4p

Megint nagy falat jutott a sportingatlanok építésében a legtöbb esélyt kapott két hazai építőipari nagyvállalatnak. A Mészáros Lőrinchez köthető ZÁÉV és a Paár Attila tulajdonában álló WHB egyik cége 150 milliárd forintért vállalta a folyópartra tervezett dél-pesti ingatlan megvalósítását.

Mészáros Lőrincéknek gyakorlatilag nem kell levonulni az úgynevezett VITUKI-telekről, ahol a családhoz köthető Fejér B.Á.L. Zrt. (a Föld-Trans Kft-vel közösen) még a befejező bontási munkákat végzi. A családfő megnyugodhat: a hozzá köthető ZÁÉV átveheti a terepet, s a szintén sok sportberuházást nyert West Hungária Bau Kft. (WHB) érdekeltségével, a Magyar Építő Zrt.-vel karöltve húzhatja fel a világbajnokság idején 40 ezer főt befogadni képes komplexumot, amit az esemény után visszabontanak 15 ezresre – írta a 24.hu a tenderbontási jegyzőkönyvre hivatkozva. A portál úgy tudja, hogy a Strabag volt a legnagyobb versenytárs, de ez a cég 171 milliárd forintért vállalta a munkát, amit nyilván túl magasnak tartott az állami beruházó BMSK Zrt.

A VITUKI telkén álló hatalmas irodatömb bontása a két, ebben érdekelt cégnek csak filléreket hozott, összesen 4 milliárd forint érkezik a kasszájukba. Az építés viszont szemmel jól látható pénzt, összesen 150 milliárd forintot. Pontosabban legalább ennyit. Emlékezetes, hogy a ZÁÉV és a Magyar Építők a Puskás stadion esetében is az eredetinél jóval magasabb végösszegnél állt meg a befejezés után, kezdetben mintegy 95-100 milliárd forintos bekerülési összegről volt szó.

Magyarországon a leggyorsabban növekedő építőipari vállalkozások túlnyomó része állami megrendelésekből képes bővíteni megrendeléseinek számát és a cég forgalmát. Kiemelt helyen állnak a sportberuházások és a kapcsolódó infrastrukturális és turisztikai fejlesztések, hotelépítések. Ezekben mindkét mostani nyertes rendre az élen szerepel, egymás után viszik el a sokmilliárdos projekteket. Természetesen vannak magánmegrendeléseik is, de nem ez a döntő.

A páros legnagyobb falatja a végül 190 milliárdba került Puskás stadion volt, de például az MTK stadionjánál is együtt serénykedtek, ott 6,3 milliárd forint volt a végszámla. Természetesen külön-külön is indultak és nyertek is sok-sok beruházást. A ZÁÉV fejezte be Zalaegerszegen a ZTE Arénát 1,23 milliárd forintért és teljes egészében ez a cég építette a szombathelyi futballstadiont 15,6 milliárd forintért. Ezt egyébként nem képes fenntartani a tavaly november óta hivatalban lévő önkormányzat. Nagykanizsán szintén a Mészáros-féle cégcsoport húzza fel a Kanizsa Arénát mintegy 15 milliárd forintért, az építkezés még tart.

És mit tett a zsebébe a WHB? Három, jelenleg is folyó munkát említünk: ebből kettő Szegeden történik. A napfény városában 27,4 milliárd forintért épül a leginkább kézilabdának otthont adó Pick Aréna, valamint 16 milliárd forintért a Tiszavirág uszoda. Ugyancsak a Paár Attila nagyvállalkozóhoz köthető cég a generálkivitelező a kispesti Bozsik stadionnál (itt a Pharos ’95 Kft.-vel közösen), a vállalási ár 11,7 milliárd forint.

Az a gyakorlat alakult ki, hogy a fővállalkozók – üzleti szempontból egyébként érthető módon – egy viszonylag szűk alvállalkozói körrel dolgoznak. Többnyire arra hivatkoznak, hogy már jól ismerik ezeket az alvállalkozókat és nem akarnak kockáztatni. A 24.hu szerint az atlétikai stadion esetében a ZÁÉV természetesen nem ment messze a vezető alvállalkozók kiválasztásakor: a Mészáros család másik cége, a Mészáros és Mészáros jelentős szerepet vállalhat, akárcsak a kormánnyal mély barátságot ápoló Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft., amely mögött Szijj László, a milliárdos gázszerelő milliárdos üzlettársa áll. 

Pár napja megjelent egy másik közbeszerzési kiírás is. Az az atlétikai stadion projektmenedzseri és műszaki ellenőri munkáira vonatkozott. Mint akkor utaltunk rá, a feltételek eleve szűkre szabják az indulni képes cégek körét.  

Arról csak kevés esetben hallani, hogy milyen „kemény verseny” alakul ki az alvállalkozók körében egy-egy megbízás elnyerése érdekében. A jövőben azonban – részben a gazdasági visszaesés, másrészt a jóval kevesebb uniós forrás miatt – biztosan nem akkora állami és magán megrendelési hullám lesz, mint 2015-2020 között, így az alvállalkozók egy része talán labdába rúghat és talán lesz valamiféle verseny is.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG