3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Állítólag van forrás a csökkentésre. Számítások szerint egy négyfős család több mint 30 ezer forintot spórolhat egy év alatt.

Csaknem tíz százalékkal csökkenhetnek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérleteinek árai, ha erről dönt a Fővárosi Közgyűlés - jelentette be Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón.

A Fővárosi Közgyűlés végül egyhangúlag, 33 igennel megszavaza a javaslatot.

Ennek értelmében januártól a teljes árú havi bérlet 10 ezer 500 forint helyett 9 ezer 500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 114 ezer 600 forint helyett 103 ezer forintba, a tanulók havi bérlete 3 ezer 850 forint helyett 3 ezer 450 forintba, a nyugdíjasoké pedig 3 ezer 700 forint helyett 3 ezer 330 forintba kerülne.

Németh Szilárd (Fidesz) ezzel kapcsolatban jelezte: 2013-ban a becsült jegyárbevétel 56 milliárd forint lehet, így rendelkezésre áll az a pénz, amelyből végrehajtható a csökkentés. Egy kétgyermekes család, ahol mindkét gyerek iskolába jár és mindenki vesz bérletet, 2013-ban 344 ezer forintot, 2014. január elsejétől viszont 33 ezer 600 forinttal kevesebbet, 310 ezer 800 forintot fizet majd bérletre egy évben.

Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjas bérletek árát csökkentették volna, de a Fidesz módosító javaslatot nyújtott be a napirendhez.

Jön a nosztalgiabérlet

Az elfogadott rendelet emellett azt is tartalmazza, hogy 2014-ben, hogy bevezetik a közoktatásban tanulóknak a kétheti bérletet, mivel többször is felmerült már az igény erre, és június középén ér véget a tanítási év, így az oktatási időszak utolsó két hetére jól használható bérletfajta lenne. Ennek árát 2550 forintban állapították meg.

Az utasoktól érkező észrevételek alapján bevezetik a kedvezményes kutyabérletet is, ennek ára 5250 forint lenne. Az előterjesztők azzal indokolták a bevezetést, hogy ritkán váltanak teljes árú bérletet a kutyák számára, inkább jeggyel, és csak ritkábban szállítják őket. Azokban az esetekben pedig, amikor megváltják a pórázon vezetett kutya számára a teljes árú bérletet, panaszok forrása a fizetendő díj mértéke.

A gyenge kereslet miatt megszüntetik a nyugdíjasok és a diákok számára az éves Budapest-bérletet, bevezetik viszont a nosztalgiabérletet, amely 15 ezer forintba kerül és érvényessége a BKK által megrendelt nosztalgiajáratokra terjed ki. Ezzel kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi, hogy minimális bevételt várnak a bérlettípustól, de segíthet a közösségi közlekedés népszerűsítésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG