3p
Két hónapnyi lassulás után újra felvette a szokásos tempót a magyar feldolgozóipar - magasan 50 pont felett jár a BMI.

Visszatért a lendület

A Beszerzési Menedzser Index BMI szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 56,6 pont lett. Ez azt jelenti, hogy két hónap lassulás után visszatért a magyar feldolgozóipar megszokott bővülési ütemhez. Persze a két hónap lassulás sem jelentett visszaesést, hiszen régóta 50 pont felett van az érték.

A BMI-nél pedig ez számít igazán: 50 feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 alatti értéke a recesszió irányába való elmozdulásra utal. Így a grafikon ugyan valamiféle visszaesést sejtetett, de a válaszadók az előző hónaphoz képest összességében rendre kedvezőbb folyamatokról számoltak be.

A korábbi augusztusokkal összevetve az idei érték meghaladja a hosszú távú augusztusi átlagot (52,6), és az elmúlt három év átlagát (52,6) is.

Hogy jött ez ki?

A felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt júliushoz képest, de ennek mértéke csak két esetben haladta meg az 5 százalékpontot.

A termelési mennyiség indexe nőtt júliusi értékéhez képest, és 50,0 pont felett maradva a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve, immár huszonnegyedik alkalommal.

Az új rendelések indexe enyhébben nőtt, és 50,0 pont felett maradva jelzi, hogy az új rendelések állománya ismét magasabb lett az előző hónaphoz viszonyítva.

Az augusztusi szállítási átfutási idő rövidebb lett júliushoz képest, és az ütem erősödött.

A vásárolt készletek nyolcadik hónapja bővülnek, most némileg erősödő ütemben.

A foglalkoztatottsági index az elmúlt hónapokhoz hasonlóan augusztusban is növekedésre utal, az elmúlt egy évben folyamatosan. Az index értéke alacsonyabb lett júliushoz képest, közelebb került az 50,0 ponthoz, de ezzel együtt is a második legmagasabb augusztusi 1995 óta.

Az exportindex csökkent

A külpiaci mutatók közül az importindex értéke nőtt júliushoz képest, és továbbra is 50,0 pont fölött maradt. Az exportindex ugyan csökkent az előző hónaphoz képest, de 50,0 pont fölött maradva jelzi az export mennyiségének enyhébb ütemű bővülését.

Drágul a réz, hiánycikk a hidraulikus munkahenger

Ebben a hónapban különféle alapanyagok és réz kapcsán jeleztek a válaszadók jelentősebb áremelkedést. Hiány volt acél alapanyagból, felvonó alkatrészekből, hidraulikus munkahengerből, lágy polietilénből, papíripari alapanyagból (rostból), vasból és vegyipari alapanyagból. Jelentősebb árcsökkenésről egy termék esetében sem számoltak be a válaszadók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 16:31
A Duna Aszfalt Zrt. afrikai projektjeinek pénzügyi kockázatait teljes egészében a zrt. és a cégcsoport viseli. Mivel 3 évig nem találtak kereskedelmi banki partnert, ezért az Eximbank és az MFB jóváhagyásával valósult meg a kötvényfinanszírozás – közölte a cég szombaton azt követően, hogy a gazdasági tárca feljelentést tett az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen.
Vállalat Bajban a német ipari óriás: csődvédelmet kért a Varta
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:38
A több mint évszázados múltra visszatekintő német akkumulátorgyártó előzetes fizetésképtelenségi eljárást kezdeményezett a hosszú távú pénzügyi stabilizáció és a működés folytatása érdekében. A válság mögött a kereslet kiesése, az ázsiai konkurencia nyomása és egy meghatározó partner – sajtóhírek szerint az Apple – elvesztése áll.
Vállalat Zöldlámpa az elektromos Suzukiknak: gigaberuházást jelentettek be Esztergomban
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:00
A mintegy 2800 embernek munkát adó Magyar Suzuki Zrt. újabb szintre emeli a hazai járműgyártást: a 76 milliárd forintos fejlesztés révén az elektromos autók és az akkumulátorgyártás kerül a fókuszba a hazai gyárban.
Vállalat A sikeres AI-bevezetés 80 százalékban nem a szoftveren múlik – De akkor vajon micsodán?
PR | 2026. július 23. 16:25
Reggel a munkatársak beírnak egy-két kérdést a ChatGPT-nek, délután háromkor viszont még mindig ugyanazt az Excel-táblát másolgatják. Az eszközök már ott vannak a vállalati gépeken, a havi zárásnál mégsem látszik, hogy a cég egyetlen perccel is gyorsabb vagy jövedelmezőbb lett volna. Miért várat magára a valódi megtérülés, és mit csinálnak másképp azok, akiknél már a profitban is mérhető az AI jelenléte?
Vállalat Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:30
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában – közölte a társaság.
Vállalat Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:10
Az Európai Bizottság 890 millió eurós büntetést szabott ki a Google-ra a digitális piacokról szóló rendelet megsértése miatt.
Vállalat Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:40
Az Alphabet, a Google anyavállalata a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a második negyedévben, miközben a felhőszolgáltatási üzletág kiemelkedő növekedést ért el. A vállalat ugyanakkor tovább emeli a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásait, ami kedvezőtlen piaci fogadtatásra talált.
Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG