3p

Magyarázkodásra kényszerült Elon Musk egy több mint tíz évvel ezelőtti nyilatkozata miatt, amiből kiderül, hogy jövőbe látó képessége erősen korlátozott. Igaz, hogy sztármenedzser, de nem látnok.

„Látta az autóját? Nem hiszem, hogy különösebben vonzó lenne. A technológiája nem túl erős. A BYD- nek mint vállalatnak komoly gondjai vannak hazai piacán, Kínában. Úgy vélem, arra fókuszálnak – és ezt jól teszik –, hogy ne haljanak meg Kínában.”

Ezt mondta Elon Musk 2011-ben a kínai autógyártóról a Bloombergnek nyilatkozva. A CNBC amiatt idézte a Tesla vezérét, hogy a kínai cég megelőzte amerikai versenytársát a tisztán elektromos autókat előállító autógyártók versenyében.

„Az volt a céljuk, hogy Kína legnagyobb autógyártójává váljanak és feltegyék az országot az autóipar térképére” – mondta mintegy Musk korábbi megjegyzésére reagálva Taylor Ogan, a Snow Bull Capital tőketársaság vezérigazgatója.

Az időközben magyarországi gyár építését is tervező BYD nagy utat járt be azóta, hogy 1995-ben 20 alkalmazottal és mai árfolyamon számolva 120 millió forintnak megfelelő befektetéssel megalapították Sencsenben, Kína egyik technológiai központjában. A cég lítium-ion akkumulátorok gyártásával kezdte tevékenységét. Az ezredfordulóra a Motorola és a Nokia beszállítójává vált.

A hongkongi tőzsdére 2002-ben vezették be. Az autógyártásba 2003-ban szállt be egy konnektorból tölthető modell előállításával. A szakértők utólag bölcs döntésnek tartják ezt. Így gondolhatta ezt Warren Buffett amerikai tőzsdeguru is, akinek Berkshire Hathaway befektetési cége 2008-ban 230 millió dollárt tolt be a BYD-be. Ez adott lökést a cég villanyautó-ambíciói megvalósításának.

Sikeres múlt után masszív jelen és biztató jövő

Ezen a téren a Blade névre keresztelt lítium-vasfoszfát akkumulátor kifejlesztése volt a cég egyik nagy dobása. Ebben a technológiában korábban nem hittek a mérnökök, mert kicsi volt az energiasűrűsége. A BYD fejlesztői azonban megoldották a problémát. Olyannyira, hogy ebből a fajta akkuból ma már más cégeknek is szállítanak.

A vállalat 2020-ban 131 ezer autót adott el, míg 2023-ban már 1,57 milliót. Ezzel páholta el az eladott villanyautók számában a Teslát. A szakértők a siker titkát részben a tudatos építkezésnek tudják be, részben pedig annak, hogy a kínai kormány szisztematikusan támogatja az elektromos autók gyártását. Ez olcsóvá tette a BYD-nek (is) tevékenysége finanszírozását.

A BYD eredményeit nem igazán kell magyarázni. Fotó: BYD
A BYD eredményeit nem igazán kell magyarázni. Fotó: BYD

A vállalat globális ambícióinak egyik ágát a szegedi befektetés mutatja. A gyártás EU-n belülre hozatalával kerülhetik el, hogy autóik hátrányba kerüljenek az európai piacon a kínai import várható megnehezítése miatt. (Az EU azt fontolgatja, hogy a kínai állami támogatás versenytorzító hatására hivatkozva fekszik keresztbe az onnan származó villanyautók mértéktelen beáramlásának.)

A másik ágat jelzi, hogy folytatják a bányászattól az akkumulátorok előállításán át az autógyártásig terjedő vállalati profi erősítését. A brazíliai lítiumbányászatba szállnak be. Musk az X-en (néhai Twitter) azzal reagált korábbi jóslatának felemlegetésére, hogy sok év telt el azóta. A BYD autói erősen versenyképessé váltak az elmúlt 12 évben - ismerte el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG