2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Új mutációját találták meg a WannaCry-nak, ezt tedd, ha nem akarod elveszíteni az adataidat.

Ahogy arról már korábban írtunk, egy hatalmas, globális vírustámadás szedi áldozatait mintegy 100 országban, Magyarországra már riasztást is kiadtak az egészségügyi rendszerek védelmének érdekében. A dolog azonban nem ér itt véget, a hirtelen jött világméretű fellépés következtében máris megjelent a WannaCry vírus mutálódott, erősebb változata, amit nehezebben ismernek fel a vírusirtók, ezt közölte Hubert Csaba kiberbiztonsági szakértő a Privátbankár.hu-val. A szakember óvatos becslése szerint két nap alatt több mint 170 ezer számítógépet fertőzött meg a vírus.

A WannaCry 2.0-ás verziójából már teljes mértékben eltávolítottak minden olyan lehetőséget, amivel esetleg meg lehetne állítani a fertőzést, az első vírusfajtának pedig már 42 mutációja kering a világban, így nem lesz egyszerű megállítani a fertőzéshullámot. Ezért mindenkinek nagyon komolyan kell vennie a fenyegetést és minden lehetséges lépést meg kell tenni a maximális védelem elérése és a károk minimalizálása, megelőzése érdekében.

Hogyan terjed a vírus?

A leggyakoribb terjesztési módszerek között az e-mailben érkező, vírusos csatolmányt tartalmazó mellékleteket, a kétes eredetű fájlok letöltését, a vírusos torrent fájlokat és a célzott adathalász támadásokat említhetjük meg. Sajnos a mutációk miatt a vírusirtók használata nem jelent 100 százalékos védelmet, ezért Hubert Csaba azt javasolja, hogy az adatainkat mindig mentsük el olyan külső adathordozóra, ami nincs csatlakoztatva a számítógépünkre.

Ezen kívül természetesen fontos, hogy rendszerünket naprakészen tartsuk, minden Windows Update frissítést telepítsünk, különösképp a Microsoft által erre a sebezhetőségre kiadott MS17-010 számú frissítést, illetve további fontos lépésként érdemes a Windows rendszerösszetevők közül az SMB 1.0 szolgáltatást kikapcsolni.  Továbbá nagyon fontos, hogy tudatosan kezeljük az adatainkat, fiókjainkat, így gyanús fájlokat és e-mail csatolmányokat semmiképp se nyissunk meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG