3p
A képek alkotóját minden idők legnagyobb hamisítójának titulálják.

Csupán utánzat az a korábban Frans Hals holland művésznek (1580-1666) tulajdonított festmény, amely 8,5 millió fontért (2,8 milliárd forint) cserélt gazdát 2011-ben a Sotheby's aukciósház egyik licitjén.

Ügyes hamisító

Az aukciósház érvénytelenítette az eladást és a vételár egészét visszafizette a vásárlónak, miután a vizsgálatok kétséget kizáróan megerősítették, hogy az An Unknown Man című alkotás valóban nem a flamand barokk festő műve. Az ügyben azután indult nyomozás, hogy jelentések érkeztek egy rendkívül kifinomult képhamisító műtárgypiaci ténykedéseiről - írta a BBC News.

Ennek a hamisítónak a munkája lehet az a korábban Orazio Gentileschi itáliai mesternek tulajdonított festmény is, amely egy ideig a londoni National Galleryben vendégeskedett. A képet a jelenlegi tulajdonosa adta kölcsön 2013-ban a galériának, ahol egészen idén márciusig volt kiállítva. A festmény azóta visszakerült a tulajdonosához.

A National Gallery szerint a kölcsönkapott képeket mindig alapos vizsgálatnak és állapotfelmérésnek vetik alá, amelyet ezúttal is elvégeztek.

A francia hatóságok idén márciusban koboztak el egy idősebb Lucas Cranachnak tulajdonított alkotást, miután kétségek merültek fel annak eredetiségével kapcsolatban. A művet II. János Ádám, Liechtenstein uralkodó hercege adta kölcsön egy kiállításra a franciaországi Aix-en-Provence-ban.

A The Art Newspaper című lap szerint az alkotás 2012-ben került a műtárgypiacra és akkori tulajdonosa abban a tudatban adta el a hercegnek 2013-ban, hogy a kép a reneszánsz kori művész munkája.

A Sotheby's szerint a Hals munkájának hitt alkotás esetében az eladó beleegyezésével értesítették a vásárlót arról, hogy probléma lehet a festmény eredetiségével. A kép 2011-ben cserélt gazdát 8,5 millió fontért.  Az aukciósház mélyreható technikai elemzésnek vetette alá a festményt, miután felmerült, hogy kapcsolat lehet a mű és a Cranachnak tulajdonított alkotás között.

Modern anyagokat használt

A Sotheby's szerint a tesztek modern anyagok jelenlétét mutatták ki a festékben, ami azt jelenti, hogy a kép nem készülhetett a 17. században.

Bendor Grosvenor művésztörténész, a BBC4 Britain's Lost Masterpieces című új sorozatának házigazdája rendkívülinek nevezte az esetet. Mint fogalmazott: "Ami igazán elképesztő ezzel a festménnyel kapcsolatban, az a minősége és a tény, hogy ez nem másolat".

"Bárki is öltötte magára Hals auráját, amikor festette a művet, egy teljesen új kompozícióval rukkolt elő. Ha ezek a festmények valóban hamisak, és úgy vélem, hogy nagy valószínűséggel azok, akkor minden idők legnagyszerűbb hamisítójával van dolgunk" - jegyezte meg a szakember.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG