2p
Idén a tavalyinál kiegyensúlyozottabbnak ígérkezik a charterforgalom. A Green Holidays csődje utasokat hozhat az egyik magyarországi chartercégnek.

Tavaly a sorozatos terrortámadások rányomták bélyegüket a charterforgalomra is, és az utazási irodák több gépet lemondtak. Idén ebből a szempontból nyugodtabbak az utasok, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy nagyon jól alakul a forgalom – mondta a Világgazdaságnak Farkas Attila, a charterjáratokat működtető Travel Service Kft. ügyvezetője. A társaság évek óta két gépet üzemeltet Magyarországon, amelyekkel Budapestről és Debrecenből szállítja az utasokat.

Óvatosabbak lettünk

Hosszabb időre, főleg tengerpartra mennek a magyarok, ha külföldi nyaralásról van szó. Ugyanakkor óvatosabbak is lettek a nyaralók az utóbbi években, ami egyrészt jelenti a fő utazási célpontok megváltozását és az utasbiztosításra költött díjak növekedését. A Privátbankár.hu körképe >>

A nyári szezonban Debrecenből Törökországba, Bulgáriába, két görög szigetre, Korfura és Zakintoszra, valamint június vége óta Hurghadába is lehet repülni. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig német vendégek érkeznek május óta Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra - közölte Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója, jelezve, hogy a magyar és román utasok mellett egyre többen érkeznek Kárpátaljáról is.

Az előzetes elvárásoknak megfelelően alakul a jellemzően charterjáratokra épülő Hévíz-Balaton nemzetközi repülőtér forgalma - mondta a lapnak Benkő Attila, a társaság ügyvezetője. A reptérre szokás szerint a nagy német városokból - köztük Berlinből, Drezdából, Lipcséből - érkeznek gépek, a korábbi orosz charterjárat Moszkvából azonban idén nincs a palettán.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is élénk a charterforgalom, még ha a légikikötő éves utasszámának elenyésző részét is adják az ilyen járatokon utazók. A budapesti reptérről is a török, görög és egyiptomi nyaralóhelyekre indul a legtöbb járat.

Jó hír jött a csődbe ment utazási iroda károsultjainak >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG