|
| (Kép forrása: MTI Fotó, Balázs Attila) |
A munkaügyi ellenőrzés rendszere elvileg kettős feladatot lát el. Egyrészt megpróbálja kiszűrni azokat a foglalkoztatókat, akik a jogszabályok megkerülésével csökkenti a közterheiket, ezáltal az állam működtetésének terheit áthárítják más adózókra. A másik feladata az, hogy védje a munkavállalókat a munkáltatói visszaélésekkel szemben. Ez utóbbi még akkor is igaz, ha bizonyos jogszabálysértések esetén a munkavállaló ténylegesen tud(hat) arról, hogy nem legálisak a foglalkoztatásának körülményei. Ugyanis sok esetben a dolgozó, ha fel akarna ez ellen lépni, akkor sem tudna igazán - írja friss elemzésében a Policy Agenda.
Az állam a hatósági ellenőrzéseken keresztül gyakorol nyomást a cégekre. Ez azonban nem működik, ha a foglalkoztatók úgy érzik, hogy kicsi az esélye annak, hogy belekerüljenek egy ellenőrzésbe. 2018 decemberében a KSH adatai szerint kb. 1,4 millió vállalkozás volt, ahol legalább 1 főt foglalkoztattak. 2018 első három negyedévi tényadatai alapján számolva ennek a foglalkoztatói körnek az 1,2 százalékánál volt csupán ellenőrzés. A gazdasági válság kitörésének évében, 2008-ban ez az arányszám még 3 százalék volt. 10 év alatt tehát jelentősen csökkent annak a valószínűsége, hogy egy cég bekerül az állami hatóság látókörébe.
| Az MNB versenyképességi programjának témába vágó részéről itt írtunk bővebben. |
Ez a csökkenés persze nem csak a cégeket érintette, hanem a munkavállalókat is, akik kisebb valószínűséggel dolgoznak olyan munkahelyen, amelyet megvizsgálnak a munkaügyi ellenőrök. Ennek kapcsán ismételten hangsúlyozzák az elemzés készítői, hogy ennek az állami ellenőrzési funkciónak társadalmi szempontból az a feladata, hogy mérsékelje a dolgozók kiszolgáltatottságát. Ez az ellenőrzési funkció csökkent. 2008-ban még a dolgozók 8,6 százalékát foglalkoztatták olyan cégnél, amelyet vizsgáltak, 2018-ra ez az arány lecsökkent 1,6 százalékra.
Megint csak a kiscégek félhetnek
Hogy mennyi dolgozót és céget érint az ellenőrzések száma, akkor ismét egy újabb érdekes összefüggést lehet észrevenni. Nyilvánvaló, hogy a szabálytalan foglalkoztatás szempontjából a leginkább érintett cégek a néhány főt foglalkoztató kisvállalkozások. Ugyanakkor nem csak ezeknek kellene lenni az ellenőrzések célpontjának. Az állami hatósági ellenőrzések statisztikájából nem olvasható ki, hogy mely létszám-kategóriákban voltak ellenőrzések, de az átlagos foglalkoztatói méret jelentősen csökkent. Miközben 2008-ban még az egy ellenőrzött munkáltatóra 9 munkavállaló jutott, 2018-ban már csak 4. Azaz az ellenőrzések súlypontja áttolódott a mikro, vagy kisvállalkozásokra, és még a darabszámuk is jelentősen csökkent.
Alig lenne túlóra?
Szemléletes példa a munkaügyi ellenőrzés szükségességére a túlóra ellenőrzése. A 2018 végén elfogadott Munka Törvénykönyve módosítás felhívta a figyelmet a túlmunka kérdésére. Papíron alig túlórázik a magyar munkavállaló. Legalábbis a 2016. évi egyéni bér- és kereset statisztikai adatok alapján a versenyszférában csupán a dolgozók 17 százaléka túlórázott, míg a közszféra esetében ez az arány 7 százalék volt.Ugyanakkor 2012 és 2018 között 143 ezer dolgozó esetében állapították meg, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetésével problémák voltak.
Ez a vizsgált munkavállalói létszám 20 százalékát jelenti. Természetesen nem lehet ez alapján azt állítani, hogy a teljes foglalkoztatotti kör ötöde érintett lenne, hiszen a munkaügyi ellenőrzés sokszor a kritikus, a visszaélések szempontjából fertőzött ágazatokra koncentrál. Jól mutatja azonban azt, hogy milyen mértékű a probléma. Amennyiben nincs szoros ellenőrzés alatt ez a kérdés, akkor valójában mindegy, hogy milyen túlóra- és munkaidőszabályok vannak, hiszen ennek be nem tartása kis eséllyel von szankciót maga után.
Saját felhasználásra készítik ezeket.
