Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Ha nem is őrült tempóban, de március után áprilisban is valamelyest tovább folytatódott a hazai hipermarketekben az árcsökkenés – legalábbis ez olvasható ki szokásos Árkosár-felmérésünk során szerzett tapasztalatokból. Miközben előző évhez képest újabb drágulásnak lehettünk tanúi, az ünnep utáni vásárlási láz utóhatásai is megmutatkoztak a boltokban.

A hosszú hétvégét követő legelső napon, április 6-án ismételten felkerestünk három áruházlánc egy-egy üzletét, hogy most is megnézzük, hogyan alakultak az árak. Ehhez most is ugyanazt a 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarat hívtuk segítségül, aminek árváltozását bő 14 éve havi rendszerességel követjük. Mit találtunk az Auchanban, a Tescóban és az Intersparban az ünnep után? Előző felmérésünk során már elmondtuk, fékeződött az élelmiszerárak emelkedése olyannyira, hogy árcsökkenést is mértünk havi összehasonlítában. Akkor 2,3 százalékkal úsztuk meg olcsóbban a bevásárlás februárhoz viszonyítva.

A hosszú hétvége után a keddi volt az első nap, hogy az áruházláncok még a rövidített ideig, azaz 19 óráig lehettek nyitva, egyúttal ez volt az utolsó olyan nap, amikor még nem vonatkozott rájuk az a korlátozás, miszerint 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat a boltban. Ennek ellenére nem volt tömeg azokban az üzletekben, amelyekben megfordultunk – bár ez betudható annak is, hogy kevesen szoktak nagybevásárlást tartanai egy-egy ünnep után.

Ebben a hónapban, míg az Auchan és a Tesco 1,2 illetve 1,6 százalékkal lett drágább, addig az Interspar 2,8 százalékot csökkentett az árakon márciushoz képest. Összességében 0,1 százalékkal tudtunk olcsóbban bevásárolni márciushoz képest. Az árcsökkenés tehát ha csak egy hajszállal is, de tovább folytatódott áprilisban is az általunk vizsgált termékeknél. (A módszertanról további részletek itt). 

Ha éves távlatban vizsgáljuk az árakat, azaz tavaly áprilist vesszük alapul, már más kép rajzolódik ki. Itt a Tesco faragott le 2,1 százalékot, az Interspar 4,3 százalékot emelt a nagybevásárlás ellenértékén, addig az Auchan 9,3 százalékkal lett drágább egy év leforgása alatt. Összességében kereken 3 százalékot emeltek az áruházláncok tavaly április óta azon a 30 terméken, amelyeket az Árkosár-felmérésben vizsgálunk. (A

Ez a cikk az Mfor és a Privátbankár Prémium tartalma, csak a lap előfizetői olvashatják teljes terjedelmében.

Prémium tartalmainkhoz a következő lépések után férhet hozzá:

  1. Regisztráljon (adja meg emailcímét és jelszavát)
  2. Válasszon előfizetői csomagjaink közül
  3. Fizessen bankkártyájával

+1 Amennyiben megújuló havi csomagjaink közül választ, az első hónap csak 390 forint mindkét csomag esetében!

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

Regisztráció

Jelszó visszaállítás / jelszócsere

E-mailen elküldtük a jelszó visszaállításához szükséges információkat. Kérjük, ellenőrizze postafiókját!



Még nem regisztrált? Regisztráció itt

Előfizetői csomagjainkról, az előfizetésről részletesen itt olvashat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Vásárló Sehol sem olcsóbb a földgáz Európában, mint Budapesten
Privátbankár.hu | 2021. április 19. 11:44
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal legfrissebb, márciusi nemzetközi árösszehasonlító vizsgálata.
Vásárló Újranyitottak a boltok, kevés helyen találtak szabálytalanságokat
Privátbankár.hu | 2021. április 19. 10:39
Ismét fogadhatnak vásárlókat a nem napi fogyasztási cikket forgalmazó boltok. Az újranyitáshoz kapcsolódó szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzi.
Vásárló Mire figyeljünk az elektromos autó töltésénél?
Márkázott tartalom | 2021. április 17. 12:02
Legyen szó csak elektromos vagy hibrid autóról, a töltés nem olyasmi, amit benzines autók kezelése során megismerhetünk. Éppen ezért annak, aki frissen tért át, elsőre nehéz dolga lehet az újfajta feladattal.
Vásárló Minden egy jó asztallal kezdődik
Márkázott tartalom | 2021. április 17. 11:50
Kerti bútort keres, de nem tudja, melyik a legjobb választás? Szeretnénk megkönnyíteni a döntését, így megvizsgáltuk a különböző típusok előnyeit és hátrányait. Kezdjük az összehasonlítást a kerti asztalokkal, hiszen legyen szó szabadtéri étkezésekről, családi vagy épp baráti összejövetelekről, ez a bútordarab garantáltan központi szerephez jut.
Vásárló Bőröndök nyújtotta biztonság
Márkázott tartalom | 2021. április 16. 10:33
Ahány ember, annyiféle úti csomag, ahány bőrönd, annyiféle zár. Nagyjából ez a helyzet, hiszen számtalan megoldás létezik, amikor utazásra indulunk, hogy biztonságban tudhassuk bőröndünket.
Vásárló Milyen 4 évszakos FIRESTONE gumit érdemes beszerezni?
Márkázott tartalom | 2021. április 15. 18:13
Nagyon fontos, hogy tökéletes féktávolságú gumiabroncsokat használjunk száraz és nedves útfelületen egyaránt. Főleg a városi vezetés számos megállásával és elindításával nagy kihívásokat támaszt a gumival szemben, ezért jó minőségű gumiabroncsokkal célszerű közlekedni.  Az alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsok pedig üzemanyag-takarékosak.
Vásárló Az álomkonyhánk most közelebb van, mint gondolnánk – itt vannak a konyhafelújítási támogatás részletei
Márkázott tartalom | 2021. április 11. 11:13
Ha régóta álmodozunk arról, hogy felújítsuk az otthonunkat, most egy remek lehetőség kínálkozik ehhez.
Vásárló Újra megjelent a régi áremelős trükk a boltokban – A Hét Videója
Izsó Márton - Gáspár András | 2021. április 9. 19:33
Az élelmiszerárak emelkedése lassul a hipermarketekben, örülni azért mégsem lehet felhőtlenül: az elmúlt év robosztus drágulása után nem csoda, ha most lassul az élelmiszer-infláció. Friss tapasztalat, hogy résen kell lennünk a bevásárlásnál és néha bizony a kisebb betűtípussal írt számot is meg kell néznünk az árcímkén, mert néhány termék ismét elkezdett „összemenni” – és mindezt a járványhelyzetben jobb, ha inkább egyedül tesszük, nem a fél családdal.
Vásárló Nagyon meglódult az infláció márciusban
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 09:25
A februári 3,1 százalék után márciusban 3,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
Vásárló Átírta a tavalyi pánikvásárlási hullám a kiskeradatot
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 09:23
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, tavaly februárhoz mérten 5,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelem forgalma.
hírlevél
depositphotos