3p
Egy fejlődő gazdaságban a bankok egymást taposva tolonganának a hitelért sorakozó ügyfelek kegyeiért. Nálunk viszont csökken a bankkapcsolatok száma.

A legzivatarosabb éveket a pénzintézeti szféra és vállalkozások is maguk mögött tudják, de úgy tűnik, ezalatt a cégek bankválasztási szokásai is komoly változásokon mentek át. A legszembetűnőbb fejlemény, hogy az egy társaságra jutó bankkapcsolatok száma szinte minden vállalati méretkategóriában csökkent – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója, hozzátéve, hogy csökkenés nem drámai, de már maga a csökkenő trend is komoly kérdéseket vet fel.

Egy fejlődő gazdaságban ugyanis növekednie kellene a bankkapcsolatok számának, hiszen bővülnie kellene a hitelezésnek, a bankoknak pedig versenyezniük kellene a cégekért. Pénzintézetből van elég Magyarországon, a céges bankszámlák száma mégis csökken.

A vizsgálatban egyébként az Opten egy bankkapcsolatnak tekintette, ha egy cég cégbíróság által közzétett bankszámlaszámai között legalább 1 olyan bankszámlaszám található, amely az adott bankhoz köthető. Az elemzés kimondottan a bankkapcsolatok kimutatására irányult, nem a bankszámla darabszámok elemzésére, azaz egy adott cég egy adott bank felé kimutatott bankkapcsolatok számát 1-nek tekintették akkor is, ha a cég több számlát vezet az adott bankban.

A hazai vállalkozások átlagos bankkapcsolatainak száma alig haladja meg az 1-et, de még az 1 milliárd forint feletti szegmensben is csak 2 körül mozog az átlag, és ezek az arányok az elmúlt években még csökkentek is.


jelenlegi bankkapcsolatok száma átlagosan

bankkapcsolatok számának csökkenése az elmúlt 5 évben

összes hazai cég

1,1537

0,56%

100 millió Ft feletti árbevétel

1,5102

2,77%

1 mrd Ft feletti árbevétel

1,8443

4,27%

Három magyarázat

Pertics Richárd szerint a jelenség mögött három fő tényező állhat. Az első viszonylag prózai: az elmúlt évek bankbezárásai, és –csődjei következtében csökkent a választható bankok száma. Hiba lenne azonban tisztán ezzel magyarázni a jelenséget, hiszen a bankpiac főszereplői jellemzően megmaradtak, és változatlanul működnek. Ugyancsak fontos tényező a hitelezés visszaesése. Kevésbé triviális, de biztosan létező ok a pénzintézetek termékkapcsolási gyakorlata, amivel igyekeznek az ügyfeleket magukhoz kötni – mondja az Opten igazgatója. A kedvezőbb számlavezetési kondíciókat a pénzintézetek is feltételekhez kötik, sokszor ez a feltétel a bank más termékeinek igénybevétele.

Kicsik és nagyok: ki hol bankol?

Kisebb-nagyobb átrendeződés folyamatosan zajlik a bankok között, a jelenlegi állapot szerint a cégkapcsolatok számát tekintve az OTP, a K&H és a Budapest Bank áll az élen. A bankkapcsolatok számából ugyanakkor állományi adatokra, a pénzügyi műveletek számára, vagyis a banki eredményekre nem lehet következtetni, részben azért, mert egy cég több bankban is vezethet számlát.

Sokat elárul ugyanakkor a bankok céges portfóliójáról, hogy ha kizárólag az egy milliárd forintnál nagyobb árbevételt elérő társaságok számlavezető bankjait nézzük, akkor változik az élmezőnyben már K&H, Unicredit, OTP az első három sorrendje, és szorosan ott van mögöttük az MKB és a Raiffeisen is – hívja fel a figyelmet Pertics Richárd.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG