Hírek
Makro / Külgazdaság
Az oroszok már a Golán-fennsíkon vannak
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 3. 06:06
Hónapok óta egyre feszültebb a helyzet Szíria délkeleti sarkában, ahol Aszad elnök erői uralmuk alá vonják az eddig lázadó csoportok kezén levő területeket, nyomukban az iráni és Irán-barát erőkkel. Ahogy közeledtek a határhoz, Izrael egyre idegesebb lett, és az oroszoktól kért közbenjárást. Ez most megvalósul: ők adják a határőrséget Izrael és Szíria között.
Makro / Külgazdaság
Farmerek lesznek a menekültekből? Új akció indult Olaszországban
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 20:20
Egy helyi gazdálkodóval közösen hoztak létre egy biofarmot afrikai menedékkérők Olaszországban. Burgonyát és tököt termesztenek, majd eladják a piacon. Az új kezdeményezés aktivizálhatja a bevándorlókat, akiknek akár több mint egy évet kell várniuk kérelmük elbírálására.
Részvény / Deviza / Áru
A Richter a mi megmentőnk, égbe szállt a Tesla
Eidenpenz József | 2018. augusztus 2. 18:40
Európában nagyon rossz volt a részvénypiaci hangulat ma, az USA-ban a tech-szektor felfelé, az ipari részvények lefelé mentek. A BUX-ot a jó Richter-gyorsjelentés mentette meg a nagyobb eséstől. A forint kissé gyengült.
Vásárló
Melyik angol kifejezésnél kell megijedni a repülőn?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 18:31
Nyár van, repülünk. A repülési zsargont még az angolul tudók sem mindig értik, angolról angolra is magyarázni kell. Összeszedtünk néhány érdekesebb vagy fontosabb kifejezést, amelyeket hallani lehet, bár az korántsem biztos, hogy ez a teljes lista. Vagy hogy nem változtatták meg a titkos kódot, miután kiszivárgott.
Makro / Külgazdaság
Megelőzték a merényletet? Komoly csapást mértek az Iszlám Államra
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 18:05
Összehangolt támadással próbálják visszaszorítani a terrorszervezetet.
Agrár
Jó hír a gazdáknak - lecsapnak a magyar készletekre
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 17:45
A durva hőség miatt a magyar mezőgazdaságra számítanak külföldön.
Vállalat
Nem tűri a kormány, ahogy a Wizz Air az utasokkal bánik
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 17:17
A fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el.
Makro / Külgazdaság
Sosem nem volt ilyen forróság? Magyarországon is kánikula lesz
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 17:00
A kutatók szerint az elmúlt években annyira meleg volt, mint előtt még sohasem.
Vásárló
Most válik nyereségessé a Tesla
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 2. 16:30
Olyan szinten sikerült stabilizálni a Model 3 termelését, ami már lehetővé teszi, hogy a következő hetekben a neves autógyártó történetében először nyereségessé váljon, így ne kelljen tovább finanszírozni, jelezte Elon Musk. Eddig sok mindennel késet a vállalkozó, de mindent megoldott, nem mellesleg újraindítható rakétákat bocsát az űrbe.
Makro / Külgazdaság
Itt vannak az adatok: Hány terrortámadás történt Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 14:42
Új jelentést adott ki a világ talán legnagyobb terrorizmus-adatbázisát vezető amerikai egyetem, eszerint 2017-ben harmadik éve csökkent az esetek és az áldozatok száma. Sok éves összehasonlításban ugyanakkor még mindig nagyon magasan van. Európa szerencsére kevéssé fertőzött, a gócok másutt vannak.
Karrier
Megvan a MÁV új elnök-vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 13:03
Dávid Ilona ezután a Volánbusz Zrt-t irányítja.
Vállalat
Tízből kilencen azonnal mennének: újabb felmondások a Hír TV-nél
Wéber Balázs | 2018. augusztus 2. 12:30
Információink szerint újabb újságírók nyújtották be felmondásukat a Hír TV-nél. A csatornánál Echo TV-s dolgozókkal próbálják betölteni a megüresedett helyeket. A televízió három és fél év kitérő után ismét kormánybarát, a jelenkori hatalommal lojális médiummá válik. A régi-új vezetés szerint csak arról van szó, hogy visszatérnek a régi értékekhez.
Makro / Külgazdaság
Kiakadtak az ukránok Orbán tusványosi beszédén
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 12:15
Bekérették a magyar ügyvivőt.
Vállalat
Hatalmas adatbázishoz fértek hozzá a hackerek – a te adataidat is ellopták?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 12:06
Rengeteg felhasználó név, jelszó és privát beszélgetést szereztek a támadók.
Pénzügyi szektor
Újra lecsapott az MNB - tilosban járt az értékmegőrző
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 11:21
A Széfbank utódja jogosulatlan széfszolgáltatást nyújtott az MNB korábbi tiltásának ellenére.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyon rendben van a Richter - heteken belül jöhet az új gyógyszer Magyarországra
Gáspár András | 2018. augusztus 2. 10:53
Mindenkit alaposan meglepett a Richter az első félévről szóló jelentésével: bár az árbevétel csökkent, a profit az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladva emelkedett. A társaság túl van az Esmyával kapcsolatos zűrökön, azt pedig nagyon fontosnak tartják, hogy az egyébként is kedvező számok mögött egyre inkább a magasabb hozzáadott értékű termékekből származó bevételek vannak.
Vállalat
Felkészületlenül várja Debrecen a BMW-t?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 10:33
Parragh László szerint lenne még mint javítani a szakemberképzésen.
Részvény / Deviza / Áru
Megint zuhan a török líra, soha nem látott szinten az Apple
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 10:25
A forint piaca csendes, a BÉT-en a Richternek sikerült 5000 forint fölé kerülni, a Mol és az OTP viszont gyengül. Nagyot estek a kínai tőzsdék.
Karrier
Kenőpénzzel buktak a pénzügyőrök – miért kapták?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 10:18
A határátkeléskor történő ellenőrzést engedték el egy kis fizetség cserében.
Vásárló
Új Suzukit dobnak a piacra – mutatjuk, milyen lesz
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 10:10
Új biztonsági funkciókat is kap az ősszel megjelenő modell.
Vásárló
Megvolt a nagy termékteszt: milyen paradicsomot árulnak az áruházláncok?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 09:52
16 féle koktél- és cseresznyeparadicsomot nézett meg a Nébih.
Makro / Külgazdaság
Mi történt? Lényegesen kevesebb gázt hoztak be az országba
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 09:13
2018 májusában a kivitel volumene nem változott, a behozatalé 2,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Makro / Külgazdaság
Zsáknyi Adidas, Armani és Ralph Lauren ruha – csak egy baj volt velük
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 09:05
Hogy hamisak voltak. A legális szállítmány közé rejtették őket.
Vállalat
Újabb fordulat: megint lesz Magyar Nemzet?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 08:42
Még augusztusban újraindulhat a napilap.
Makro / Külgazdaság
Erdogan magára marad - ha beüt a krach, nincs megállás a lejtőn?
Káncz Csaba | 2018. augusztus 2. 08:31
Az amerikai szenátus külügyi bizottsága már előkészített egy törvénytervezetet, amely szerint Washington semmilyen pénzügyi programot nem támogatna a Világbankon vagy a Valutaalapon keresztül a megrendült török gazdaság számára. Ha kitör egy igazi devizaválság és a Valutaalap nem lép közbe, akkor a török államcsőd elkerülhetetlen lesz. De ki fogja és hogyan uralni ezt a despotikus rendszerre átállított, stratégiai helyzetű országot Erdogan után?
Pénzügyi szektor
Terjeszkedik az OTP: vettek két bankot
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 08:11
Egy bulgáriai és egy albániai pénzintézetben szeretek többségi tulajdont.
Makro / Külgazdaság
Trump újból találkozni akar Kim Dzsongunnal?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 08:03
Megérkeztek Hawaiira 55, az 1950-53-as koreai háborúban elesett amerikai katona földi maradványai.
Vásárló
Magyarok és a sör: egészen új dolgok derültek ki
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 07:37
Nagyban megváltoztak a sörfogyasztási szokásaink.
Makro / Külgazdaság
Elég volt a léggömbökből – újabb szankciót vezettek be
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 07:21
Még mindig komoly problémát jelentenek a gyújtóléggömbök, ezért visszaütnek Izraelből, igaz egyelőre még viszonylag enyhén.
Ingatlan
Kik fognak beköltözni 500 ezer üresen álló ingatlanba?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 07:10
Számuk csak nő, főleg a kistelepüléseken találni ilyen házakat.
Makro / Külgazdaság
Már majdnem minden negyedik német legalább félig bevándorló
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 2. 06:06
Németországban az új adatok szerint a lakosság majdnem negyede, 19,3 millió fő migrációs háttérrel rendelkezik, azaz legalább az egyik szülője nem volt német állampolgár. A legnagyobb bevándorlócsoport még mindig a török, de más népek szorosan a sarkában lihegnek. A vegyes házasságokban németül beszélnek, ahol nem ez a helyzet, inkább más nyelven.
Ingatlan
Mit hoz magával az új BMW-gyár?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 20:22
Igazi fejlesztési dömping indul, a BMW új gyára ugyanis minden ágazatban bővülést hoz Debrecenben. A betelepülő munkások nem csak a lakóingatlan piacot, de az ipari területeket és a kiskereskedelmet is megmozgatják. Korábban Kecskemét és Győr is ebben a helyzetben járt, a létrejött gyárak ott látványos eredményeket hoztak a városok működésében.
Részvény / Deviza / Áru
Az Apple tartja a Dow Jonest, ronda világ az árupiacokon
Eidenpenz József | 2018. augusztus 1. 18:31
A BUX index szépen dacolt az európai áresésekkel, ráadásul mind a nagy fő részvény pluszban zárt. A Dow Jonest az Apple menti meg nagyobb eséstől, mert különben Trump megint riogat a vámháborújával. A forint kissé gyengült, komolyabb vérengzés van az árupiacon, esik a bitcoin.
Vállalat
Óriási technológiai áttörésre készül a VW - mindent feltesznek egy lapra
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 18:08
A Volkswagen a nagy autógyárak közül elsőként óriásprojektet indít a következő generációs akkumulátorok gyártására. Ha tényleg sikerül leváltani a lítiumion-akkumulátorokat, az igazi technológiai áttörés lesz - de nagyot is lehet bukni a kockázatos projekten. Az ázsiai vonaltól mindenesetre érdemes lenne megszabadulni.
Vállalat
Hír TV-s fordulat: a mai Híradó szerkesztőjét is lecserélték
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 18:00
Gőzerővel folyik a Hír TV "visszafideszesítése": a ma délutáni és esti híradókat már az új vezetés egyik embere szerkeszti. Kálmán Olga Egyenesen című műsora helyett pedig a Magyarország élőben fut majd este.
Makro / Külgazdaság
Tudod, ki nyer százmilliárdokat a forint gyengeségén?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 16:54
Bár az importtermékeken keresztül áremelkedéseket hozhat a boltokba,és a behozott alapanyagok miatt az exportélénkítő hatása is korlátozott, a gyenge forintárfolyammal van, aki biztosan jól jár: az euróban folyósított uniós támogatásokon az állam, a devizatartalék átértékelődésén pedig az MNB nyerhet százmilliárdokat.
Vásárló
Megvan, melyik itthon a legnépszerűbb autó
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 16:45
Az új személyautók eladása 29 százalékkal nőtt Magyarországon júliusban az előző év azonos időszakához képest.
Vásárló
Hét éve nem látott fordulat a mobilpiacon
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 1. 16:30
Az elmúlt negyedévben a Huawei megelőzte az Apple-t az eladott okostelefonok számában, ezzel 7 év után először nem a Samsung-Apple páros uralja a piacot. Profitban persze az Apple továbbra is verhetetlen: drágán adja termékeit, de stabil a vevőköre. A kínai gyártók viszont előretörnek.
Vállalatok
Ez aztán a drága buli: százmilliárdba került a sztrájk a cégnek
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 15:36
A sztrájkok miatt lett veszteséges az Air France-KLM francia-holland légitársasági csoport az első félévben. Hivatalos közlések szerint a munkabeszüntetések több mint 335 millió euróba, átszámítva több mint 100 milliárd forintba kerültek a cégnek.
Vállalat
Komoly per indulhat - 1,3 milliárddal tartoznak
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 14:36
Székesfehérvár önkormányzata sosem kapta meg a beígért kötbért.
Vállalat
Jön a BMW – újabb részletek a debreceni beruházásról
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 14:28
Német lapok szerint a BMW gazdasági okok miatt választotta Debrecent új gyára helyszínéül, politikai szempontok nem játszottak közre a döntésben. Ezzel együtt a beruházás jól jön a magyar kormánynak, amely az autógyártókkal eddig is kesztyűs kézzel bánt. A debreceni üzem 2023-ban kezdheti meg működését, elektromos, hibrid és robbanómotoros autókat is gyárthat majd.
Vásárló
Járjanak ritkábban a buszok, mert megfőnek a sofőrök?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 14:20
Annyira meleg van, hogy közlekedési sziesztát javasol az egyik szakszervezet.
Karrier
Nem vettek fel az egyetemre? Van még egy esélyed
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 12:49
Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be.
Makro / Külgazdaság
Az EU bukott állama lett Trump kedvence – új tengely Merkel ellen
Káncz Csaba | 2018. augusztus 1. 12:40
Az olasz politikai felfordulás nem kerülte el Trump figyelmét, aki a második világháború utáni első amerikai elnökként nem egy erős, hanem egy gyenge Európát akar, és mindent megtesz a Berlin-Párizs tengely gyengítésére. A Trump-Putyin-Bannon-Salvini-Orbán tengely EU ellenes felkeléséhez sok európai konzervatívnak is lesz egy-két keresetlen szava.
Vállalat
Hibás óvszereket hív vissza a Durex
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 11:52
Teljes megtérítés mellett visszavihetők a termékek.
Vásárló
Csúnya átverés: becsaptak 340 nyaralni vágyó időst
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 11:19
Az elkövetők 800 millió forint kárt okoztak.
Részvény / Deviza / Áru
Visszaesett a forint, sok és drága iPhone fogy
Fellegi Tamás | 2018. augusztus 1. 11:07
Visszaesett a forint a tegnapi nagy erősödés után, a török líra szokás szerint a mélyben. Továbbra is jól fogy az iPhone, sőt, a szolgáltatásokból is keres az Apple, joggal ér sokat a cég. Erősödik a Mol, az 5000 forintos szintet közelíti a Richter.
Makro / Külgazdaság
Folytatódik a sikerszéria: nyáron is dübörög a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 1. 10:10
Egyenletes nyári bővülést tapasztalnak.
Friss
Nemzetközi
Elemzők: Oroszország az Afd-nek drukkol vasárnap
Szeretnék, ha átszakadna a „tűzfal”.
25 perce
Makro / Külgazdaság
Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
40 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Rossz hír a világ élelmiszerpiacáról: újra drágulni kezdtek az alapanyagok
11:44
-
Jöhet az 50 ezres leépítés és a gyárbezárás a nagy autógyártónál
10:29
-
Míg nálunk pörgött a vásárlás, Romániában bezuhant a kiskereskedelem
09:49
-
10 százalékos emelést ígér Magyar Péter
09:22
-
Megszórták bírsággal a dinnyéseket
09:04
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
top 24
-
Jönnek az ítélet nélküli vagyonelkobzások – az ellenzék nem vett részt a montenegrói parlament ülésén
2026. szeptember 4. 07:23
-
Vérszemet kapott a forint, most öröm az árfolyamra nézni
2026. szeptember 3. 18:22
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Határidőt szabott Orbán Anita Ukrajnának
2026. szeptember 3. 14:12
-
Magyar Péter bejelentette: új hatóság jöhet létre 2027 elején
2026. szeptember 3. 16:51
A többi nagy papír erősödött. 




