2p
Ismét kellemetlen adatok derültek ki az Amazon Alexájáról.

Ahogy arról már korábban írtunk, az Amazon otthon-okosító eszközének, az Alexának rengetege előnye van, ha az életünk egyszerűbbé tételéről van szó – hangparancsok segítségével vezérelhetjük rajta keresztül az okos otthonunkat, vagy épp rendelhetünk az Amazon oldaláról, vagy üzeneteket küldhetünk. A hangparancsos megoldásnak azonban hátulütője, hogy Alexa nagyon könnyen kémkütyüvé alakítható, amelynek segítségével egy ügyes hacker lehallgathatja a felhasználót.

A Bloomberg cikke szerint most ráadásul nem külső behatolás, hanem Alexa saját programja okozott „adatszivárgást”. Egy oregoni házaspár ugyanis a konyhájában beszélgetett, amikor az eszköz úgy érzékelte, mintha kimondták volna a nevét (ez ébreszti fel ugyanis az eszközt), ekkortól aktív a mikrofonja is, amivel felveszi a környezetében zajló beszélgetést. A házaspár magánbeszélgetést folytatott, amelyből Alexa azt vette ki, hogy üzenetet akarnak küldeni valakinek, majd ezt meg is tette – a címzett és a házaspár legnagyobb meglepetésére.

Visszaélés az adatokkal?

Az Amazon természetesen azonnal jelezte, hogy kivizsgálják az ügyet. Bár Európában kevésbé elterjedt, a 2014-ben piacra dobott Alexa ma rendkívül népszerű az amerikai otthonokban, mintegy 40 millióan használják az Amazon termékét (és mintegy 60 millió otthon van okos hangszóróval felszerelve). Ezek a hibák ugyanakkor felvetik az adatvédelem kérdését, amely különösen a GDPR mi bevezetésének árnyékában különösen aggasztó, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

Veszélyben a saját otthonunkban - áldás vagy átok az okosotthon?

Ma már alig tudunk lépni az elektronikai piacon anélkül, hogy ne botlanánk valamilyen, az otthonunkat felokosító kütyübe. Ezeket a hangvezérelt eszközöket ráadásul könnyű irányítani, hiszen elég csak odaszólni nekik, és már kapcsolják is a lámpát, a sütőt, leengedik a redőnyt, vagy bekapcsolják a fűtést. Kényelmes és praktikus – egészen addig, amíg valaki illetéktelen nem használja ellenünk a saját otthonunkat. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG