2p
Az elmúlt évben a kelet-közép-európai régió gazdasága összességében 2,5 százalékkal növekedett, a 2013-as 1,3 százalék után; a javulás hozzájárult ahhoz, hogy a térségben a fizetésképtelenségi eljárások száma 0,5 százalékkal csökkent, az előző évi 7 százalékos növekedése után - derül ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből.

A Coface friss régiós elemzésében 13 ország (Magyarország, Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Csehország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna, Bulgária, Horvátország) vállalatait vizsgálta. 

Kettészakadt régió

Az elemzés szerint a hitelbiztosító által mért fizetésképtelenségi ráta - a fizetésképtelenségi eljárások (csődeljárás, felszámolási eljárás) aktív cégekre vetített aránya - 2014-ben Magyarország esetében 2,9 százalékos volt, ez 0,6 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi értéket.

A közlemény idézi Grzegorz Sielewiczet, a Coface közép-európai elemzőjét, aki elmondta: "a kisebb javulás ellenére még mindig jelentős a fizetésképtelenségi eljárások száma, több mint 65 ezer vállalat vált fizetésképtelenné a térségben az elmúlt évben".

A kelet-közép-európai régió kettészakadt az elemzés szerint. Szlovéniában és Magyarországon ugyanis nőtt a fizetésképtelenségi ráta. Szlovéniában 44 százalékkal 1146-ra, Magyarországon pedig 29,4 százalékkal 17461-re emelkedett a Coface által nyilvántartott fizetésképtelenségi eljárások száma.


Növekvő gazdaság, kevesebb eljárás

A Coface elemzése szerint a legjobb, 0,05 százalékos fizetésképtelenségi rátát Lengyelország érte el a vizsgált országok közül, a második 0,08 százalékos mutatóval Szlovákia lett, a harmadik legjobb eredmény Bulgáriáé, amely 0,16 százalékos fizetésképtelenségi rátával zárta a 2014-es évet. Tavaly a mutatót tekintve a leggyengébb országok közé került Románia, amely 4,54 százalékos mutatót ért el, és Szerbia, amely 4,13 százalékos rátát mondhatott magáénak.

Az EU tagországok eddig megjelent első negyedéves GDP növekedéi adtai

A Coface szakértői arra számítanak, hogy a régió összesített GDP-je idén 2,7 százalékkal gyarapodhat, ennek hatására 6 százalékkal mérséklődhet a fizetésképtelenségi eljárások száma - áll az elemzésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG