1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Visszafogta a fogyasztás növekedését az adósságválság, továbbá a téli időszakban magas fűtésszámla és az üzemanyagárak növekedése is
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a fogyasztási cikkek kereskedelme 2011. januárjában a vásárlások mennyiségét (az árváltozások nélkül számított értékesítést) tekintve szerény mértékben növekedett az előző év azonos időszakához képest. Az élelmiszereknél a 0,6 százalékos emelkedés azt jelenti, hogy az alapanyagok emelkedése ellenére sem esett vissza a fogyasztás - derül ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményéből.

Az iparcikkek eladása 2 százalékkal nőtt, ami a 2010. második félévében mért növekedés folytatása. Ezen belül jelentős megugrás jellemzi a tartós javak vásárlását (4,5 százalék), ezzel szemben ruházatból (itt takarékoskodnak a háztartások a leárazások ellenére) és üzemanyagból (a magas ár miatt) kevesebb fogyott az év elején. Megtorpant januárban a járművásárlások 2010. második felében megfigyelt növekedése, ami a korábbi évek nagymértékű piacvesztését követően a fogyasztás bizonytalanságait jelzi.

A 2011. januári kereskedelmi kereskedelmi fogyasztás adatsora azt mutatja, hogy 2011. első félévében - egyes területek időszakos hullámzásaival együtt - megállhat a korábbi évek visszaesése. Továbbra is rendkívül árérzékeny marad azonban a fogyasztási cikkek piaca.

Az OKSZ közleménye szerint az élelmiszerfogyasztás további alakulása függ a mezőgazdasági alapanyagok árainak változásaitól, valamint a 2011. évi terméskilátásoktól is. Az elmúlt hónapokban emelkedtek a mezőgazdaság és az élelmiszeripar átadási árai, ez jelenik meg a fogyasztói árban. A 2011. januári megkapaszkodást feltehetően segítette a cafetéria rend ésszerű megváltoztatása is.

Az alapvető élelmiszerek áfa-kulcsának csökkentése javítaná az élelmiszergazdaság egészének helyzetét: nőne a fogyasztás mennyisége (kilóban, literben, darabban számolva), kevesebbet vásárolnának külföldön és visszaszorítható lenne a feketézés is.

Az üzemanyagok drágulása alaposan felforgatja a családok költekezési szokásait. A háztartások lehetőségei korlátozottak (annyit költhetnek, amennyi pénzük van), éves szinten 140-150 milliárd forinttal többet költöttek eddig a drága üzemanyagra, amit a családi kiadások más területeiről kell elvenni. Visszafogta a fogyasztás növekedését a családok széles körét terhelő adósságválság (a devizahiteleseknél), továbbá a téli időszakban magas fűtésszámla.

Az SzJA változás vásárlóerőt növelő hatása a februári időszaktól érvényesül majd. 2011-ben az élelmiszerek és az üzemanyagok drágulása miatt első félévben hullámzó irányzatok jellemzik előreláthatóan a kereskedelmi fogyasztást, második félévben viszont már követheti a vásárlások bővülése a gazdaság növekedését - áll az OKSZ közleményében.

Privátbankár

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
Vásárló Családi kikapcsolódás a saját kertben: otthoni lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. március 1. 12:01
Az utóbbi években egyre több családban tapasztalható, hogy otthon töltik szabadságukat, ahelyett hogy elutaznának nyaralni. A hátsó udvar vagy a kert nyújtotta lehetőségek kihasználása kellemes élményeket nyújthat, nem feltétlenül szükséges távoli helyekre utazni a kikapcsolódáshoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG