2p

Sikeresen vette fel a harcot a diszkontláncokkal a cég.

Megemelte éves előrejelzését a Tesco. Nagy-Britannia legnagyobb élelmiszerlánca most legfeljebb 3,1 milliárd font (jelenlegi árfolyamon mintegy 1383 milliárd forint) korrigált működési profitot vár a pénzügyi évre, szemben a korábbi 3 milliárdos célszámmal.

A Tesco az elmúlt évben folyamatosan növelte piaci részesedését azzal, hogy áraival felvette a versenyt a diszkontláncokkal, miközben prémium és saját márkás termékei – például a Tesco Finest sorozat – kétszámjegyű növekedést értek el. Nyáron több mint 470 új terméket vezettek be, köztük fagylaltokat, jegeskávé-koncentrátumokat és frissített sushi kínálatot.

A brit piacon az első féléves összehasonlítható értékesítések 4,9 százalékkal nőttek, összhangban az elemzői várakozásokkal. A több mint 24 millió háztartást lefedő Clubcard hűségprogram szintén fontos szerepet játszik a növekedésben, mivel értékes vásárlói adatokat biztosít a célzott ajánlatokhoz.

A Tesco árfolyama az április mélyponthoz képest több mint 40 százalékkal emelkedett október első napjaira, és a csütörtökön közzétett féléves eredmények nyomán további emelkedésre lehet számítani – egyes elemzők ezért már óvatosságra intenek. Azonban a  Bloomberg által követett elemzők több mint kétharmada vételi ajánlást ad a papírra, ami magasabb arány, mint a legnagyobb rivális J Sainsbury Plc esetében. Ugyanakkor a Tesco átlagos célára mindössze 1 százalék alatti további emelkedést jelez a következő 12 hónapra, a részvény jelenleg a becsült nyereség 15,3-szorosán forog.

Magyarországon viszont nem megy ilyen jól a cég szekere, tavaly immár a második egymást követő évben zárt veszteséggel a Tesco, növekvő árbevétel mellett is 10,5 milliárd lett a mínusz. A magyarországi veszteség fő oka a kiskereskedelmi különadó, amelyből a tavasszal zárult pénzügyi évben 28 milliárd forintot fizetett be a cég a központi költségvetésbe.

(via Equilor)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG