3p
A milliárdos Varga Zoltán is felsorakozhat Csányi Sándor, Gattyán György, Spéder Zoltán és Matolcsy rokona mellé.

A kiszivárogtatott iratokban, amiben május elseje óta bárki szabadon keresgélhet, a milliárdos vállalkozóhoz kapcsolódó cégháló több tagjánál feltűnik egy Dorel Securities nevű, Panamavárosban bejegyzett cég. Az Opten adatai szerint a Dorel Securities volt 2004 és 2011 között az Árkopás Vagyonkezelő Kft. közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező tulajdonosa. A társaság 2004 és 2014 között összesen több mint 1 milliárd forint eredményt ért el, és 2010-ben 100 millió forint osztalékot fizetett ki tulajdonosainak - olvasható az Origón.

A vállalkozó 2013-ig a Hybrid Logistics Kft.-nek is az ügyvezetője volt, ennek a cégnek a panamai Dorel Securities 2012-ig volt többségi tulajdonosa. A Hybrid Logistics a cégadatok szerint saját tulajdonú ingatlan adásvételével és szállítmányozással foglalkozik. Mindezek mellett 2010-ben Varga Zoltán vezető tisztségviselője lett az Első Magyar Kockázati Tőkealap-kezelő nevű vállalkozásnak. A cég többségi szavazati jogát nem sokkal korábban még a Marshall-szigetekre bejegyzett Rocabella Investment Ltd. birtokolta.

Varga Zoltán a maga 37 milliárdos vagyonával egyébként jelenleg a 18. leggazdagabb magyarnak számít, birodalmának része egyebek mellett a Nők Lapját és Story magazint is kiadó Central Médiacsoport.

Mit tudunk eddig a Panama papírokról?

A Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától került ki egy méretes adatcsomag, amelyet több ország oknyomozó újságírói együtt fedtek fel.

Könnyebb felsorolni, ki nincs benne, mint az érintetteket: lemondott már egy spanyol miniszter, az izlandi miniszterelnök, de benne van a sztoriban Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író, a spanyol király nagynénje, a Hypo Vorarlberg osztrák bank vezetője, Mahmoud Ahmedinedzsád volt iráni elnök, Nawaz Shariff pakisztáni miniszterelnök, Hoszni Mubárak volt egyiptomi elnök, Moammer Kadhafi líbiai diktátor, Bassár el-Aszad szíriai elnök is. Az offshore cégekhez kapcsolható személyek között előkerült Luca Cordero di Montezemolo, az Alitalia olasz légitársaság vezetője, Mauricio Macri argentin elnök, Michel Platini korábbi UEFA-elnök és David Cameron neve is.

Vlagyimir Putyin és a kínai vezetés is vastagon érintett, de magyarázkodni kényszerül egyebek közt Pedro Almodóvar Oscar-díjas spanyol filmrendező, a verespataki bányaprojekt kezdeményezője, az uniós energiaügyi biztos felesége, Leo Messi, Jackie Chan is.

A magyar vonalat Boldvai László, Horváth Zsolt, Erős János képviseli.

Van élet az offshore után?

Bár offshore-céget alapítani és működtetni nem illegális, a szakemberek szerint 10-ből 9 ilyen vállalat valamit tényleg el akar rejteni. A világ azonban változik, mostanra óriási nemzetközi nyomás van az adóparadicsomokon, offshore-ozni egyáltalán nem trendi, sőt, kifejezetten rossz fényt vet egy cégre az offshore kapcsolat. Most akkor mindenki elkezd rendesen adót fizetni, vagy jön az onshore világa? Cikkünk folytatását itt olvashatod tovább. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG