4p
Rengeteg turista jött az év első kilenc hónapjában.

Az év első három negyedévében a magyarországi szállodák bruttó forgalma 11,8 százalékkal haladta meg az előző évit, csaknem 250 milliárd forintot tett ki, a bruttó szobaár-bevétele pedig 14,4 százalékkal, 146 milliárd forintra nőtt - egyebek között ez derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.

A budapesti szállodák összes bruttó forgalma 15,6 százalékkal 121,5 milliárd forintra nőtt, a szobaár-bevétele pedig 17,9 százalékkal 77,5 milliárd forintra emelkedett idén az első kilenc hónapban.

Idén az első három negyedévben a szállodák belföldi vendégéjszakáinak száma 7,1 százalékkal, a külföldieké 5,6 százalékkal volt nagyobb a múlt évinél.

Húzott Budapest

A jelentés kiemeli: az országos szállodai teljesítményeket a budapesti hotelek húzták magukkal: a fővárosban január-szeptember között a külföldi vendégéjszakák száma 8,9 százalékkal nőtt, a szobafoglaltság 5,4 százalékponttal javulva 71 százalékos lett.

A vidéki szállodákban az első kilenc hónapban a belföldi vendégéjszakák száma 7,7 százalékkal nőtt, a külföldieké 0,2 százalékkal csökkent.

Az év első kilenc hónapjában a szállodai vendégéjszakák száma országos szinten 6,3 százalékkal, Budapesten 8,1 százalékkal nőtt, a Balatonon 2,6 százalékkal csökkent. 

Félig tele

A hazai szállodák átlagos kihasználtsága idén január – szeptember között 55,3 százalékos volt, a bázisnál 3 százalékponttal magasabb. A budapesti szállodák átlagos kihasználtsága 71,1 százalékos volt, a bázisnál 5,4 százalékponttal magasabb, bruttó átlag szobaára 8 százalékkal 21 ezer 241 forintra nőtt, az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaár-bevétel (Revpar) mutatója 17 százalékos növekedéssel 15 094 forint volt. 

A jelentésben felhívták a figyelmet arra, hogy idén január – szeptember között a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 40,7 százaléka, a belföldi vendégéjszakák 8,7 százaléka, a külföldi vendégéjszakák 66,3 százaléka, az összes szállodai árbevétel 48,7 százaléka, szoba árbevétel 53,1 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott miközben a szállodai kapacitás – szobaszám – 33,1 százaléka volt Budapesten.

Mi történt a Balatonnál?

A balatoni régióban az első kilenc hónapban 8,4 százalékkal, szeptemberben 0,9 százalékkal csökkent a külföldi vendégéjszakák száma, ami döntően az orosz és ukrán piac visszaesésének tulajdonítható. Ez a hévízi szállodák iránti, ezekből az országokból történt keresletcsökkenés következménye. Hévíz nélkül a balatoni régióban az összes szállodai vendégéjszaka 0,4 százalékkal, a belföldi 0,3 százalékkal, a külföldi 0,8 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest. Idén az első kilenc hónapban a balatoni régió szállodáinak összes bruttó árbevétele – a hévízi hotelek nélkül – 24,5 milliárd forint volt, ami 7,4 százalékkal nagyobb a múlt évinél. 

A hazai szállodák 2015 szeptemberében a kelet-közép európai régióban vizsgált öt ország – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – között a Revpart tekintve 72,2 euróval a 2. helyen voltak. 

A szállodákban beváltott 12 milliárd forint értékű SZÉP-kártya a tavalyinál 5,1 százalékkal nagyobb, ez a hotelek belföldi 50 milliárd forintos szállásdíj bevételének 23,8 százalékát tette ki.


Kik jönnek hozzánk?

Legnagyobb beutazó piacaink közül kiemelkedő volt a szállodai vendégéjszakák számának növekedése a brit (+22,1 százalék), az amerikai (+15,1 százalék), az olasz (+10,3 százalék), a cseh (+9,2 százalék), a francia (+8,1 százalék), a lengyel (+6,4 százalék) piacról, de nőtt a vendégéjszakák száma Ausztriából is (+2,2 százalék). A szomszédos országok közül Szlovákiából (+9,3 százalék), Szerbiából (+1,6 százalék), Romániából (+2,3 százalék) és Horvátországból (+0,4 százalék) nőtt a forgalom.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG