3p

Szerbiában a magyar határ közelében ismét megjelent az afrikai sertéspestis, ami jelenős veszteséget okozhat a sertésállományban. A belgrádi kormány rendkívüli intézkedéseket vezetett be.

A Szerbiában lévő Nagybecskerek környékén található Csenta faluban felütötte fejét az afrikai sertéspestis, emiatt a térséget fertőzött területté nyilvánították – vette át belgrádi Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium Állategészségügyi Igazgatóságának közleményét a vajdasági Szabad Magyar Szó.

Akárcsak 2023-ban, ismét házi sertéseknél regisztrálták a betegséget. Az afrikai sertéspestis, amely egyébként veszélyes fertőző betegség, az elmúlt évben is először Csentán jelent meg, méghozzá július közepén, és október közepén regisztrálták az utolsó fertőzött sertést a környéken, Rezsőházán. Nagybecskerek községében összesen 1826 fertőzött sertést irtottak ki 154 gazdaságban. Idén nyáron a nagybecskereki polgármesteri hivatalban bemutatták a tavalyi jelentést az afrikai sertéspestis jelenlétéről. A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy az afrikai sertéspestis tavalyi járványát hatékonyan és sikeresen felszámolták.

Bajba kerültek a szerbiai disznók
Bajba kerültek a szerbiai disznók
Fotó: Depositphotos

Minden illetékes szolgálat hozzájárult ahhoz, hogy a fertőzött állatok regisztrációja és eltávolítása minden szabálynak megfelelően történt. A találkozón felhívást intéztek a sertéstenyésztőkhöz, hogy tartsák be az előírt intézkedéseket, és minden betegségre utaló gyanút jelentsenek az állatorvosnak vagy az állat-egészségügyi ellenőrzésnek. Arra is figyelmeztették őket, hogy ne szállítsák az állatokat más helyszínekre, ne értékesítsék a sertéseket illegális piacon, korlátozzák a gazdaságukba és farmjaikra belépők mozgását, tartsák be a biobiztonsági intézkedéseket, és cseréljenek lábbelit és ruházatot a farm elhagyása után.

„Minden sertéstulajdonos köteles megjelölni az állatait a gazdaságában, az afrikai sertéspestis megjelenésének veszélye miatt. Kérdéses, hogy kártérítést kapnak-e azok a tulajdonosok, akik nem jelölték meg a sertéseiket” – mondta Darko Bošnjak, állatorvos. A világon még mindig nem létezik vakcina erre a betegségre, ezért meg kell tanulni együtt élni ezzel a vírussal a következő időszakban.

Laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor vasárnap pedig arról írt, hogy korán jött, és a szokásosnál is agresszívebb volt az őszi madárinfluenza-járvány, ami az ünnep előtti baromfikínálatot is megtizedelte. Emiatt hiány alakult ki egyebek mellett a kacsa- és libahúsból, ahol pedig elérhető, ott nagyon drága. 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
PR | 2026. április 29. 17:17
A szervezetben zajló krónikus gyulladások ritkán okoznak látványos tüneteket, inkább lassan, észrevétlenül rontják a teljesítményt, a koncentrációt és a vitalitást. A természet egyik leghatékonyabb gyulladáscsökkentője, a kurkuma, ma már tudományosan igazolt megoldást kínál ezek mérséklésére – feltéve, ha ismerjük a hatékonyság mögötti technológiai feltételeket.
Vásárló Együtt a jövőért: 50 millió forinttal támogat önkéntes munkára is lehetőséget adó projekteket a dm
PR | 2026. április 20. 09:11
A dm Együtt a jövőért névvel indít nemzetközi kezdeményezést, amely a társadalmi részvétel lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Amellett, hogy a drogéria teret ad az egyéni példáknak, márciustól pályázatot írt ki civil szervezetek részére: olyan projekteket támogatnak, amelyek aktuális társadalmi vagy környezeti kihívásokra válaszolnak, miközben lehetővé teszik az egyének számára az aktív szerepvállalást önkéntes lehetőségeken keresztül.
Vásárló Hogyan készíts otthon tökéletes kolbászt?
Márkázott tartalom | 2026. április 20. 09:00
Otthon készíteni valamit, legyen az akár egy egyszerű étel, mindig különleges elégedettséget nyújt. Kolbászt készíteni azonban már egy másik szint. Sokan, amikor házi kolbászról hallanak, a család régi, jól bevált receptjeire asszociálnak. De miért ne tennénk bele egy kis csavart a dolgokba? 
Vásárló Pezsgő számokkal robbantott a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2026. április 16. 14:59
Az üdítőital-gyártó a vártnál nagyobb nyereséget és bevételt ért el az első negyedévben.
Vásárló Hogyan határozza meg egy ingatlan értékét a kert állapota?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 11:45
Egy ingatlan értékének meghatározásakor legtöbben elsősorban a lakás alapterületére, elhelyezkedésére és műszaki állapotára gondolnak. Pedig egy családi ház esetében a kert állapota legalább ennyire fontos tényező lehet. Egy átgondolt, rendezett és jól használható kültéri tér nemcsak esztétikai előnyt jelent, hanem a mindennapi komfortot és az ingatlan piaci megítélését is jelentősen befolyásolja. De vajon mégis mennyit számít eladás esetén?
Vásárló Ne hagyjuk kihasználatlanul a padlást!
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:51
A padlás gyakran olyan lehetőségek tárháza, amit sokan alábecsülnek. Vajon mennyire értékes lehet egy jól kialakított feljáró? Akár a régi ruhákat, akár régi családi emlékeket szeretnénk odafent tárolni, a megfelelő létra beszerzése igazi hasznos lépés lehet.
Vásárló Hogyan válasszuk ki a megfelelő fénymásolópapírt az irodai munkához?
Márkázott tartalom | 2026. április 16. 09:46
A hatékony irodai munka alapját képezi, hogy milyen minőségű fénymásolópapírt használunk. Ez az egyszerű eszköz komoly befolyással bír az irodai folyamatokra. A nyomtatási minőség és az iroda költséghatékonysága szempontjából is létfontosságú a megfelelő papír kiválasztása. Az irodai feladatok különféle igényeket támasztanak, ezért célszerű alaposan megvizsgálni, hogy milyen papír szükséges az adott munkához.
Vásárló Hódmezővásárhelyen és Komáromban nyitotta meg új üzleteit az Ecofamily
PR | 2026. április 15. 10:48
Az Ecofamily új üzleteivel, Hódmezővásárhelyen és Komáromban is várja a vásárlókat. Az immár országszerte 72 üzletből álló üzlethálózat jól mutatja, hogy egyre többen vásárolnak szívesen olyan helyen, ahol a kedvező árak, a széles választék és a vásárlóbarát szemlélet egyszerre vannak jelen.
Vásárló Egyedi stílus mindenkinek – a Metrodom Budapest lakóparkok lehetőségei
PR | 2026. április 14. 12:48
Budapest városképének mostanra szerves részei a modern lakóparkok, amik ezzel együtt széles rétegek számára kínálnak minőségi lakhatást. Ennek keretében a Metrodom is képviselteti magát, a három általuk kínált helyszín és lakópark közül pedig mindegyik saját stílust képvisel a palettán.
Vásárló Mosoly és befektetés: amikor az egészség hosszú távon is érték
Márkázott tartalom | 2026. április 14. 09:55
Az egészségügyi döntések sokszor pénzügyi szempontból is jelentősek. Egy tartós megoldás egyrészt életminőséget javít, másrészt hosszabb távon kiszámíthatóbb kiadásokat is jelenthet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG