8p

Szinte konferenciáról konferenciára jár, miközben hálózatot épít, részt vesz a nemzetközi tudástranszferben és kutatja a legígéretesebb startupokat is Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere. A kockázati tőkealap-kezelő szakember állítja: szürkeállományban és mentalitásban megálljuk a helyünket a nemzetközi színtéren, valamint más területeken pedig bőven van még fejlődési potenciál, ami lehetőséget jelent.

Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere
Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója és ügyvezető partnere

A budapesti kockázati tőkealap-kezelő tárasalapítója és ügyvezető partnereként sokat utazol a világban és számos szakmai rendezvényen veszel részt. Mit emelnél ki az elmúlt időszakból?

Az elmúlt hetekben több helyen is jártam a Vespucci Partners képviseletében, hiszen a lengyelországi Gdanskban az Infoshare konferencián, Wroclaw-ban a Wolves Summiton, míg a portugál fővárosban a világ egyik legjelentősebb tech találkozóján, a Web Summiton vettem részt. Noha a lengyelországi találkozók elsősorban a Közép-Kelet európai régió befektetőinek és startupjainak adnak teret, öröm volt látni, hogy számos, nemzetközi szinten is jelentős szereplő is megjelent New Yorkból és Los Angelesből is. Worclaw-ban tartott előadást az etikus vállalkozói viselkedésről – és volt személyesen is lehetőségem találkozni vele – az az Erika Cheung is, aki nyilvánosságra hozta a már peres szakaszban járó és nagy érdeklődésre tartó Theranos-sztorit.

 

Milyen minőségben voltál jelen ezeken a szakmai konferenciákon és miért érdemes részt venni ezeken?

Mind a Wolves Summiton, mindpedig az Infoshare-en a startup versenyeket zsuriztem. Utóbbi volt a legizgalmasabb számomra,  hiszen itt egy ötvenezer dolláros fődíjjal megtartott startup verseny döntőjének öttagú zsűrijébe kaptam helyet. Első sorból kaptam betekintést abba, hogy milyen erősek és innovatívak a régió startup cégei; például az első helyezett az energetika- és az elemek területén hozott újfajta megoldást, míg a második laborban, sejtfonalakból állít elő mesterséges húst anélkül, hogy ehhez állatokat kellene leölni. Óriási élmény volt olyan cégekkel találkozni, amelyek erősen technológiai fókuszúak, innovatív technológiai megoldással rendelkeznek, hiszen éppen ez az a terület, amit a Vespucci Partners is keres, és ez vonzza a nemzetközi befektetőket is. S persze mindezek mellett ott van a lehetőség a személyes kapcsolatok építésére, a startupok mellett a befektetőkkel való személyes találkozásra, és network építésére, amelyben a Vespucci Partners regionálisan is aktív szerepet kíván játszani. A WebSummit egy sokkal nagyobb esemény volt az előző kettőnél. Több mint 40 ezer ember érkezett a világ különböző tájairól, beleértve nagyvállalatok vezetőit, befektetői csoportokat és startupokat is. Itt például Nikolaj Coster-Waldau, a Trónok harca című sorozat sztárja is előadó volt. Az ő témája, egy mostanában szerencsére nagyon kiemelt területet ölelt fel, méghozzá a környezetvédelmet és a fenntartható fejlődést. Ahogy az a konferencián látszott ez a mai világban már egyre nagyobb trendet képez a befektetői világban és a Vespucci-val büszkén valljuk, hogy ennek mi is részese vagyunk, ugyanis tőkénk 30%-át kifejezetten zöld technológiák fejlesztésére dedikáltuk.

 

Mit érdemes tudnunk a deep techről és az e területen aktív startupokról?

A deep tech esetén olyan startupokról van szó, amelyek a versenyelőnyüket a technológiai innovációra alapozzák, így létrehozva olyan piaci újdonságokat, amelyek fejlesztései viszont hosszabb időt és energiairáfordítást igényelnének. Ez több területet is érinthet, hiszen a deep tech jelen van a biotech, a healthtech, a robotika, de a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás területein is. Mivel a deep tech esetében a kutatás-fejlesztés időszaka, a piacképes termék megalkotása és az exit időigényesebb folyamat, sok befektető ódzkodik ezektől a projektektől, mi viszont éppen abban hiszünk, hogy a jövőt ezek a startupok jelentik. Magabiztosak vagyunk, hiszen technológiailag átlátjuk a projekteket és kiváló szakértőkkel van szerencsénk dolgozni. Ezek mellett pedig munkatársam, Macher Péter mechatronikai mérnöki végzettsége és tizenöt éves vezetői tapasztalata segít minket. Jómagam pedig az USA-ban szereztem tapasztalatokat befektetői- és a startup oldalon is.

 

Mik azok a konkrét célok, amelyek a szakmai konferenciákkal kapcsolatban vezetnek?

Több, fontos célt is a szem előtt tartunk. Az egyik, hogy szeretnék minél több, a mi elképzeléseinkbe beleillő, startup céggel kapcsolatba kerülni az együttműködés reményében. Jelentősek a sikereink, hiszen számos, a műanyagipartban vagy a big data automatizációja terén innovatív startup céggel indult meg a kommunikáció és a kapcsolatfejlesztés. Ugyanakkor törekszünk arra is, hogy egyre több, a Vespucci Partnershez hasonló befektető céggel bővüljön a kapcsolati hálózatunk, ugyanis lényeges számunkra, hogy az indulás és az exit közötti időszak összes fázisában legyenek jó társbefektetőink.

 

S vajon Magyarország, illetve a Közép-Kelet európai régió mit tud mutatni a világnak mentalitásban, gondolkodásmódban?

Hazánk és összességében az egész régió csiszolatlan gyémántokkal teli lehetőség lehet minden nemzetközi befektető számára, hiszen a régió startuppereit „csak azért is megcsinálom” hozzáállás jellemzi s az amerikai versenytársakkal szemben kevesebb rendelkezésre álló tőkéből is képesek sikereket elérni. Mi pedig éppen erre a pontra építjük az amerikai és a Közép-Kelet európai régió hídként összekapcsoló támogató stratégiánkat. Az óceán túlpartján a startupok nagyon magas értékelésről indulnak, viszont abban az esetben, ha egy, az itteni régióban alacsonyabb cégértkről induló startupot az USA-ba exportálunk és az értékét ott is növeljük, akkor jelentős hozamnövekedést érhetünk el. Ahogyan már említettem: a nemzetközi érdeklődés egyre nagyobb a Közép-Kelet európai régió iránt, mi pedig a deep tech területén abszolút versenyképes startupokkal, nagyon jó szürkeállománnyal rendelkezünk.

 

S vajon eléggé kihasznált ez az említett szürkeállomány?

Óriási a potenciál mind a hazai, mint a régiós szürkeállományban, amire az olyan kicsi országoknak, mint amilyen Magyarország is – de említhetnénk Izraelt vagy Észtországot is – egyre inkább építenie kell. A Vespucci Partners például kiemelt szakmai partnere a Hungarian Startup University Programnak (HSUP) is. E program keretében azt szeretnénk elérni, hogy a fiatalok bátran és nyitottan gondolkodjanak a vállalkozásokról, a saját vállalkozás indításáról s minden problémára megoldásorientáltan nézzenek rá. Az ösztöndíjjal is járó program keretében az egyetemisták projektekbe szerveződnek és közösen dolgoznak az ötleteken. Szeretném hangsúlyozni, hogy a jó programok mellett szükség van az okos tőkére is, hiszen a vállalkozókat, startuppereket nem csupán tőkével, hanem információkkal, tudással és ajtókat nyitó kapcsolatokkal is segítenünk kell annak érdekében, hogy lehető leggyorsabban ki tudjanak lépni a nemzetközi piacra és ott sikeresek legyenek.

 

Vagyis a Vespucci Partners nem csak tőkét ad, hanem edukál és az vállalkozói ethosz terjesztésében is részt vesz?

Ez egy fontos célkitűzésünk; aktívan segítünk a minél gyorsabb növekedésben, az amerikai piacra való kilépésben és a következő tőkebevonásban is. Emellett a portfóliónkban lévő startupokat a kapcsolati hálónkból adódó lehetőségekkel is támogatjuk.

 

Viszont korunk egyik komoly kihívását a kiégés jelenti, ami nem kerüli el a vállalkozókat, startuppereket sem. Erre is figyeltek?

A startup-lét egy jelentős elköteleződést és nagy aktivitást igénylő életmód, ami például egy hagyományos, kilenctől ötig-típusú álláshoz képes nagyobb lemondásokat követel. Ugyanakkor mi elsősorban emberekkel foglalkozunk, hiszen ők fogalmazzák meg a vízióikat, valósítják meg az álmaikat, így a nehézségek elkerülése- vagy megoldása érdekében együtt dolgozunk coachokkal és szervezetfejlesztőkkel is. Ezek a szakemberek nem csak a csapatunk tagjai, hanem a portfóliónk startupjai számára is elérhetők.

 

S mi a te víziód, álmod?

A Vespucci Partners kiemelt törekvése, hogy hidat képezzen a Közép-Kelet európai és az amerikai startup ökoszisztéma között a régió meghatározó- és kiemelkedően sikeres hibrid startupok befektetőjeként. A személyes célom pedig egy olyan innovációs ökoszisztéma létrehozása a magyar piacon, amiben a fiatalok úgy érezhetik: bátran belekezdhetek az álmaik megvalósításába. Olyan innovációs környezetet jelent ez, ami hazavonzza a külföldön tanuló és ott tapasztalatokat szerző fiatalokat is, hiszen pontosan tudják, hogy itthon egy olyan innovációs ökoszisztéma várja őket, ahol minden a rendelkezésükre áll ahhoz, hogy elindítsák és végül elérjék a világra szóló céljaikat és sikeresek legyenek.

 

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG