2p
Megállt a háztartási gépek elöregedése, de még így is sok az idős készülék.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Mészáros Fanni, az APPLiA Magyarország Egyesülés cégvezetője szerint 2009-2015 között folyamatosan nőtt a hazai háztartásokban a nyolc évnél idősebb készülékek aránya, de legújabb felmérésük szerint 2017-re megtorpant ez a tendencia, amiben egyértelműen látható a csereprogramok hatása.

8 éves hűtő és mosógép

Ugyanakkor a használatban lévő hazai hűtőgépek több mint 57 százaléka nyolc év feletti, több mint 43 százaléka 11 év feletti, és csaknem 11 százaléka idősebb 19 évesnél. A mosógépek esetében több mint 45 százalék a nyolc év feletti, csaknem 33 százalék a 11 év feletti, és csaknem 10 százalék a 19 év feletti készülékek aránya.

Inkább megjavíttatjuk, mint kidobjuk

Mészáros Fanni szerint Magyarországon a háztartások nagy része inkább javíttat, mint cserél, ha elromlik a készüléke, egyre súlyosabb gond ugyanakkor, hogy a háztartásigép-szerelők lassan nyugdíjba mennek, és nincs utánpótlás. A javítás a cserével szemben a körforgásos gazdaság egyik kiemelt célkitűzése, ezzel ugyanis megelőzhető az egyre gyorsabbá váló hulladékképződés.

Több tízezer gépet cseréltek le a magyarok

2017 októberében indított csereprogram keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 61 500 támogatási kérelmet hagyott jóvá hűtőgép, fagyasztó, mosógép vagy mosó-szárító gép kedvezményes cseréjéhez. Így a közeljövőben tovább csökkenhet az idős készülékek aránya a háztartásokban. Az állami támogatással megvalósuló cserékkel a háztartások villany- és vízszámlája jelentősen csökken, a program eredményeként elért szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével pedig Magyarország könnyebben teljesítheti az uniós energiahatékonysági célok elérését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Több reptéren is probléma akadt, komoly fennakadások a légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. január 4. 11:58
Görögországban és Olaszországban is gond van, illetve volt.
Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG