4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Hír TV volt tulajdonosának, Simicska Lajosnak a visszavonulásáról is beszélt egy interjúban Kálmán Olga. A televízió egykori műsorvezetője utalt arra, hogy az egykori oligarcha azért dobhatta be a törölközőt, mert nem tudta elérni céljait, és értelmetlennek látta a további küzdelmet. Korábban egyik segítője azt mondta, hogy Simicskának nem volt más választása, mint a cégeinek eladása.
Forrás: hirtv.hu

Terjedelmes interjút adott a Magyar Hangnak Kálmán Olga, akit augusztusban küldtek el az ismét kormányközeli tulajdonba került Hír TV-től. Az Egyenesen című közéleti műsor egykori műsorvezetőjét a többi közt arról kérdezték, hogy szerinte miért adta el Simicska Lajos szinte teljes cégbirodalmát, ezen belül a televíziót idén nyáron.

A Figo-szindróma

Kálmán Olga 2017 elején igazolt az akkor még kormánykritikus Hír TV-hez az ATV-től, és előtte személyesen is találkozott Simicska Lajossal. Akkor ez a hír – tesszük hozzá – a Hír TV-n belül is nagy meglepetést keltett.

„Ez olyan, mint amikor Figo a Barcelonától a Real Madridhoz igazolt” – mondta anno a televízió egyik szerkesztője. A portugál focisztár 2000-ben szerződött az ősellenségnek számító klubhoz, ami akkor szinte példátlan lépés volt.

„Nem ilyen országot akart”

A mostani cégeladás előtt viszont Kálmán Olga saját bevallása szerint már nem beszélt az egykori Fidesz-oligarchával.

- Amikor kiderült, hogy Simicska kiegyezett a Fidesszel, és eladja a vállalkozásait, leültek beszélni egymással?
- Nem.
- Nem volt túl jóhiszemű feltételezés arról nyilatkoznia, hogy Simicska valóban besokallhatott, és nemcsak a pénzen vesztek össze?
- Nem mondanám naiv elképzelésnek. Nyilván nem vagyok senkinek sem a pszichológusa, nem tudhatom mi jár a fejében. De a mai napig azt gondolom, hogy  ő nem ilyennek képzelte el Magyarországot a Fidesz kormányzása alatt.

Abszurd valóság

Kálmán Olga hozzátette: amit Simicska Lajos akart, abból nyilván nem sok valósult meg. Szerinte az egykori oligarcha három évig tett azért, hogy az emberekhez eljuthassanak olyan hírek, amikhez egyébként nem férnének hozzá.

"Ha valaki a szólás szabadságáért küzd, akkor óhatatlanul menjen csődbe a végére? – így is felteheti a kérdést. De még egyszer mondom, nem tudom pontosan, mi történt, nem avattak be a részletekbe. A kétharmados győzelem után nyilván felmérte, hogy négy évig ez így nem fog tovább működni. Hiszen másodpercek alatt hozhatnak bármilyen döntést, akár olyat is, hogy a kábelszolgáltatók az első 225 csatorna között nem sugározhatják a H betűvel kezdődő nevű programgyártókat. Sajnos, manapság egy ilyen abszurdnak tűnő történet is valóra válhat."

Az újságíró az interjúban beszélt arról is, hogy számtalan jobboldali érték van, amit ő is magáénak vall, és alapnak tekinti, hogy a mindenkori kormányt újságíróként kritizálnia kell. „Így tettem 2010 előtt is” – mondta.

Fordulatos évek

Mint ismert, Simicska Lajos és Orbán Viktor viszonya a 2014-es választások után romlott meg, 2015 februárjában, a G-napon pedig az oligarcha nyíltan szakított a kormányfővel. Ezt később több interjúban is azzal indokolta, hogy nem akart részese lenni egy diktatúra kiépítésének. Egyúttal elismerte saját felelősségét is az addig történtekben.

2015 után az oligarcha elsődleges célja az Orbán-kormány leváltása lett. Ennek megfelelően az általa birtokolt médiumok kormánybarátból kormánykritikus hangvételre váltottak.

A hatalom szintjei: a Hír TV székháza belülről. A szerző felvétele

A Fidesz 2018 tavaszi választási győzelme után Simicska előbb leállította a Magyar Nemzetet, leépítésekre kényszerítette a Hír TV-t, valamint néhány hónapot adott a Heti Válasznak arra, hogy új tulajdonost találjon.

Júliusban végül kiderült, hogy szinte teljes cégbirodalmát eladja egy kormányközeli üzletembernek, Nyerges Zsoltnak. A Hír TV ezáltal ismét kormánybarát médium lett, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz pedig megszűnt – azaz újabb jelentős, kormánykritikus orgánumok tűntek el a magyar médiapiacról.

„Nem volt más választása”


„Azt mondta nekem, hogy nem volt más választása, mint az eladás” – idézte augusztusi cikkében a Guardian Simicska Lajos egyik, neve elhallgatását kérő segítőjét, aki további részletekbe nem bocsátkozott.

A brit lap tudósítója, Shaun Walker akkor azt írta: a felbátorodott magyar miniszterelnök lesújtott ellenséggé vált barátjára, és semlegesítette a médiabirodalma által jelentett veszélyt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG