalat Jól megadóztatták az OTP-t, így teljesítettek idén eddig Csányi Sándorék
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 07:20
Közzétette az első három negyedévre vonatkozó üzleti adatai az OTP-csoport a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vállalat Washingtonig szállt a hír: eredményben ugyanott áll a Mol, mint egy éve
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 06:38
Erős harmadik negyedévet zárt a Mol-csoport, ugyanakkor az új kihívások tükrében a vállalat felülvizsgálta év végi eredmény előrejelzését – írja a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatóban.
Vállalat Trump vámjai elkaszálták a Nissant, az autógyártó a központját is eladja
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 18:25
A Nissan Motor japán autógyártó jelentős veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét a járműeladások csökkenése, a magas amerikai vámok miatt – közölte a cég csütörtöki jelentésében.
Vállalat Ezt tervezi a német bankóriás a Commerzbank gyenge eredménye után
Privátbankár.hu | 2025. november 6. 17:26
A Commerzbank, a második legnagyobb német bank adózott eredménye 7,9 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben éves összevetésben – áll a cég csütörtöki közleményében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG