3p

A stroke-ot más néven szélütésként ismerhetjük, és az agy egy részének vérellátási zavara miatt kialakuló egészségügyi problémát jelenti. Általában rohamszerűen alakul ki, teljesen váratlanul következik be. Két fő típusa az iszkémiás és a vérzéses stroke. Vizsgáljuk most meg, hogy mik a legfontosabb tudnivalók a stroke-kal kapcsolatban!

Típusai és hajlamosító tényezők

A stroke-nak bármelyik, fent megnevezett típusáról is legyen szó, rendkívül fontos, hogy haladéktalanul orvosi segítséget kapjon a beteg, így minimalizálhatók az egészségkárosító következmények. A Halom Medical Egészségközpont neurológiai szakrendelésén felhívják a figyelmünket arra, ha a hajlamosító tényezők jelen vannak az életünkben, vagy egy stroke utáni állapot kezelésében is segítséget tudnak nyújtani a szakorvosok. 

Iszkémiás stroke-ról akkor beszélünk, amikor az agy egy részének vérellátása egy időre megszűnik, mert valami – jellemzően egy vérrög vagy érszűkület – elzárja az agyi artériában áramló vér útját. A vérzéses stroke során pedig egy agyi ér megrepedéséről van szó, aminek következtében vér szivárog az agyba. A fentiekből jól láthatjuk, hogy nagyon súlyos mértékű egészségügyi kockázatot rejt mindkét állapot, így az orvosi segítség elengedhetetlen. 

A kialakulásban többféle tényező is szerepet játszhat. Vannak, akik jobban ki vannak téve a stroke veszélyének másoknál. Ilyen például a magas életkor, vagy a családban korábban bekövetkezett szélütés. 

A hajlamosító tényezők közül a legjelentősebbek:

  • Dohányzás
  • Cukorbetegség
  • Túlsúly
  • Magas vérnyomás
  • Szívbetegségek
  • Magas koleszterinszint
  • Rendszeres alkoholfogyasztás
  • Mozgásszegény életmód

A stroke tünetei

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire azonnal felismerjük a stroke tüneteit, és mentőt hívjunk, akár magunkon, akár máson tapasztaljuk ezeket a jeleket, mert csak a mihamarabb megkezdett kezelés segíthet abban, hogy a beteg teljesen felépüljön. Általában hirtelen, előjelek nélkül jelentkeznek a tünetek, és kifejezetten jellemzőnek számítanak, ami megkönnyítheti a felismerést:

  • Erős, hirtelen jelentkező fejfájás
  • Zavartság
  • Beszédnehézség vagy más beszédproblémák
  • Végtagok zsibbadása
  • Féloldali gyengeség
  • Az arc egyik oldalának lebénulása
  • Látásproblémák
  • Egyensúlyvesztés és koordinációs nehézségek

A stroke kezelése

A stroke kezelésével a neurológia szakterülete foglalkozik. A diagnózis felállítása során beazonosítják a típusát, a súlyosság mértékét, valamint az érintett területet. A stroke fajtájának meghatározása rendkívül lényeges a kezelés szempontjából, ugyanis eltérő eljárásra van szükség ennek alapján. 

A diagnózis felállítása után megkezdik a páciens gyógyszeres és terápiás kezelését, majd lépéseket tesznek az életminőség javítására is. Ne feledjük, hogy stroke esetén az időben nyújtott segítség életet menthet!

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG