4p
A nyárral nem csak a monszunszerű viharok, hanem a tikkasztó hőség is megérkezik, ilyenkor pedig különösen jól jön, ha valamivel tudjuk hűteni magunkat és az otthonunkat. Klímaberendezésből azonban annyi van, mint a csillag, egy kis utánajárással azonban biztosan nem választunk áramot zabáló masinákat. Az LG klímaszakértője segít nekünk eligazodni a kínálatban.

Az első és legfontosabb kérdés, amin el kell gondolkodnunk, hogy pontosan milyen klímát szeretnénk, ezek ugyanis elhelyezésüktől és energiafelhasználásukban különböznek. Két nagy típust különböztethetünk meg: az úgynevezett split klímát és a mobil klímát, mindkettőnek megvan a maga előnye és hátránya, ezt közölte Nagy Sándor József a Privátbankár.hu-val.

A split berendezéseket minden esetben szakember szereli fel a kiválasztott lakrészbe, így annak a helye fix, és később nem lehet cserélni – maximum akkor, ha leszereljük. Cserébe ugyanakkor kevesebb energiát fogyaszt és csendesebb is, így például hálószobába is ideális. Ezzel szemben a mobil gyakran kétszer-háromszor zajosabb, mivel a zajért felelős kompresszor is egy légtérben lakik velünk, ráadásul másfélszer annyi áramot fogyaszt, mint egy split. Ráadásul ha mobil klímát szeretnénk, barátkozzunk meg a gondolattal, hogy egy 15 centis lyuk tátong majd az ablakon, ajtón vagy falon, a hőkivezető csövet ugyanis azon át kell kivezetni.

Ha már itt tartunk: mennyibe kerül?

Klímánál gyakorlatilag a no-name márkáktól a luxusig minden van, így az árak a csillagos égig érhetnek. Általános szabály, hogy 100 Watt/négyzetméter hűtőteljesítményű klímával kalkuláljunk, A+ energiahatékonysági kategória alatt pedig csak ráfizetünk a berendezésre a rezsivel, így ebben az esetben érdemes inkább egyszer mélyen a zsebünkbe nyúlni. A belépő modellek ebben a kategóriában 170-180 ezer forintnál kezdődnek. A középkategória 210 ezer forintnál indul, ezeknek a szűrőrendszere is jobb és sokkal jobb energiahatékonysággal dolgoznak.

A prémium modellek több irányú légterelésre képesek, távolról szabályozhatók, és nem utolsó sorban beleilleszthetők az otthon berendezésébe, cserébe jóval drágábbak, mint a bumfordi, de épp olyan jól működő középkategóriás társaik. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy ne vegyük egy kalap alá a „no-name” márkákat az épp akciós, olcsó klímákkal. Az előbbieknél ugyanis zsákbamacskát veszünk, hiszen bár olcsón megússzuk, lehet, hogy egy áramzabáló zajládával kell együtt élnünk. Egy-egy épp leakcióztott, de márkás klíma ebben az esetben mindig biztosabb választás.

Ne vágjunk bele ész nélkül!

A meleg szörnyen idegesítő tud lenni, ennek ellenére ne vágjunk bele a klímavásárlásba anélkül, hogy beszéltünk volna a beszerelést végző szakemberrel. Ő ugyanis tud segíteni abban is, hogy hová szereljük fel a klímát. Általában minden helyiséget külön kell hűteni, ha azonban a lakás kialakítása szerencsés, úgy egy klíma akár két szobát is át tud hűteni, ha azok egy légterűek (például szoba-nappalit), viszont a klíma környékén mindig hidegebb lesz. Új lakás esetén gépésztervezővel érdemes konzultálni, ő ugyanis ismeri a lakás pontos szigetelési tervét.

Üdv itthon – hogyan tartsuk életben?

Ha már megvan a kiválasztott modell, felszereltük és épp egy jeges teával élvezzük, hogy nem főlünk kásává, akkor sem ért véget a történet. A klímát ugyanis használni is tudni kell, hogy néhány ritka, de annál súlyosabb problémát elkerüljünk. Ezek közül a legfontosabb a szűrők rendszeres cseréje, ez gondoskodik ugyanis arról, hogy az otthonunk levegője egészséges maradjon. Ezek a szűrők az allergén anyagokat és a port is kiszűrik a kórokozók mellett, viszont, akárcsak egy használt zsebkendőt használva, vissza is keverik azokat, ha túl sokat használjuk.

Fontos, hogy sose hűtsük túl a helyiséget. Akármilyen csábító is hűtőházat csinálni a házból, a külső hőmérséklettől maximum 8 fokkal térjen el az otthon hőmérséklete, különben kilépve könnyen hőgutát kapunk – ennél nagyobb különbséget ugyanis nem bír el az emberi szervezet. Kerüljük a direkt légáramlatban ülést vagy alvást, ez ugyanis amellett, hogy megfázást okozhat, könnyen gyulladások okozója is lehet (arcüreg, hát, ínhüvely, stb.). Végezetül pedig, ha már biztonságosan tudjuk kezelni, ne felejtsük el, hogy klímával nem csak hűteni, de fűteni is lehet – igaz, főleg az átmeneti időszakokban érdemes erre használni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
Vásárló Milyen egy jó gyerekcipő?
Márkázott tartalom | 2026. április 10. 09:45
A gyermekek lábainak egészségére való odafigyelés nem csupán a szülők, hanem a cipőgyártók számára is kulcsfontosságú. Az idő előtti izzadás vagy a rosszul megválasztott cipő miatti deformáció komoly következményekkel járhat a későbbiekben. 
Vásárló Robotok a tisztaság szolgálatában: A jövő már itt van
Márkázott tartalom | 2026. április 7. 11:30
Az intenzíven használt ipari és egészségügyi terek tisztán tartása már nem csupán a higiénia fenntartására szolgál, hanem alapvető része az intézmények működésének. Gondolt már arra, hogy egy hatalmas logisztikai bázis, egy forgalmas repülőtér vagy egy kórház milyen kihívásokkal néz szembe a padlófelületek kifogástalan állapotának megőrzésében? Itt kap szerepet azok a robot javítások, amelyek új szintre emelik a tisztítás hatékonyságát és gazdaságosságát.
Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG