1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a fogyasztás a gyenge évkezdés ellenére elérheti, egyes területeken pedig túl is lépheti az előző évi szintet.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végleges adatai szerint áprilisban 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelem forgalma az egy évvel korábbi időszakhoz képest. Ugyanakkor - ahogy arról a Privátbankár is beszámolt - az előzetes adatokhoz képest kisebb mértékben nőtt az élelmiszer-vásárlások volumene, miközben az üzemanyag-forgalom adatait felfelé korrigálta a KSH.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint az idei kilátásokat több folyamat befolyásolja. A reálkeresetek az alacsony infláció miatt előreláthatóan 2%-kal nőhetnek, a reáljövedelmek is emelkedhetnek. A szövetség szerint a legkisebb kereseteket jelentő minimálbérek, továbbá a nyugdíjak is több mint 5%-kal nagyobbak az előző évinél, ami mennyiségben számolva az átlagnál több megvásárolható árucikket, szolgáltatást jelent

A rezsicsökkentés jól jöhet

Az üzemanyagok ára áprilisban csökkent, ezzel az elmúlt évek alapos drágulásából faragott le a piac, de a 400 forintos határ alá még nem lépett be a benzin ára: ennek ellenére már így is nőtt az üzemanyag-vásárlási kedv áprilisban.

Az igazi haszon a háztartások számára a rezsicsökkentés, ami - az OKSZ szerint - több mint 100 milliárd forintot hagy a zsebekben (igaz, hogy a rezsitartozás ugyanakkor ennél több).

A szövetség közleménye szerint az elmúlt évek tapasztalata, hogy a fogyasztói piac a reálkeresetek, reáljövedelmek változásait követi. A nemzetgazdaság teljesítménye (GDP) ugyanakkor behatárolja a kereseteket.

Az OKSZ úgy véli, aggodalomra ad okot, hogy a költségvetési kimutatások szerint a fogyasztáshoz kapcsolt adóbevételei a költségvetésnek elmaradnak a tavalyi szinttől, nem csak a rezsicsökkentés és az alacsonyabb infláció miatt (ezek az adóbevételek az áruházi kereskedelemnél szélesebb kört ölelnek fel). Aggodalomra ad okot az is, hogy a második félévben belépő útdíj rendszer elsősorban egyes élelmiszerek költségeit számottevő mértékben is növelheti.

A trafikok miatt is lehet gond

Akár népszavazás lehet arról, hogy a trafikokban árulhatnának-e mást is cigin és dohánytermékeken kívül.

A szövetség szerint veszélyeket rejt magában a júliustól induló új trafikrendszer, ami elsősorban a kistelepüléseken tehet tönkre élelmiszerüzleteket, ami azt jelentheti, hogy cigarettát és élvezeti cikkeket, valamint fagylaltot lehet majd venni, de tejet és kenyeret már nem. A fehér foltok miatt növekedhet a feketézés, ami nem csak a költségvetésnek, hanem a kereskedőknek is veszteség.

Összességében a jelenlegi információk alapján a fogyasztás elérheti, egyes területeken pedig túl is lépheti az előző évi szintet, a gyengébb évkezdet ellenére. Ehhez az szükséges, hogy az év közepén, majd második félévben egyes területeken többet vásároljanak az áruházakban. Erre akkor van esély, ha nem lesznek egyes területeken piaci zavarok (pl. trafikrendszer indulása nyomán), továbbá a forint gyengülése nem lesz tartós (a 300 forint körüli euró/forint árfolyam drágító tényező).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
Vásárló Matracválasztási tanácsok a pihentető alvásért
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 11:50
Az éjszakai pihenés minősége kiemelten befolyásolja a nappali energikus létezést. De vajon mi lehet a zavartalan alvás záloga? Gyakran nem vesszük észre, hogy az alvásunk komfortját nem csak a napi stressz, hanem az ágyunk is formálja. Egy jól megválasztott matrac nem csupán a kényelemet garantálja, hanem gerincünk egészségét is szolgálja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG