4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Persze a két megoldás nehezen nevezhető hasonlónak, hiszen míg a fideszes képviselő tartós javulást érhetett volna el, addig a tulajdonosok megoldása - a trendek változatlansága esetén - csak átmeneti, néhány évre szóló lehet.

A Csíki Sör Magyarország Kft. július 5-i határozatával arról döntött, hogy csökkenti a társaság törzstőkéjét - derül ki a cégközlönyben megjelent hirdetményből.

A lépés eredményeként az addigi 381,01 millió forintos törzstőkét 377,951 millió forinttal szállítják le, mely után a cég törzstőkéje épp csak meghaladja majd a jogszbályok által Kft.-k esetében előírt kötelező minimumot, 3,059 millió forint lesz.

Nem véletlen ez a nem egészen kerek szám, hiszen a leszállítás előtt pont ennyi a saját tőke összege, vagyis a jegyzett tőke meg fog egyezni ezzel.

Egy kis számviteli kiegészítés:
A saját tőkének csak az egyik eleme a jegyzett tőke - melyet most csökkentett a Csíki Sör. Emellett része

  • a jegyzett, de be nem fizetett tőke,
  • a tőketartalék,
  • az előző évek gazdálkodásának eredményeit tartalmazó eredménytartalék,
  • a lekötött tartalék,
  • az értékelési tartalék,
  • és itt könyvelődik el a tárgyévi adózott eredmény is. Ennek picit később még kitérünk.

Nem lehet könnyű a Csíki Sör tulajdonosának lenni most (Fotó: Depositphotos)
Nem lehet könnyű a Csíki Sör tulajdonosának lenni most (Fotó: Depositphotos)

Mint azt a hirdetményben is rögzítik, a lépésre a Kft. veszteségének rendezése érdekében volt szükség. A cégbírósághoz benyújtott, leszállításról döntő alapító határozatban kifejtik:

"alapító rögzíti, hogy a társaság saját tőkéje - veszteség folytán - a törzstőkének több mint a felére csökkent, amelynek következtében a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges határozni a törzstőke kötelező leszállításáról".

A számok szintjén tehát kivonnak a cégből több mint 377 millió forintot, ám a tulajdonos, a Lixid Project SRL ebből semmit nem fog látni a bankszámláján. Mivel az intézkedés veszteségrendezés érdekében történik, nincs tényleges kifizetés.

Miért volt minderre szükség?

Azt már tudjuk, hogy veszteségrendezés miatt kellett leszállítani a törzstőkét, mivel az már sokkal nagyobb összegű volt a több elemet is magába foglaló saját tőkénél. Utóbbi pedig azért csökkent alig több mint 3 millió forintra, mert a Kft. évek óta veszteséget veszteségre halmoz.

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, a Csíki Sör Magyarország Kft. tavaly csaknem 16 százalékkal kevesebb, 798,5 millió forintos nettó árbevételt ért el, mint 2019-ben, vesztesége pedig közel tíz százalékkal lett magasabb, 177,2 millió. Forgalma elsöprő része Magyarországon realizálódott, hiszen exportból mindössze 3,2 millióra tett szert a társaság.

A veszteséges működés ráadásul egyáltalán nem megy ritkaságszámba a cég történetében, hiszen 2016-os indulása óta egyetlen évben nem tudott pluszban zárni. Sőt, évről évre egyre nagyobb mínuszokról árulkodnak az éves beszámolók. A veszteség ellentételezésére nem idén volt először szükség, 2020-ban 350 millió forinttal kellett megemelnie a jegyzett tőkét a cégnek, hogy aztán most ez fedezze a 177 milliós mínuszt.

A cég gazdálkodásán láthatóan nem hagyott nyomot a Fidesz alelnökének, Kósa Lajosnak a javaslata, melyet tavaly nyáron törvénymódosítást eredményezett.

Ez megszüntette a termékek kizárólagosságát biztosító szerződéseket. Ez zöld jelzést adott annak, hogy az úgynevezett HoReCa-szektor egységeiben, azaz szállodákban, éttermekben, kocsmákban és kisvendéglőkben stb. a nagy sör- és üdítőitalgyártók mellett mások, jelesül a hazai kézművesek és a kisméretű gyártók forgalmazhassák a termékeiket. A törvénymódosító javaslat láttán szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy azt Kósa azért nyújtotta be, hogy így kedvezzen a 2016-ban alakult Csíki Sörnek.

Mindezek ellenére nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a 2020-as évet nagyban befolyásolta a koronavírus-járvány és a miatta bevezetett korlátozó intézkedések, melyek legnagyobb vesztese a vendéglátó szektor volt. Igaz, ezt elméletileg ellensúlyozhatta volna a Csíki Sör kiskereskedelmi forgalma, hiszen ma már egyre több üzletben kaphatók a termékeik, és nemcsak a legnagyobb egységekben.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG