2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A KSH adatai alapján az utóbbi öt évben folyamatosan csökkent a tankönyvek ára, azonban a tanévkezdés során a könyvbeszerzés mellett jelentkező, akár több tízezer forintot is elérő egyéb kiadás különösen a többgyermekes családok számára jelenthet óriási terhet. A Nézőpont Intézet kutatása szerint előfordul az is, hogy a szülők inkább más költségen spórolnak.

Az OTP Bank adott négy tippet a szülőknek, hogyan csökkenthetik kiadásaikat és mit tehetnek, ha így is kifutnak a tervezett költségvetésből.

1. Gondolkodjunk előre!

Nem szabad elkapkodni a tanszervásárlást, és rögtön az első boltban megvenni valamennyi szükséges eszközt. Érdemes akár több áruház árait összehasonlítva alaposan körülnézni, valamint arról sem szabad megfeledkezni, hogy sok üzletben szeptember elseje után is tartanak az akciók. A vásárlást és az ár-összehasonlítást akár az interneten is megtehetjük. A pontos költségtervezés érdekében pedig hasznos lehet előre meghatározni, hogy melyik tanszerre mekkora összeget szánunk, így elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket.

Az internetes tájékozódás nagy előnye, hogy sok áruházból akár online is megvásárolhatjuk a kiszemelt akciós árut, így a kiadások mellett nem csak időt, hanem a kényelmetlenségeket is megspórolhatjuk.

 


2. Nem kell mindent lecserélni!

Amit lehet, érdemes használtan venni. Ha már legalább a második évét kezdi a gyermek az iskolájában, akkor érdemes leltárt készíteni az előző évből maradt tanszerekről, hogy mi az, ami az idei éven is használható. Gyakran derül ki, hogy maradtak még üres füzetek, használatlan tollak, ceruzák.  Ha kistestvér is van a családban, kérjük meg gyermekünket, próbálja meg használható állapotban tartani a tanszereket.

3. Ne halmozzunk fel felesleges készleteket!

Azokból a dolgokból – például ragasztó vagy filctoll –, amelyeket nem használnak minden nap a gyerekek az iskolában, ne vegyünk a szükségesnél nagyobb mennyiséget, amennyiben valamelyik elfogy, év közben gond nélkül pótolhatjuk.

4. Kérdezzük meg ismerőseinket

Zeneeszközök, sportfelszerelések, kötelező olvasmányok. Ezek olyan eszközök, amelyekre szinte minden gyereknek szüksége volt az iskolában, így előfordulhat, hogy ismerőseink polcain is ott porosodik néhány számunkra hasznos könyv, vagy egy használaton kívüli tornazsák. Amit lehet, próbáljunk meg kölcsönözni, szomszédoktól, ismerősöktől kölcsönkérni, közösségi cserebere-programot szervezni.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
Vásárló A homlokzat új dimenziója a sötét WPC falburkolattal
Márkázott tartalom | 2026. május 29. 11:37
A modern építészetben a falburkolatok szerepe egyre jelentősebbé válik. Gondolt már arra, hogyan adhatna teljesen friss megjelenést otthona külső falainak? Azok számára, akik tartós és esztétikus megoldást keresnek, a WPC (Wood-Plastic Composite) falburkolat kiváló lehetőség. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG