Esterházy Mátyás: Amióta játékosügynök vagyok, nem a pénz érdekel

Ha egy játékosügynök leghíresebb ügyfele előbb az utolsó pillanatokban kilövi a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra, lázban tartja a szurkolókat kontinensszerte, a legértékesebb magyar futballistaként Bundesliga-élcsapathoz szerződik, majd teljesítményéért megkapja az Év férfi sportolója elismerést, akkor természetesen a képviselőjére is reflektorfény irányul. Az imént említetteket végrehajtó Szoboszlai Dominik ügynöke, Esterházy Mátyás a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontja által szervezett közép-kelet-európai konferencia előadója volt, majd állta a hallgatóság kérdéseit – hogy aztán munkájáról, értékrendjéről és a magyar futballról beszélgessen velünk.

Az előadása után említette, játékosügynökként azért tud felelősséget vállalni, ahogy dolgozik, illetve a személyes példamutatásáért. Mi az, amire azt tudja mondani, ez példaként állítható?

Nem feltétlenül az a jó és az a példaszerű, amit én csinálok, de ha valakinek inspiráló az az út, amelyet választottam, akkor az jó. Én azzal tudok tenni a játékosügynökök jó megítéléséért, hogy egy bizonyos értékrend szerint dolgozok. Az már, hogy ez a megítélés valóban javul-e, a közvéleményen is múlik, és erre nekem nincs ráhatásom. Az én felelősségem annyi, hogy tisztességesen dolgozzak és megpróbáljak minél több ügyfelet jól segíteni.

A családja mennyiben befolyásolta az értékrendjét?

Szerintem mindenki azt hozza magával, amit kapott. Hozzáteszem: nem próbálom a saját értékrendemet jobbnak vagy rosszabbnak beállítani bárki másénál. Ez az én értékkészletem, az üzletemet, az emberi kapcsolataimat ennek megfelelően alakítom. Annak örülök, ha ez kompatibilis minél több ember gondolkodásával, annak is, ha esetleg tudom formálni emberek gondolkodását.

Van olyan vonal a munkájában - etikai vagy másféle -, amelynek átlépésére azt mondja, ezt már nem?

Inkább az van, hogy tudom, mi az, amit megteszek. És ami ezen kívül van, azt nem csinálom meg. Nagy szerencsém van, mert olyan irányba ment az életem, hogy már megválogathatom, mit csinálok. Van egy halmaz, ami ebben benne van, azt megcsinálom, ami kívül esik rajta, azt nem. Vagy azért, mert nem éri meg, vagy azért, mert vállalhatatlan.

Esterházy Mátyás - kapusból ügynök

Az 1988. január 29-én született Esterházy Mátyás játékosként a magyar NB I-ig jutott, a REAC kapusaként szerepelt az élvonalban. Visszavonulása után kiépítette játékosügynöki karrierjét, legismertebb ügyfele a legértékesebb magyar futballista, Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), de irodája, az EM Sports képviseli a magyar válogatott kerettagjai közül Kalmár Zsoltot és Vida Mátét (mindkettő DAC) is. Nagybátyja a 29-szeres válogatott, világbajnokságon is szerepelt támadó, Esterházy Márton, valamint a 66 éves korában elhunyt Esterházy Péter, a magyar irodalom meghatározó alakja.

Az elmúlt egy év mennyit változtatott a szakmáján?

A munkán magán semennyit. Vannak olyan gondolatok, amelyeket a járványhelyzet ébresztett. Most éppen irodaberuházásban vagyunk, és ez azért is van, mert úgy gondolom, hosszú távon át fog alakulni az, ahogy dolgozunk. Az életem az elmúlt öt-hat évben úgy nézett ki, hogy folyamatosan úton voltam. Sok minden helyeződik online területre, és úgy gondolom, az igazán fontos ügyek lezárásánál lesznek csak személyes kontaktok. Ez nem rossz, mert az ember egy csomó fölösleges dolgot csinált! Átigazolási, üzleti szempontból egyelőre nagyon nem hatott ránk a koronavírus-járvány, de el tudom képzelni, hogy ez hosszú távon változik. COVID-záradékokkal találkoztam már, de ez egy normális folyamat, hisz megoldásokat kell találni. Nem normális, ha a játékos vállalja teljes mértékben a terheket, az sem normális, ha a klub hosszú hónapokig teljesen kifizeti a játékost, amikor nincs bajnokság, nincs közvetítés. Valami átfogó megoldást érdemes lenne találni, úgy gondolom, ennek el is jön majd az ideje. Az NBA-ben például az elmaradt meccsek arányában csökkenthetők a bérek.

Ha már említette az NBA-t, az amerikai major sportokban transzparensebbek a pénzügyek, mint a nemzetközi labdarúgásban. Nyilvánosak a játékosfizetések. Labdarúgásban erről általában csak legendák és sajtóhírek szólnak - segítene a transzparencia?

Szerintem ez kulturális kérdés is, nem tartunk ott társadalmilag, hogy a fizetések ennyire nyíltan kikerüljenek a nagyközönség elé. Úgy vélem, negatív hatást érnénk el, de a transzparencia maga nagyon jó és egy bizonyos fokú biztonságot is jelent mindenkinek. De ehhez kultúra kell.

Felháborodás lenne?

Sok szempontból igen. A játékosok is látnák, hogy a másik mennyit keres, ezzel foglalkoznának reggeltől estig. Persze ezzel kell is foglalkozni, csak nem túl sokat. Vannak feladatok, azokat kell priorizálni. Minden egyéb átgondolandó, de a helyén kell kezelni.

Az EM Sports elsősorban fiatal játékosokkal foglalkozik. A járvány következményeinek haszonélvezői lehetnek a hasonló irodák?

Nem feltétlenül, mert a mostani helyzet a fiataloknak nem igazán jó. Annyiban esetleg igen, hogy ha kevesebb a pénz, akkor szükségből tudnak játszani. De a kiválasztási rendszer szempontjából nem jó, mert nehéz utazni, nehéz megfigyelni, van egy-két korosztály, amely a vírus miatt előre nem látható károkat szenved. A legfiatalabb korosztályokig visszamenőleg gond, hogy nem tudnak edzeni a gyerekek, kiesik a képzésükből egy időszak. Ha egy hétéves gyerek egy évig nem tud edzésre járni, akkor utána miért menne? Nemcsak a futball, hanem általánosságban a sport nagyon sok embert elveszíthet, és lehet, az e-sport megnyeri ezeket a gyerekeket. Szülői szempontból nagy kihívás, hogy miként tartom a gyermekem a sportnál. Egy csomó kérdés van, válasz pedig nincs – a válaszokat majd tíz év múlva kapjuk meg.

Mit keres egy játékosban a futballtudáson kívül?

Elhivatottságot és mentalitást.

Van különbség a magyar játékosok és más országbeliek között, vagy ez csak városi legenda?

A hozzáállásban, a nehézségek kezelésében látok különbséget. Egy szlovák gyerek például a nehézséget sokszor másként éli meg, másképp kezeli, más instrukciót kap a szüleitől, bár általánosítani nem lehet. A futball nagyjából a társadalom lenyomata, és ez érződik.

Ha odamegy önhöz egy tinédzserkorú játékos, és tanácsot kér, hogy álljon-e légiósnak, vagy maradjon itthon, mit mond?

Azt mondom, hogy nincs általános érvényű tanács, így nem is adok! Nem adnék helyes tanácsot, ha mondanék valamit, ismernem kellene a családot, a játékos képességeit, a személyiségét. Nem úgy néz ki, hogy óránként ötszázezer forintért elmondom valakinek a tutit – ha így tennék, átverném. Tudnék reggeltől estig tanácsokat adni, igény volna rá, de ez kívül esik azon a bizonyos halmazon, amiről már beszéltem.

Mi a legtöbb, amit egy család meg tud adni egy futballistának?

Mindent… A futball egy olyan szakma, mint bármelyik másik, csak sokkal több embert érdekel. De a család elhivatottsága, támogatása ugyanúgy elengedhetetlen. A család segíti hozzá a gyereket a kitartáshoz, meghatározza, hogyan áll a nehézségekhez. Ha találkozik egy problémával, akkor családi mintát fog követni a megoldásában. Ha azt hallja otthonról, hogy "Ó, hát az edző hülye, fiam!", "Te nem hibáztál semmiben", "A másiknak azért sikerült, mert protekciós", akkor ezt beépíti a hozzáállásába. Ha azt hallja, hogy "Te dolgozol meg a sikereidért", "A kezedben van a sorsod", akkor azzal a szülő felelősséget ad a gyerek kezébe. Arra tanítja, hogy amikor bemegy egy öltözőbe, akkor neki kell megoldani a problémákat, és nem kell hívni a szülőket, a menedzserét, ha nem száradt meg a törölközője.

Ebből a szemszögből példaértékűnek mondható a Szoboszlai családdal folytatott együttműködése?

Abszolút. Ebből a szempontból több is annál, olyan család van a játékos mögött, amelynél jobbat nem is lehetne kívánni.

Önnek mit jelent, hogy nyélbe ütötték a magyar futballtörténet legnagyobb átigazolását azzal, hogy Szoboszlai Dominik Salzburgból az RB Leipzigbe szerződött?

Amikor elkezdtük, ez volt a cél, örülök, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra haladva sikerült elérni, és megyünk tovább, immár új célokért. Ezért dolgoztunk, ezért vállaltam nagyon sok kockázatot, ezért hajtok évek óta. Nagyon büszke vagyok a kollégáimra, akik évek óta segítenek. Nyilván bizonyos dolgokon nem lepődik meg az ember, hiszen épp ezt akarta elérni. Sok tehetséges játékosunk van, igyekszünk az ő pályafutásukat is hasonlóan építeni. Egyszer remélem, majd elégedett is lehetek a munkámmal.

Mikor lenne elégedett?

Ha egyszer abbahagyom, és úgy nézek vissza, hogy többen örültek az együttműködésünknek, mint ahányan nem. Ha több karrieren tudtunk segíteni, mint amennyin nem. Ha azok a játékosok, akik most velünk vannak, tíz év múlva is velünk lesznek és tudtuk segíteni a karrierjüket. De amíg aktív az ember, teljes elégedettség nincs.

A legnagyobb fociélmények

A 2–2-es Magyarország–Olaszország meccs a Népstadionban fantasztikus volt. Horváth Feri rúgott két gólt, édesapámmal őrjöngtünk a lelátón. Nagyon sok mérkőzést néztem a pálya széléről, mivel nagybátyám csinálta a reklámokat a pálya körül, jártam az öltözőben, a foci mindig nagyon közelről volt jelen az életemben. Édesapámat évekig fűztem, hogy menjünk Premier League-meccsre, végül elmentünk a Crystal Palace pályájára, amikor ott védett Király Gabi és ott játszott Torghelle Sanyi. Egy Crystal Palace–Blackburn mérkőzésre mentünk ki, sikerült egy „rendkívül élvezhető” 0–0-t kifogni, de akkor is nagyon jó élmény volt. És a magyar-izlandi Eb-playoff is előrekívánkozik.

Szoboszlai Dominik karrierjén látszik a nagyon alapos megtervezettség. Ez mennyire volt jellemző a tapasztalatai alapján más magyar játékosoknál?

Mivel tudom, ez a tervezési folyamat miből áll és mennyire törékeny, nem akarom megítélni, hogy mások megtették-e – lehet, hogy igen, csak nem jött ki a lépés. Nem úgy megy, hogy mi kitalálunk valamit, aztán az a játékos vagy a családja nélkül is működik. Ez egy nagy, közös munka, amelynek a végén a játékosnak kell teljesíteni. Ha a játékos jól teljesít, akkor a tervezés is sikeres. Elégedett vagyok azzal a helyzettel, amiben most vagyunk, ez jó alap arra, hogy még tovább tudjunk fejlődni. Ha ez sikerül, a felhajtás még nagyobb lesz körülöttünk és a játékosok körül is, de hát ez a célok elérésével jár.

Sokszor kritikusan emlegetik, hogy Dominik körül mekkora felhajtás van, de látjuk más példákon, hogy ennél sokkal nagyobb is tud lenni az őrület.

Ez valahol megint az, hogy mit miért ne csináljunk. De miért ne beszéljünk arról, hogy van egy sikeres játékosunk? Miért ne beszéljünk arról, hogy Gulácsi Péter a Bundesliga legjobb kapusa? Miért ne beszéljünk arról, hogy Szalai Attila másfél évvel azután, hogy elhagyta a Mezőkövesdet, a Fenerbahce játékosa lett? Beszéljünk ezekről! Mutassunk pozitív példát a gyerekeknek, mutassuk meg, hogy az életben szorgalommal és kitartással szinte bármi elérhető. Mi másról beszéljünk, ha nem ezekről?

Ez összefügg a kishitűséggel is?

Persze! Egy bizonyos szint fölött a játékosok közszereplők, az a dolguk, hogy szerepeljenek. Példát is kell mutatniuk. Ha nem beszélsz, akkor honnan derül ki az, hogy mit csináltál? Ha szeretném, hogy a fiatalok megtudják, Dominik miként jutott el A-ból B-be, akkor arról beszélnünk kell. Erre lehet azt mondani, hogy magadnak, a játékosodnak csinálsz reklámot. De ezek csak hozadékok. Azt szoktam mondani, amikor futballista voltam, mindig azt néztem, hol tudok több pénzt keresni. Amióta játékosügynök vagyok, nem a pénz érdekel. Nem az az alapmotivációm, hogy pénzt keressek; de közben több pénzt keresek, mint futballistaként tettem. Sokan nem értik, a zsigeri motiváció nem az, hogy szerepeljek, hanem az, hogy egy üzenetet közvetítsek.

Mi az alapmotiváció?

Boldog vagyok a családommal és sikeres a szakmámban, e kettő nekem elég. Nincsenek célszámaim, hogy mondjuk keressek tízmillió eurót. Ezek hozadékai annak, ha jól dolgozol. Amikor elkezdtem ezzel a szakmával foglalkozni, az az eszemben sem volt, hogy ebben pénz van. Elkezdesz dolgozni, látod, hogy jól megy, van a szakmához affinitásod, és ebből ered minden más. Hálás vagyok, hogy azt tudom csinálni, ami a hobbim, és nem érzem azt, hogy ez munka, még ha az átlagnál többet is dolgozom. Nyilván van olyan dolog is, amit akkor is meg kell csinálnom, ha nincs kedvem hozzá, de az legyen a legnagyobb bajom az életben, hogy meg kell nézzek még három meccset… Mindennél jobban szeretem ezt a munkát, örülök, hogy fiatal emberekkel tudok együtt dolgozni, hogy vannak motivált kollégáim, akik sikeresek akarnak lenni. Szeretem az embereket, akikkel dolgozom, a munkát, a futballt, hála Istennek mi választhatjuk ki az ügyfeleinket. Mi bajunk lehet?

Kishitűség nélkül

Azon kell dolgoznunk, hogy elengedjük a kishitűséget. Hogy elhagyjuk azt, mit miért nem lehet, hogyan nem lehet. Azt próbálom megtalálni, hogy miért lehet megcsinálni dolgokat, nem azt, hogy miért nem. Arra bárkinek millió válasza van, hogy valamit miért nem lehet megcsinálni! Arra, hogy miért lehet, már kevesebbeknek. Ezeket az igeneket keresem, és ebből alakul ki az is, ahogyan dolgozunk.

Mi alapján választják ki a játékosokat?

Van egy megfigyelő csapatom, sok meccset megnézünk, kialakul egy kép arról, milyen a játékos a pályán. Elkezdünk felépíteni egy kapcsolatot, megismerjük a játékost, a családját, és hosszú idő alatt ezekből alakul ki a kapcsolat. Az alapján tudunk választani, amit a pályán látunk, de aztán formálódik egy olyan kapcsolat, ami több a pályán nyújtottaknál. Az, hogy valaki jó a pályán, elengedhetetlen a sikerességhez. Ha nem jó, nincs értelme arról beszélnünk, hogy nemzetközi karriert építsen. De a finomságokat már az adja meg, hogy milyen a pályán kívül.

Van példaképe az ügynökök között egy játékosügynöknek?

Ha a magyar piacot nézem, akkor az elmúlt tizenöt évben Filip (Filipovics Vladan – a szerk.) az, aki úgy dolgozott, ami közel áll hozzám. Sok ember munkáját elismerem még, de ő ért el olyan dolgokat a magyar piacon, amelyekre azt mondom, megsüvegelendő. A szakmán belül több, nemzetközi szinten is nagyon komoly névvel is kapcsolatban vagyok, és tőlük tényleg sokat lehet tanulni. Szerencsére ez nem egy ellenséges környezet, a sportigazgatók közül is vannak olyanok, akiket fel tudok hívni, ha tanácsra van szükségem.

Kiktől tanult sokat?

Sallói Istvántól. Elképesztő az ismeretanyaga, éjjel-nappal a munkájával foglalkozik, ráadásul olyan aspektusból közelíti meg ezt a sportágat, amilyennel még nem találkoztam itthon. Van egy határozott víziója, de ugyanakkor képes alkalmazkodni minden helyzethez. Szerencsés vagyok, hogy lassan tíz éve „foglalkozik velem”. És sokat tanulok a játékosok szüleitől, olyan dolgokra nyitják fel a szemem, amit lehet, én más perspektívából néztem.

Mennyire vannak felkészítve a fiatal magyar futballisták egy elit külföldi klub életére?

Semennyire, de nincs is meg az a környezet, ami felkészítse őket. Az infrastruktúra nemzetközi szintű, de azon kívül semmit sem tapasztalnak meg azokból a nehézségekből, amik kint várnak rájuk. Nincs versenyhelyzet, nem hiányzik a család, nincsenek egyedül, a topjátékosok akkor is játszanak minden héten, ha nem tesznek meg mindent. Ez kint nem egyértelmű, rövid távon lehet, hogy nem ők a legjobbak – hosszú távon remélhetőleg igen. Dominiknak is rengeteg olyan pillanata volt, amikor nem ő volt a legjobb, és át kellett lendülnie a nehézségen. A siker azon múlik, hogy miként veszik az akadályokat.

Magyarországon soha nem látott támogatás és pénz jelent meg a futballban. Mi ennek a jó és a rossz oldala?

Szerintem ebben a régióban valamilyen szintű állami szerepvállalás nélkül nem lehet élsportot csinálni – megint csak azért, mert nem feltétlenül van meg a kultúra. Nincs meg annak a kultúrája, hogy megvegyük a VIP-jegyeket, a sima belépőket, vásároljunk a klubboltban és a stadionban, egy csomó gazdasági szegmens nem működik. Pedig ebből él a klub. Mi letöltünk, nem előfizetünk, satöbbi. A szerepvállalás mértéke már megkérdőjelezhető, mert a túl sok pénz sem jó. Az, hogy fizetésekre költjük el ezeket a pénzeket, szintén nem jó, bérspirált alakít ki. Aztán jön a kritika, hogy a magyar játékos túl drága, de azért drága, mert így alakítottuk ki a rendszert, túlfizettük őket, korlátoztuk a konkurenciát. Az infrastruktúra kiemelkedő, de ott van az árnyoldal is – ez nem szándékos, de mellékhatása annak, hogy rengeteg a pénz. És nem úgy rengeteg a pénz, hogy jön egy vállalkozó, aki üzleti sikereket akar elérni a futballal, majd ennek megfelelően választja ki a szakembereket.

Ha egy változtatást kérhetne a játékosok fejlődése érdekében a magyar futballban, mi lenne az?

Valahogy kellene gerjeszteni egy olyan vákuumot – de nem szabályozással, felülről –, hogy a gyerekek bekerüljenek a felnőtt futballba. A korosztályok legjobbjait elengedni külföldre, a többieknek tizenhét évesen lehetőséget biztosítani, aztán engedni, hogy ezek a folyamatok maguktól menjenek. Lehet, hogy öt év múlva már magyar klub is képes felépíteni egy Szoboszlait, de addig még sok dolognak kell alakulnia. A minden részletre kiterjedő állami beavatkozás szerintem nem szül jót egy ennyire kompetitív nemzetközi környezetben. Hiszen itt nem a magyar, hanem a nemzetközi piacot kell nézni, ami rendkívüli módon kompetitív. És ebben a közegben felbukkan valami, ami se nem állami, se nem privát, s nem világosak a motivációi. Nehéz.

Hátráltatja a fiatalok pályafutását az, hogy a magyar NB I-ben csak tizenkét csapat van? Az edzőktől rendre azt halljuk, mekkora a tét.

Nagyon komplex dolog ez, nem is fekete-fehér. Az edző mindig a saját pozícióját védi, a saját szemszögéből kommunikál. Van egy gazdasági érdek: bent kell maradni az első osztályban. Tizenkettőből kettő kiesik, így ez nehéz. Szerencsés esetben azért vannak a klubfilozófiák, hogy az edzők azok mentén dolgozzanak. Nagy probléma, hogy ilyenek nincsenek itthon, nincs elképzelés, mit akar a klub. Az nem koncepció, hogy maradj bent, vagy legyél dobogós. A koncepció az, hogy ezt miként valósítod meg. Tisztelet az üdítő kivételeknek, de ez nincs meg, és amíg nincs meg, addig nehéz előrelépni.

Mely csapatok a kivételek?

A Ferencváros a felnőtt csapat működtetése és főleg a klub építése szempontjából etalon. A Fehérvár szerintem jó utat választ azzal, hogy nem enged a Fradi által gerjesztett nyomásnak, nem rendel alá mindent a bajnoki címnek. Rajtuk látszik, hogy 23 éven aluli játékosokat próbálnak igazolni, játszatnak magyar fiatalt, van egy jó magyar edzőjük is. A ZTE és az MTK is nagyon jó úton jár, úgy látom, ezek filozófia mentén dolgozó klubok. A mezőny egyharmada...

Szoboszlai Dominik sikerei okozhatnak változást a magyar játékosok megítélésében?

Persze! A bizalom magasabb lehet emiatt a magyar futballisták iránt. Sallai Roland, Gulácsi Péter, Dominik arra jók, hogy mondjuk a németek elhiggyék azt, igen, megint van jó futballista Magyarországon. Hogy a következő játékos él-e ezzel a bizalommal, már az ő dolga. De egy kaput kinyitnak neki. Ezzel a lehetőséggel élni kell, ez egy olyan helyzet, amelyet ki kell használni, és a futball minden szereplőjének gondolkodnia kell a kihasználásán. Ha még egy dolgot kívánhatnék, az ez lenne. Megérteni, hogy a magyar futball dolga nem csak egyes szereplők dolga, hanem mindenkié. Akkor tudunk előrelépni, ha minden szereplőt egy asztalhoz tudunk ültetni, minden aspektust meg tudunk vitatni. Lesznek viták, lesznek beszélgetések, de ekkor lehet igazán jó irányba vinni az egész koncepciót. Ez szerintem most nagyon hiányzik. Fontos lenne egy szélesebb körű párbeszéd.